mnb

Megbírságolta az MNB a Csepelt

A Csepel ma bejelentette, hogy az MNB augusztus 15-i határozatában figyelmeztette a céget, hogy a jövőben az éves, és a féléves jelentés összeállítása során maradéktalanul tegyen eleget valamennyi jogszabályi kötelezettségének. Az MNB a célvizsgálat során feltárt jogszabálysértések miatt 2,5 millió forint összegű felügyeleti bírság megfizetésére kötelezi a társaságot.

Brutális ütemben adósodnak el a magyarok

A június végéig eltelt egy évben 16 százalékkal bővült a vállalati hitelállomány, a kkv-hitelállomány pedig 13 százalékkal emelkedett. Emellett a háztartási hitelek is több mint 8 százalékkal nőttek idén a második negyedév végéig - ismertette a Hitelezési folyamatok elemzésének legfrissebb kiadványát Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Különleges tallérgyűjteményt mutatnak be Szekszárdon

Kivételes anyag - többek között a "Tündérkert ezüstje" 220 darabból álló, XVI-XVII. századi erdélyi tallérgyűjtemény - szerepel azon az időszaki kiállításon, amely Székesfehérvár, Nyíregyháza, Pécs, Kaposvár után Fejedelmi kincsek címmel nyílt a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban Szekszárdon.

Fellélegezhetünk vagy frászt kaphatunk a héten az adatokat látva

Egy sor fontos adat érkezik a héten, melyekből kirajzolódhatnak a harmadik negyedéves gazdasági kilátások. Az utóbbi hónapok lassulástól és recessziótól való félelmei után ezek a statisztikák jelentősen befolyásolhatják majd a piaci hangulatot is.

Új csalás terjed a neten, figyelmeztet az MNB

Új csalás terjed a neten, figyelmeztet az MNB

Csalók elektronikus leveleket küldenek ki magánszemélyeknek az ENSZ által számukra küldött nagy összegű állítólagos pénzküldeményekről. A bűnözők az MNB-re is hivatkozva próbálnak - adminisztrációs, igazolási díjakra hivatkozva - így pénzt kicsalni az érintettektől. A jegybank (amely ilyen ügyekben büntető feljelentést tesz) természetesen valójában nem működik közre e tevékenységben. Célszerű e megkeresésekre nem reagálni, s értesíteni a rendőrséget - olvasható a jegybank közleményében.

Megszólalt az MNB a gyenge forintról

Megszólalt az MNB a gyenge forintról

A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) nincs árfolyamcélja - írta a jegybank a Reuters hírügynökség kérdésére, és a választ éppen azután tette közzé pár perccel a hírügynökség, hogy történelmi mélypontra zuhant a forint.

EKB után az MNB: Miben más az itthoni kötvényprogram?

EKB után az MNB: Miben más az itthoni kötvényprogram?

A vállalatok forrásbevonásának több pillérre helyezése számos előnnyel járhat a gazdasági szereplők számára. A központi bank szempontjából a törvényben rögzített céljából fakadóan a legfontosabb a monetáris politikai transzmisszió hatékonyabbá tétele. Egy likvid kötvénypiac hozzájárul a monetáris transzmisszió hatékonyságának javulásához, valamint a vállalatok forrásellátottságát biztosító piacok közötti egészséges verseny a jegybanki kamatdöntések hatékonyabb érvényesülését biztosíthatja - írják az MNB szakértői. Emellett egy megfelelően likvid és fejlett kötvénypiac a pénzügyi stabilitást növelheti és egy esetleges gazdasági válság hatásait is tompíthatja. Magyarországon a nem pénzügyi vállalati szektor finanszírozásában hagyományosan a bankrendszer dominál, az alternatív finanszírozási lehetőségek - mint például a kötvénypiac vagy a részvénypiac - kihasználtsága jelenleg messze elmarad nem csak a Nyugat-Európában, de a régiós országokban tapasztalt szinttől is. 2019 első negyedévében a magyar nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott kötvények állománya a GDP mindössze 1,5 százaléka körül alakult, ami az EU-s országok közül az egyik legalacsonyabb érték. A monetáris politikai transzmisszió hatékonyságának javítása és a vállalati kötvény-piac likviditásának bővítése céljából a Magyar Nemzeti Bank elindította 2019. július 1-én új monetáris politikai eszközét, a Növekedési Kötvényprogramot (NKP). Az NKP célját és paramétereit illetően is nagy mértékben támaszkodik az Európai Központi Bank vállalatikötvény-vásárlási programjára, melynek keretében a magyar jegybank hazai székhellyel rendelkező, nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott kötvényeket és vállalatokkal szemben fennálló hitelkövetelések fedezete mellett kibocsátott értékpapírokat vásárol.

