A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében. Az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik. A közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz juthatnak 2024-ben.
A magyar gáztárolók együttes töltöttsége a legfrissebb, ma reggeli, adat szerint továbbra is 68%-os, ami az elmúlt évtized rekordja közeli szintet jelent, és egyúttal jócskán túlszárnyalja a május elsejére elvárt 37%-os szintet. Nemcsak itthon rekordközeli a gáztárolók töltöttsége, hanem összeurópai szinten is igaz ez.
A korábbi 23%-ról 10% alá csökkent azon magyar háztartások aránya, akik gázszámláján megjelenik a 7,5-szeres gázár az átlagfogyasztás felett, és 13%-ról 3,6%-ra csökkent az eladott gázvolumenen belül a 7,5-szeres gázár aránya, amely eredmények "az ország szempontjából jók", és "ez az, amit el akartunk érni" – jelentette ki Lantos Csaba a 24.hu podcast műsorában. Az energiaügyi miniszter szerint részben emiatt, részben egyéb okok miatt "most nincs napirenden", hogy csökkentsék a 7,5-szeres gázárat, igaz nem állítja, hogy ez soha nem fog bekövetkezni.
Ahogy arról délelőtt már beszámoltunk, a kormány bejelentése szerint változik az új otthonfelújítási program egyik fontos szabálya. Számos település számos családi házába nincs bekötve a gáz, ezért „ezt a földgázbekötést eltöröltük” az otthonfelújítási pályázat legújabb feltételrendszerében, amelyet rövidesen társadalmi vitára bocsátunk – mondta erről Lantos Csaba a 24.hu podcast adásában. Most újdonságként kiderült az adósból az is, hogy az 1990 végéig megépült családi házak mind beleférhetnek a programba, a két változás hatására pedig a nyertesek száma a kormány szerint 20 ezerről 30 ezerre emelkedhet.
Egy új kormányhatározat értelmében közel 63 milliárd forinttal meg kell csapolni a rezsivédelmi alapot és két részletben május közepéig ki kell fizetni az állami MVM-nek a rezsivédelmi szolgáltatások ellentételezéseként.
Gondoltam egy számra: a kétszerese 2600 milliárd, az egynegyede 460 milliárd forint. Mi ez a szám? Mint matek feladvány, a kérdés nonszensz: ilyen szám nincs. De a magyar politikában igenis van: úgy hívják hogy a Rezsivédelmi Alap idei költségvetése.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint a cseppfolyósított földgáz (LNG) globális kínálatának bővülése várhatóan csökkenti a gázárakat, ezáltal elősegíti a megújuló energiákba való beruházások növekedését.
Az amerikai földgázárak 2024 márciusában évtizedes mélypontra, 1,57 dollár/MMBTu-ra estek, ami a kitermelési költségek alatti szintet jelenti - a földgáz mégis kikerül a piacra, mivel gyakran melléktermékként jelenik meg a kőolajtermelés során. A kínálat csökkenése és az olcsó földgáz által ösztönzött belföldi fogyasztás és export növekedése azonban várhatóan fellendülést hoz, írja az Erste elemzője: ha pedig valóban bekövetkezik a fordulat az amerikai gázárban, abból három vállalat is kiemelten profitálhat a szakértő szerint.
"Elég negatív a jövőképem Európa kapcsán", mert azt látom sok amerikai és ázsiai üzletemberrel, döntéshozóval beszélgetve, hogy Európa folyamatosan veszít a globális gazdasági súlyából, és ez már mostanra odáig vezetett, hogy "egy európai gazdasági válság közepén állunk, csak sokan nem veszik észre" – adta meg az alaphangot a Budapesti Corvinus Egyetemen kedd délután tartott, "Hogyan maradjon Európa gazdaságilag versenyképes: vezetői szempontok" című előadásában Lakatos Benjamin. Ezekről a témákról is szó lesz a Portfolio jövő heti fenntarthatósági és techológiai konferenciáján, a Sustainable Tech-en, további részletek itt érhetők el. A keddi esemény napján adta ki a MET Csoport a 2023-as évi pénzügyi eredményéről szóló tájékoztatást is, amelyből az derült ki, hogy a tavalyi volt a történetének második legjobb éve, további részletek alább.
Megállíthatatlanul drágul az európai földgáz - mi állhat a háttérben?
Valósággal kilőtt a mai kereskedésben a földgáz európai ára - mi állhat a háttérben?
Bár estek, de még mindig Magyarországon voltak a második-harmadik legmagasabbak a nem lakossági áramárak az egész Európai Unióban a tavalyi második félévben – szúrta ki a Portfolio az Eurostat minap frissített adatbázisában. Mindez azt jelenti, hogy továbbra is költségoldali versenyképességi hátrányban kellett működniük a magyar vállalkozásoknak a legtöbb uniós tagállammal szemben. Ezekről a témákról is szó lesz a Portfolio mai Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján.
Az RWE vezérigazgatója az importált cseppfolyósított földgáz magas ára miatt nem tartja valószínűnek, hogy a német ipar teljesítménye visszaállhatna az ukrajnai háború előtti szintre.
Megjelentek a legfrissebb Magyar Közlönyben azok a jogszabályok, amelyeket tegnap beharangoztak, és amelyek mintegy 100 ezer olyan családnak segítenek, akik átalány szerint fizetik a gázszámlát és számukra benne volt a pakliban, hogy az éves kedvezményes gázmennyiségük kimerítése miatt a következő hónapokban durván megemelkedik a gázszámlájuk. A mától hatályos jogszabályok segítségével ezt a helyzetet elkerülik, aminek az az oka, hogy a naparányosítás miatt az MVM-nek minden havi átalány számlában biztosítania kell a kedvezményesen járó gázmennyiséget, és csak az efeletti részre számlázhatja ki a 7,5-szeres gázárat, függetlenül attól, hogy az augusztustól júliusig járó kedvezményes gázmennyiségből mennyit használt már fel az adott fogyasztó.
Egy ma este megjelenő jogszabállyal belenyúl a kormány a lakossági rezsicsökkentési rendszerbe, ami már holnap hatályba lép, és konkrétan azokat a családokat érinti, akik átalány alapon fogyasztják a földgázt – jelentette be a rezsivédelmi biztos és az MVM kommunikációs igazgatója egy szerdai sajtótájékoztatón. A változtatás lényege, hogy az egy napra kiszámolható kedvezményes gázmennyiség miatt ezentúl előre pontosan tudják az átalányosok, hogy mennyi a havonta fizetendő gázszámlájuk, és így nem érheti őket olyan kellemetlen meglepetés, mint ami tavaly tavasszal mintegy százezer családdal megtörtént.
A holland parlament felsőháza, a szenátus elhalasztotta a szavazást arról a törvényről, amely véglegesen bezárná az észak-hollandiai Groningen gázmezőket, mivel a testület többsége több garanciát követelt az ország energiabiztonságára. Groningen lakosai és politikusai megdöbbenéssel és csalódással fogadták a felsőház döntését a szavazás elhalasztásáról.
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások.
Ő lesz Oroszország új védelmi minisztere.
76 résztvevő ellen indult eljárás.
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.