A nemzetközi digitális jegybankpénz (CBDC) globális platformját fejleszti a Nemzetközi Valutaalap (IMF), 10 ország jegybankja már be is fejezte a tervek átvizsgálását - írja a Reuters.
Az IMF 500 millió dolláros kölcsönt hagyott jóvá Costa Rica állami költségvetésének megsegítésére, támogatva az ország járvány utáni erőfeszítéseit a foglalkoztatás és a bérek növelése érdekében, valamint a kis- és középvállalkozások támogatására. Carine Clert, a Világbank El Salvadorért és Costa Ricáért felelős országmenedzsere szerint a környezeti, gazdasági és szociális ágazatokban elért haladás ellenére a szegénység és az egyenlőtlenségek csökkentése továbbra is jelentős kihívás a közép-amerikai ország számára.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sürgette az Európai Központi Bankot, hogy az infláció elleni küzdelem érdekében folytassa a kamatemelést, az euróövezet kormányait pedig a költségvetési hiány csökkentésére szólította fel - számol be a Reuters. Az IMF az euróövezeti pénzügyminisztereknek és az EKB-nak benyújtott jelentésében arra is felszólította az uniós kormányokat, hogy gyorsan állapodjanak meg a blokk költségvetési és adósságszabályainak reformjáról. A szervezet úgy véli, hogy a költségvetési konszolidációnak folytatódnia kell az inflációs nyomás enyhítése és a költségvetési mozgástér helyreállítása érdekében. Korábban az IMF már a Fed számára is megfogalmazott egy ajánlást a kamatemelés folytatására vonatkozóan.
Több prominens libanoni politikai párt is azért lobbizik, hogy a Nemzetközi Valutaalap közel-keleti részlegének vezetője legyen a példátlan válság sújtotta ország következő elnöke - írja a Bloomberg.
Áprilisban tovább gyorsult az infláció Argentínában, a peso zuhanása miatt a vártnál erőteljesebb volt az áremelkedés. Az egy évvel korábbihoz képest 108,8 százalékkal voltak magasabbak az árak, de egyetlen hónap alatt is 8,4 százalékos volt a drágulás.
A bankszektor működésének további gyengeségeire derülhet még fény a közeljövőben, hiszen vannak még sérülékeny pontok – jelentette ki Krisztalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója, miután a bedőlt First Republic Bankot megvásárolta a JP Morgan.
Jelentős makrogazdasági hatásai lesznek a februári törökországi földrengésnek, a helyi hatóságok becslései szerint a károk meghaladhatják a százmilliárd dollárt – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss elemzésében. Ráadásul két hét múlva elnökválasztást tartanak az országban, ami tovább bonyolítja a gazdasági helyzetet is.
Az ENSZ és alapokmánya fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok globális törekvéseire - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) ülésén.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Digitális Pénznemek Monetáris Hatósága (DCMA) a héten tartott 2023-as tavaszi ülésükön bejelentették egy nemzetközi digitális jegybankpénz (CBDC) elindítását, amely erősíti a részt vevő központi bankok monetáris szuverenitását, és megfelel az IMF által nemrégiben javasolt kriptoeszköz-szabályozási ajánlásoknak - írja az IMF a közleményében.
Kína új lehetőségeket kínált Brazíliának Hszi Csin-ping kínai és Luis Inácio Lula da Silva brazil elnök pénteki pekingi találkozóján - közölte a kínai külügyminisztérium az állami média által közzétett közleményében.
Jelentősen rontotta idei magyar GDP-előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF), miközben az inflációban a korábbinál magasabb értéket várnak. A kedden megjelent friss World Economic Outlook szerint a fizetési mérleg hiánya még az idén is jelentős lehet, az MNB előrejelzésével szemben nem sikerül majd a felére faragni.
A héten mindenhonnan inflációs adatok jönnek, elsősorban ezekre figyelhetnek a befektetők, illetve zajlik majd az IMF tavaszi közgyűlése, melynek apropóján közzéteszik a friss World Economic Outlookot. Így a többi között a magyar gazdasággal kapcsolatos előrejelzését is frissíti a szervezet.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője szerint Kínának, a fejlődő országok legnagyobb hitelezőjének meg kell mutatnia, hogy képes alkalmazni a fizetési nehézségekkel küzdő szegény országok számára a bevett nemzetközi adósságelengedési eljárásokat - írja a Bloomberg.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a globális gazdasági növekedés 3 százalék alatti lesz az idén, és a következő öt évben 3 százalék körül marad - mondta Krisztalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója csütörtökön Washingtonban az IMF és a Világbank április 10-16. között tartandó közös tavaszi ülésszaka előtt.
Több hónapos tárgyalások után a tavaly csődbe jutott Srí Lanka márciusban végül megkapta a 2,9 milliárd dolláros mentőövet a Nemzetközi Valutaalaptól, ezzel remény van arra, hogy a dél-ázsiai szigetország kilábaljon az idén 75 éves függetlensége alatti legnagyobb válságából. Miután a volt elnök hatalmát tavaly nyáron a folyamatos tüntetések megdöntötték, az új államfőnek népszerűtlen intézkedések tucatjait kellett és kell meghoznia az IMF-fel való együttműködés részeként. Bár a tavalyi súlyos üzemanyag-, élelmiszer- és gyógyszerhiány érezhetően mérséklődött, a szigetország társadalmának továbbra is sok nehézséggel kell szembenéznie. Biztató ugyanakkor, hogy a turisták által kedvelt országban a vártnál gyorsabban lendül föl az idegenforgalom.
Megszületett az egyezség a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja és az ukrán hatóságok között egy négyéves, 15,6 milliárd dolláros hitelcsomagról. A tárgyalások hónapok óta tartottak, sejthető volt, hogy közel vannak az álláspontok.
Az elmúlt évek külső sokkjai mellett a koronavírus-járvány alatt tapasztalt költségvetési költekezés és alacsony kamatszint okozta azt, hogy mostanra a magyar infláció a legmagasabb lett egész Európában – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzésében. Az áremelkedési ütem valószínűleg épp most tetőzik, ugyanakkor a szervezet szakemberei szerint fontos, hogy elkerüljük a magasan ragadó inflációt, ehhez pedig konkrét javaslatokat is megfogalmaztak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása lehetőséget teremt arra, hogy Ukrajna erős maradjon - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, miután megbeszélést folytatott a kijevi látogatáson tartózkodó Krisztalina Georgievával, az IMF vezetőjével.
Heteken belül megszülethet a megállapodás az Ukrajnának biztosítandó hitelcsomagról – mondta szombaton a CNBC-nek Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. A szakember szerint Ukrajnának hatalmas szüksége van a finanszírozásra a háború kellős közepén.