Üzlet

Nem segített a DuPont vártnál jobb gyorsjelentése

A várakozásokat felülmúló eredményekről számolhatott be a DuPont percekkel közzétett negyedéves gyorsjelentésében, valamint az idei évre vonatkozó eredményvárakozásainak alsó határát is felfelé módosította a menedzsment. Azonban úgy tűnik, hogy a tegnapi esti kiábrándító gyorsjelentések után a befektetőket nem nyugtatják meg a DuPont számai, a Dow futures továbbra is 111 pontos mínuszban tartózkodik.

GVH: kartellezett a SAP és a Synergon

Kartellezett a SAP és a Synergon - hagyta helyben a Fővárosi Bíróság a GVH 2006-ban hozott döntését. A két cégnek akkor 14.6-14.6 millió forint bírságot kellett ezért fizetnie.

Erste: továbbra is vételen az Orco, 48 eurós célárral

Továbbra is ragaszkodik az Erste hosszú távú vételi ajánlásához az Orco papírok esetében. A papírokra az elemző 48 eurós (hozzávetőlegesen 10,992 forint) 12 havi célárfolyamot tart indokoltnak, mely 62%-os felértékelődési potenciállal kecsegtet. A tegnapi dátumozású elemzés szerint az Orco P/NAV alapon jelenleg 37%-os diszkonttal forog a szektortársakhoz képest, mely részben indokolhatónak is tekinthető (magas eladósodottság és alacsonyabb transzparencia).

Tényleg megúszhatjuk idén az áramár-emelést

Nem számít idén az áramár emelésére a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója. Mártha Imre az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ha a világpiacon tovább drágul a gáz és az olaj, akkor az árakat megállapító Energia Hivatal nem tudja elkerülni az emelést.

Lehman Brothers: borúsabb az ég a tőzsdék felett

Nem vár világvégét a globális részvénypiacokon a Lehman Brothers az év második felére, ugyanakkor borúsabban látja a helyzetet, mint korábban. A globális FTSE World index év végi értékére vonatkozó várakozásait lefelé módosította, bár még ennek ellenére is 16%-os felértékelődési potenciált jelentene a prognosztizált érték. Az elemzők véleménye szerint az inflációs és a növekedési kockázatokat már beárazták a piacok és további pozitívum, hogy a részvények jelenlegi értékeltségi szintje olyan mértékű vállalati profitcsökkenést, vagy a kockázatok növekedését tükrözik, amelyek nem tűnnek indokoltnak.

A globális szektorokat tekintve a Lehman Brothers növelte felülsúlyozási ajánlását a technológia szektorra, míg a távközlési szektorra némileg csökkentette. Az elemzők véleménye szerint a pénzügyi szektor túladott, így felülsúlyozni érdemes a szektor szereplőit, viszont a fogyasztási javak és a közszolgáltatók túlságosan drágák. Alulsúlyozásra ajánlja a ciklikus iparágakat, az energiaszektort pedig semlegesen ítéli meg a Lehman Brothers, meglátása szerint ugyanis bár az iparági papírok értékeltsége vonzó, ugyanakkor a növekedési lehetőségek korlátozottak és a rekordmagasságok közelében tartózkodó olajár már hatással van az amerikai keresletre is.

RFV: Romániában is beindul az üzlet

Az RFV ma bejelentette, hogy hosszas keresést követően megtalálta RFV Srl. nevű romániai leányvállalatának ügyvezetőjét Csinta Sámuel személyében. A román piacon már sikerült is együttműködéseket kötni 60 millió forintos fűtéskorszerűsítésről, és továbbiak jelenleg még körvonalazódnak.

Európában is elszakadt a cérna

Az amerikai részvénypiacok tegnapi esését, valamint a zárás után megjelenő kiábrándító gyorsjelentéseket követően a vezető nyugat-európai tőzsdék is a negatív tartományba lendültek. A német DAX 1, a francia CAC- 40 0.9, az angol FTSE 100 pedig 1.6%-os csökkenést mutat a kedvezőtlen befektetői hangulat közepette, melyet csak fokoznak a telekommunikációs szektorból érkező, nem éppen kedvező negyedéves számok.

Merck: bizonytalan kilátások

Az elemzői várakozásokat enyhén meghaladó profitról, azonban azokat alulmúló árbevételről számolt be tegnap a zárás után a Merck. A gyógyszercég vezetősége nem adott várakozásokat a teljes évre vonatkozóan, a társaság papírjai 6.7%-kal értékelődtek le a zárás utáni kereskedés során.