Megfelelt a megmérettetésen a Unix Autó, kötvénykibocsátás jöhet

Megfelelt a megmérettetésen a Unix Autó, kötvénykibocsátás jöhet

Júniusban indult el az MNB vállalati kötvényprogramja, aminek keretében a jegybank összesen 300 milliárd forint keretösszegig vásárol hazai székhelyű vállalatok által kibocsátott, legalább B+ minősítéssel rendelkező vállalati kötvényeket. Ehhez minden résztvevő vállalatnak át kell esnie egy hitelminősítésen, az első cégek már túl vannak a megmérettetésen, az Alteo és a Market után most a Unix Auto Kft. kapott jó értékelést a Scope Ratingstől.

Megjött az MNB indoklása a mai döntés után!

Megjött az MNB indoklása a mai döntés után!

Elsősorban az inflációs nyomás csökkenését emelte ki keddi közleményében a Monetáris Tanács azt követően, hogy nem változtatott a kamatkondíciókon. A jegybank döntéshozói szerint a második félévben megjelenő adatok kulcsfontosságúak lesznek a folytatást illetően.

Csak idő kérdése a rekordgyenge forint

Ha nem romlik tovább a nemzetközi hangulat, akkor a következő hetekben talán megállhat a forint gyengülése a jelenlegi 330 körüli szintnél, hosszabb távon azonban kismértékben, de trendszerűen gyengülhet a magyar deviza - véli Németh Dávid, a K&H Bank elemzője. Így szerinte csak idő kérdése, mikor látunk a tavaly nyári 330,8-nál magasabb euróárfolyamot.

Itt az MNB döntése!

Itt az MNB döntése!

Az előzetes várakozásoknak megfelelően 0,9 százalékon hagyta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa, és a mínusz 0,05 százalékos egynapos betéti rátához sem nyúltak. Egy óra múlva jön a jegybank közleménye az indoklással.

Hol van már a márciusi szigorítás? Viharban bátorodik fel megint az MNB?

A Portfolio által megkérdezett elemzők közül már senki nem számít az alapkamat változására 2020 végéig, vagyis szép lassan teljesen kiárazódtak az MNB szigorításával kapcsolatos várakozások. Ebből következően elvileg kedden sem várható semmi esemény. A nemzetközi gazdasági és piaci környezet miatt azonban mégis lehet egy kis izgalom a döntésben, főleg úgy, hogy az utóbbi hetekben megint elkezdte növelni devizaswap-állományát a jegybank. Az is kérdés lehet, reagál-e bármit az MNB az utóbbi hetek kötvénypiaci viharaira és a recessziós félelmekre.

Most kiderül, mitől pörög ennyire a magyar gazdaság

Most kiderül, mitől pörög ennyire a magyar gazdaság

Nem fogunk unatkozni a héten, hiszen egy sor fontos makroadat mellett jön az MNB kamatdöntése, vagyis a forintra is érdemes lehet figyelni a jegybanki kommunikáció függvényében. A KSH a második negyedéves felülvizsgált növekedési adatot publikálja, amiből kiderülhet, miért okozott megint meglepetést a magyar gazdaság.

