Országszerte a magyarok harmada (36%), a budapestieknek pedig közel fele (49%) nem tartja fenntarthatónak a boltok jelenlegi működését. A vevők napelemekkel, hűtési és fűtési rendszerek optimalizálásával, valamint energiatakarékos világítással tennék zöldebbé a hazai üzleteket és bevásárlóközpontokat – derül ki az Etele Plaza és az Opinio piackutató közös, reprezentatív felméréséből. A megkérdezettek leginkább a többször használatos táskákkal igyekeznek óvni a környezetet vásárlásaik során.
2023-ban 142 százalékkal 19,49 millió euróra növelte ingatlan-bérbeadási bevételeit az Appeninn-csoport, adózott eredménye 22,76 millió euróra emelkedett. Az elmúlt év során megvalósult hazai és lengyel akvizíciók, illetve a társaság Scope Ratings-felminősítése mellett fontos állomás volt a SZIE-státusz előkészítése, illetve 2024. januári megszerzése.
Az idei országos szintrehozás részeként, április 2-án (kedden) elindul az M4-es Ferihegyi repülőtér csomóponti ágainak ütemezett felújítása. A burkolatfelújítás miatt forgalomterelésre, sávzárásra kell készülni - írja az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Ahogy korábban mi is írtunk róla, tavaly év végén megvásárolta a „Vörösmarty 1” bevásárlóközpont jelentős részét az Indotek Group. A tranzakció zárásának hírét most a tranzakciót lebonyolító Cushman & Wakefield tette közzé Linkedin oldalán.
A Rossmann drogérialánc megnyitotta 250. üzletét az Árkád bevásárlóközpontban az Örs vezér terén. A megnyitón részt vett az alapító Dirk Rossmann és családja, a társtulajdonos AS Watson Group CEO-ja Malina Ngai, valamint a Rossmann nemzetközi vezetői.
Sokkal közelebb van hozzánk a mesterséges intelligencia, mint azt gondolnánk: elég csupán egy mozira vagy vásárlásra beugrani, hogy robotok, virtuális asszisztens és mesterséges intelligencia alapú biztonsági rendszer vegyen körül minket. A látogatói élmény mellett azonban már a vezetői döntéshozásban is komoly szerepet kap a technológia a Gránit Pólus csoport által üzemeltetett épületekben.
December 24-én reggel 6 órától zárva tartanak a hazai McDonald's éttermek - jelentette be a Progress Étteremhálózat Kft., amely hozzátette, hogy a kezdeményezés nem új hiszen az általa üzemeltetett egységek többsége az elmúlt években is zárva tartott ezen a napon, illetve jellemzően december 25-én is.
Korlátmagasításokat hajtottak végre a budapesti Mammut II. bevásárlóközpont legfelső, negyedik szintjén, miután az utóbbi években többen is öngyilkosságot követtek el a bevásárlóközpontban - írja a Telex.
Ezúttal nem a filmes, hanem a kereskedelmi ingatlanpiac nagyjai találkoztak Cannes-ban, hogy bemutassák a szektor fő trendjeit. A várakozások szerint az idén nem a legjobb évét záró ingatlanszektor kilátásai 2024-re kedvezők a bérbeadottságot és az új befektetéseket tekintve is. Emellett azonban olyan komoly kihívásokra, trendekre kell felkészülni a jövőben, mint a valós és e-kereskedelem összefonódása, valamint a márkák aktivitásának támogatása, miközben az ESG elvárásoknak való megfelelés is elérte a szektort. Mindez határozott változásokat igényel a bérlők és a bérbeadók közötti kapcsolat szintjén is.
Az élelmiszer-üzletláncok közül a Penny és a Lidl valamennyi üzlete zárva lesz december 24-én, a Spar is zárva tartja a legtöbb saját üzletét a bevásárlóközpontok kivételével, hasonlóan a Rossmann drogérialánchoz, nem nyitnak ki a JYSK és a Diego lakberendezési üzletei sem. A megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitvatartással várják majd a vásárlókat - közölték az áruházak az MTI-vel.
Növelte olaszországi kiskereskedelmi portfólióját a magyarországi székhelyű Indotek Group, amely megvásárolta Siena legnagyobb bevásárlóközpontját, a Galleria Porta Sienát - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A Netflix üzletek megnyitását tervezi, ahol a rajongók elmerülhetnek kedvenc tévéműsoraik világában, ruhákat vásárolhatnak, tematikus ételeket ehetnek, és akár még a Squid Game akadálypályát is kipróbálhatják, írja a Bloomberg.
Évente 65 millió látogatót regisztrált a CPI Hungary a kiskereskedelmi egységeiben. A cégcsoport portfóliójában az olyan bevásárlóközpontok, mint a Pólus, Campona és Europeum mellett, a retail parkok jelenléte is erősödött, tavaly a két CityMarket mellé 14 STOP SHOP park is csatlakozott.
A bevásárlóközpontokat is jócskán megrángatta az utóbbi három év válsága: az energiakrízis, az infláció, de köszönik szépen, jól vannak. Igaz a vásárlóerő csökkenését ők is érzik saját bőrükön, de a jövővel kapcsolatban bizakodók: úgy tűnik az online kereskedelem nem viszi el a plázák forgalmát, a szolgáltatások, az éttermek és a személyes találkozások miatt a jövőben is látogatni fogják őket a magyarok - hangzott el a Property Investment Forum 2023 konferencia II/B szekciójának egyik panelbeszélgetésében.
Egy bevásárlóközpontban eltöltött ebéd átlagosan 39 percig tart és 3500 forintba kerül – derül ki a Westend megbízásából végzett kutatásból. A 16 és 70 év közötti budapesti és Pest megyei lakosság mintegy fele legalább 2-3 havonta étkezik bevásárlóközpontokban, és habár többnyire nem valamilyen alkalomból, hanem rutinszerű étkezés céljából választják, a minőség, a jó ár-érték arány, a megfelelő higiénia és a kényelem, sőt már a környezettudatosság is elvárás a bevásárlóközpontok ételudvarai felé.
A Jellinek Dániel vezette Indotek Group folytatja terjeszkedését Spanyolországban, ezúttal a csoport ingatlanportfóliója egy barcelonai és egy valenciai bevásárlóközponttal lett gazdagabb.
Ezt erősítették meg ma egy közös találkozó során.
Most válik csak igazán valósággá a sci-fi.
Erről adott tájékoztatást az ukrán vezérkar.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.