13%-ot zuhant a Vodafone

A világ egyik legnagyobb mobiltelefon szolgáltató cége, a Vodafone 19.1%-os árbevétel növekedésről számolt be az első negyedévben, melyet a feltörekvő piacokon, úgy mint Törökországban vagy Indiában való expanziónak köszönhet. Az árbevétel 9.8 milliárd font lett, amely nagyjából megegyezik a Bloomberg által 11 elemző megkérdezésével készített elemzői konszenzussal. Azonban a menedzsment csökkentette a folyó pénzügyi évére vonatkozó prognózisát, melynek következtében több mint 12%-ot esett az árfolyama.

Nagyberuházás Debrecenben! - Gyárat épít a Richter (5.)

A Richter 15 milliárd forintos beruházással biotechnológiai úton előállított gyógyszeripari termékek fejlesztésére és gyártására szolgáló üzemet épít Debrecenben - jelentette be ma Bogsch Erik, a cég vezérigazgatója Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszterrel közösen.

Gyengélkedik a BUX

A nyugat-európai tőzsdék hangulatának megfelelően csökkenéssel nyitott a BUX ma reggel, a hazai börze részvényindexe 0.6%-kal került lejjebb 1.7 milliárd forintos forgalom mellett. Ma nem érkezik makroadat a tengerentúlról, így a kereskedés további irányát alapvetően az újabb vállalati gyorsjelentések szabhatják meg. A régóban is hasonló a kép, a lengyel WIG 20 0.7, a cseh PX 1.2, az orosz RTS pedig 0.6%-os negatívumot mutat.

Az American Express sem menekülhetett a hitelpiaci válság elől, 11%-ot zuhant az árfolyam

Az elemzői konszenzustól lényegesen nagyobb profitvisszaesésről számolt be az American Express tegnap, a piacok zárása után közzétett gyorsjelentésében, valamint profit warningot is közzétett a kártyatársaság. A menedzsment bejelentette, hogy nem fogja tudni teljesíteni hosszú távú pénzügyi célkitűzéseit, amennyiben a gazdasági környezet nem javul. A gyorsjelentés közzétételét követően az American Express árfolyama 11%-ot esett tegnap, a zárás utáni kereskedésben.

Ki mikor jelent a régióban? Most megtudhatod!

A régióban már megkezdődött a gyorsjelentési szezon, a befektetők várhatóan ezúttal is a pénzügyi szektor negyedéves számaira fordítanak kiemelt figyelmet. Az ágazat szereplői közül elsőként a Millenium Bank tette közzé számait a tegnapi napon, a többiekre azonban még egy kicsit várnunk kell, a BRE Bank július 31-én, a Pekao pedig augusztus 1-én jelent majd.

Jöhet a profitrealizálás

Csökkenéssel kezdheti a mai kereskedést a BUX index a tegnapi zárás utáni vártnál kedvezőtlenebb amerikai negyedéves számokat követően, véli Nyári Zsolt a KBC üzletkötője.

OTP részvényt adott el Vécsei Klára

Vécsei Klára, 2008. július 18-án az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 6,614-Ft/darab átlagáron 1,000 darab OTP törzsrészvényt értékesített.

Japán bepótolta a ralit

Vegyesen teljesítményt mutatnak az ázsiai részvényindexek, a Kospi 0.1%-ot, a Shanghai Composite 0.5%-ot esett, ezzel szemben a hétfőn zárva tartó japán tőzsde kedden egy hónapja nem látott emelkedést produkált, 3%-ot izmosodott a Nikkei 225.A japán pénzügyi szektor kiváló teljesítményt nyújtott, bepótolva a régió hétfői nyereségét. A távol-keleti régiós pénzintézetek mai teljesítményét beárnyékolták a National Australia felől érkező negatív hírek, de az arany emelkedése nyomán a bányaipari társaságok jól teljesítettek.

Möbius már vonzónak tartja az indiai és kínai piacot

Mark Möbius, az elmúlt 30 év egyik legkiemelkedőbb feltörekvő piaci stratégája szerint a kínai és indiai részvények az elmúlt időszakban elszenvedett csökkenést követően már jó vételekkel kecsegtethetnek. Möbius szerint az amerikai pénzügyi rendszer az év végére helyreáll a kormány közbeavatkozásának is köszönhetően.

USA: az eladók kerekedtek felül

Gyenge teljesítménnyel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow 0.2, a Nasdaq 0.1%-ot veszített értékéből, míg a szélesebb piacot magába foglaló S&P 500 stagnálással fejezte be a kereskedést. A lejtmenetben szerepet játszott az olajár újbóli emelkedése, emellett a pénzügyi szektor szárnyalása is kifulladni látszik.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.