Béremelés: hatalmas a szakadék a dolgozók és a cégek között

Béremelés: hatalmas a szakadék a dolgozók és a cégek között

A munkahelyválasztási preferenciák szempontjából a magyar munkavállalók számára 2024-ben is a vonzó munkabér és juttatási csomag az elsődleges szempont a Randstad friss Employer Brand kutatása szerint. Emellett rendkívül fontosnak tartják a kellemes munkahelyi légkört is, azt, hogy hogyan élik meg a mindennapokat a munkahelyi környezetben, milyen a viszonyunk a kollégáikkal, vezetőjükkel. Hangsúlyos szempont továbbá a munkaadó pénzügyi stabilitása, ahol az állás hosszú távra szól, nem kell tartani a leépítéstől, és ahol lehetőség van a munka-magánélet egyensúlyának megvalósítására – utóbbi fontossága nőtt a felmérés két évvel ezelőtti eredményéhez képest.

Elárulták a szakértők: így forradalmasíthatja az AI a munkahelyeket

Elárulták a szakértők: így forradalmasíthatja az AI a munkahelyeket

Hogyan lehet támogatni a munkavállalókat az AI segítségével? Lehet munkavállalói élményt nyújtani és produktivitást növelni a cégeknek a mesterséges intelligencia által? Lehet-e gördülékenyen végigvinni a folyamatot, meggyőzni a munkavállalót arról, hogy az ő munkáját segíti, és nem elveszik az új rendszerek? Ezekről a kérdésekről szólt a Portfolio AI in Business konferenciájának II/A szekciójának panelbeszélgetése, Lassú Lillával (Supercharge, Chief People Officer), Pereczes Jánossal (Magyar Bankholding, ügyvezető igazgató), és Szajbély Benedekkel, a Griffsoft vezérigazgatójával. A beszélgetést Molnár Noémi, BeHive Consulting Chief Behavioural Scientist-je moderálta.

Óriási a bérszakadék Magyarországon

Óriási a bérszakadék Magyarországon

A legalacsonyabb keresetűek tavaly bruttó 244 ezer forintot kaptak, míg a legjobban kereső 20% bruttója 1 millió 240 ezer volt. A különbség kissé csökkent: az első ötöd bére 17,5%-kal nőtt, míg az ötödik ötödben lévőké 12%-kal emelkedett.

Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek

Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek

Egyre több dolgozó jön a Fülöp-szigetekről Magyarországra, de Vietnámból és Kirgizisztánból is szép számmal érkeznek hozzánk - derült ki a KSH friss adataiból. Mindeközben az ukrán, a szlovák és a román dolgozók száma csökken.

Randstad-vezér: Magasabb nyomást a gazdaságban? De van ötlet, hogy mire?

Randstad-vezér: Magasabb nyomást a gazdaságban? De van ötlet, hogy mire?

Megjelent a Randstad Workmonitor 2024 kutatása, mely globális trendek kontextusában mutatja be a hazai munkaerőpiac főbb folyamatait. A tanulmány kapcsán meghívtuk a Portfolio Checklist különkiadásába Baja Sándort, a munkaerő-közvetítő Magyarországért, Romániáért és Csehországért felelős vezetőjét. A szakembert egyebek mellett arról kérdeztük, hogy vajon tényleg alulmotiváltak-e a magyar dolgozók, lát-e jógyakorlatokat a hatékonyságnövelés területén, hogy milyen folyamatoknak köszönhetően maradhatott viszonylag feszes az elmúlt időszak gyászos gazdasági folyamatainak tükrében is a munkaerőpiac, és hogy mit gondol arról, hogy a kormány újfent a magasnyomású gazdaság koncepciójával indítaná be a GDP-bővülést Magyarországon.

Döntés született a bérekről a kecskeméti Mercedes-gyárban

Döntés született a bérekről a kecskeméti Mercedes-gyárban

Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége. A csomag 2024. április 1-jétől 8 százalékos, 2025. április 1-jétől pedig további 5 százalékos alapbéremelés mellett további juttatási elemeket is tartalmaz, olvasható a vonatkozó közleményből.

Lakbértámogatást indított a kormány: hol, mennyiért találhatnak lakást az érintettek?

Lakbértámogatást indított a kormány: hol, mennyiért találhatnak lakást az érintettek?

Márciusban új lakhatási támogatást indított a kormány, melynek keretében akár 187 ezer forintos lakbértámogatást is igényelhetnek a regisztrált álláskeresők, ha új munkahelyet találnak. Áprilisban pedig újabb hasonló program indul. Az új álláshelyüktől távol lakó fiatalok 180 ezer forintos támogatást kaphatnak lakásbérlésre. A munkába állókat célzó állami támogatások mellett a munkaadók adómentesen is támogathatják a dolgozóik lakhatását, ami kifejezetten vonzóvá teheti a lakhatást ingyenesen biztosító munkahelyeket. Az ingatlan.com megnézte, mire elég ez az összeg a budapesti és a vidéki bérlakáspiacon az egy és a többszobás lakások kínálatában.

Itt a dolgozók bosszúja: felmondási hullám söpörhet végig Magyarországon?

Itt a dolgozók bosszúja: felmondási hullám söpörhet végig Magyarországon?

A hazai munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott keresi új munkahelyét vagy várja, hogy a jó lehetőség szembe jöjjön vele és válthasson - derült ki a Profession.hu felméréséből. Az álláskeresők közel harmada munkahelyével együtt az ágazatot is elhagyná, amelyben jelenleg dolgozik, a munkahelyválasztásnál pedig a bér mértéke és a lokáció számít elsősorban, szemben a szakmai ambíciókkal.

Már az állásinterjúnál érdemes a végkielégítésről tárgyalni

Már az állásinterjúnál érdemes a végkielégítésről tárgyalni

Furcsa módon az esetleges elbocsátásunk feltételeinek tisztázására a legjobb alkalom akkor kínálkozik fel, amikor éppen egy megpályázott új állásról tárgyalunk – vélik karrierszakértők. A jelenlegi feszes munkaerőpiac növeli a munkavállalók alkuerejét az állásinterjúk során, a végkielégítési csomag megtárgyalására a legjobb alkupozícióval a vezető beosztásban dolgozók, vagy olyan munkavállalók bírhatnak, akik egyedi – a munkaerőpiacon unikálisnak számító – készségekkel, képzettséggel rendelkeznek.

Elstartolt a GINOP Plusz új pályázata

Elstartolt a GINOP Plusz új pályázata

Elindult a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 3.2.1 kiemelt projektjének legfrissebb szakasza, amelyben vállalkozások további 15 milliárd forint értékű támogatásra pályázhatnak munkahelyi képzéseik megvalósításához – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.