Tömegével érdeklődnek a magyar cégek az MNB új kötvényprogramja iránt

Sokak várakozását meghaladó érdeklődés mutatkozik az MNB július 1-jén startolt Növekedési Kötvényprogramja iránt, így nem elképzelhetetlen, hogy a jegybank megemeli 300 milliárd forintos keretösszegét. Legyen szó hitelkiváltási célról vagy a beruházási aktivitást tartósan támogató hosszú távú finanszírozásról, kiváló lehetőség a program a kedvező forrásköltség és finanszírozási szerkezet eléréséhez a közép- és nagyvállalatok számára. A nagy érdeklődésre való tekintettel szeptember 12-ei Business and Finance Summit 2019 konferenciánkon jegybanki és hitelminősítői előadások foglalkoznak részletesen a témával.

Tegyük rendbe: utolérjük-e Ausztriát?

Az elmúlt években tapasztalt kimagasló hazai gazdasági növekedés következtében a reálgazdasági konvergencia ismét a figyelem központjába került. Vajon hol állunk jelenleg ebben a folyamatban Ausztriához vagy épp más európai országokhoz képest? A rendszerváltáskor, az ezredfordulón vagy épp most a legjobb a helyzetünk? Kérdések, amivel a gazdasági fejlettségünk kapcsán rendszeresen találkozhatunk. Jelen cikkel a Magyar Nemzeti Bank szakértői cikksorozatot indítanak, melynek célja a rendszerváltás óta zajló reálgazdasági felzárkózás természetének minél pontosabb megértése. Az első részben a gazdasági fejlettséget mérő számos mutatószám között kívánunk rendet tenni, bemutatva hazánk Ausztriához mért teljesítményének elmúlt három évtizedes alakulását.

Beárazták az egyik vezető magyarországi építőipari céget, nagy kötvénykibocsátás jöhet

Beárazták az egyik vezető magyarországi építőipari céget, nagy kötvénykibocsátás jöhet

Júniusban indult el az MNB vállalati kötvényprogramja, aminek keretében a jegybank összesen 300 milliárd forint keretösszegig vásárol hazai székhelyű vállalatok által kibocsátott, legalább B+ minősítéssel rendelkező vállalati kötvényeket, ehhez minden résztvevő vállalatnak át kell esnie egy hitelminősítésen. Az első cégek már túl vannak a megmérettetésen, augusztus elején az Alteo, a múlt héten pedig a Market kapott jó értékelést a Scope Ratingstől.

Történelmi tett: olyat tud Magyarország, amit utoljára az IMF-hitel előtt

A GDP 70 százaléka alá csökkent az államháztartás bruttó adóssága, erre utoljára 2008-ban, az IMF-hitel felvétele előtt volt példa - derül ki az MNB szerdán megjelent második negyedéves statisztikájából. Persze az adósság összege közben tovább emelkedett, vagyis továbbra is a nominális GDP növekedésének köszönhető az adósságráta kedvező tendenciája.

Érdekel, mennyi most Magyarország adóssága? Néhány nap és megtudhatod

Érdekel, mennyi most Magyarország adóssága? Néhány nap és megtudhatod

Részben a rövid hét miatt nem számíthatunk sok izgalomra itthon a következő napokban. A nemzetközi piacon elsősorban a Fed kétnapos konferenciájára figyelhetnek a befektetők a hét második felében, főleg úgy, hogy most izgalmasnak ígérkezik a következő néhány hónap jegybanki szempontból.

Sorsdöntő bejelentés érkezett, ami a magyarok kártyás fizetéseit is érinti

Szeptember 14-én életbe lép egy fontos európai szintű szabályozás, amely változásokat hoz a bankkártyás fizetések lebonyolításában. Az ekkortól kötelező erős ügyfélhitelesítés az online fizetések negyedét tenné lehetetlenné, a szabályok teljesítésére azonban egyre több felügyelet ad haladékot a fizetési piac szereplőinek. Az olaszok, britek és az írek is jelezték már: további felkészülési időt adnak a bankoknak, e-kereskedőknek az erős ügyfélhitelesítésre az online fizetéseknél. Magyarországon már zajlanak az egyeztetések a bankokkal, a szabályozó pedig a bankok felkészültségi állapota mellett azt is figyeli, nemzetközi szinten mit lépnek a felügyeletek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.