A krasznodari térségben részben felfüggesztette a munkáját egy orosz olajfinomító, amelyben károk keletkeztek vélhetően ukrán dróntámadás után - közölte a TASZSZ orosz hírügynökség szombaton.
Európai uniós összehasonlításban a magyarországi benzinárak a 18., a dízelárak a 12. helyen állnak, a környező hat országgal összehasonlítva pedig továbbra is a középmezőnyben van Magyarország - közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ).
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebookon tett közzé egy videót, amelyben elmondta, hogy pontosan mennyivel csökkentené az üzemanyagárakat – szúrta ki a 24.hu.
A kormány két hetet adott az üzemanyag-kereskedőknek, hogy a régiós országokhoz igazítsák az áraikat. Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint nem mindegy, hogy a KSH mely környező államok árait fogja alapul venni - írja az rtl.hu. A csatorna híradójában pedig arra hívta fel a figyelmet: veszteséges üzemelésre kényszerítené a kormány a benzinkutakat, ha kizárólag tőlük várná az üzemanyagok árának csökkentését.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta a Magyar Ásványolaj Szövetség illetékeseit - jelezte csütörtök esti közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Ma dönt a kormányzat az üzemanyagpiacon történő beavatkozásról, most ezzel kapcsolatban árult el részleteket az energiaügyi miniszter - derült ki a 24.hu podcast adásából.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy a jelenleginél magasabb szinten ragadhat-e az infláció itthon és hogy a fogyasztói árak növekedése Amerikában kihathat-e az európai és a magyar kamatpályára. Vendégünk volt Trippon Mariann, a CIB Bank vezető közgazdásza. A második blokkban üzemanyagpiaccal foglalkoztunk annak apropóján, hogy a kormány részéről felmerült: megint belenyúlnának az árak alakulásába. Erről Mohos Kristófot, a Portfolio részvénypiaci elemzőjét kérdezzük.
Holnap fog kormányzati döntés születni azzal kapcsolatban, hogy történjen-e beavatkozás a hazai üzemanyagpiacon. Nagy Márton most erről beszélt, szerinte a beavatkozás nem fog ellátási problémákat okozni.
Vlagyimir Putyin elnök utasítására az orosz kormánynak javaslatokat kell előterjesztenie a gabonakereskedelem megkönnyítésére, célzottan India és Kína felé, valamint további támogatásokat kell kidolgoznia a hazai gazdálkodók számára, beleértve a finanszírozást és az üzemanyagellátás biztosítását.
Élesedett a KSH régiós üzemanyagár-összehasonlító rendszere, ami alapján elmondható, hogy a benzin és a dízel esetében is jócskán a régiós középmezőny felett alakulnak a hazai árak. Nagy Márton már jelezte is, hogy a friss adatok ismeretében a jövő héten a kormány össze fog ülni és vizsgálni fogja a kérdést, hogy szükséges-e beavatkozni az üzemanyagpiacon. A nemzetgazdasági miniszter egyebek mellett az újbóli árbefagyasztást sem vetette el - adódik a kérdés, hogy ha valóban erre kerülne a sor, akkor az milyen formában valósulna meg? Hogyan lehet tanulni a múlt tapasztalataiból, milyen probémákat szült a korábbi benzinárstop? Milyen egyéb megoldások léteznek az árak leszorítására?
A Központi Statisztikai Hivatal a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében a mai naptól kezdve közzéteszi új kísérleti statisztikáját, a friss számok alapján elmondható, hogy a hazai üzemanyagárak a régiós átlag felett vannak.
Az idei első negyedévben szinte ugyanannyi motorbenzin és 3,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint tavaly az első három hónapban, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 1,9 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) szerdán. A prémium üzemanyagok keresletének emelkedése akadályozta meg a fogyasztás nagyobb visszaesését.
Az Egyesült Királyság egyik titkos, ultraszigorúan védett helyére évekig ki-be járkálhattak orosz és kínai érdekeltségű hekkercsoportok. Bejelzett ugyan a biztonsági rendszer, de a brit nukleáris ipar bölcsőjének ringatói e riasztásokat nem vették komolyan. Most vádemelés következik, ám az ügyben nem csak Sellafield biztonságossága kérdőjelezhető meg.
A Központi Statisztikai Hivatal a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, melynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan, olvasható a közleményben. Ez azért fontos, mert Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jelezte, hogy a KSH kimutatásai mentén fog majd arról határozni a kormány, hogy beavatkozzon-e az üzemanyagpiacon.
A magyar gazdaság kilátásairól beszélt Nagy Márton, az üzemanyagárakkal kapcsolatban jelezte a nemzetgazdasági miniszter: kezd elfogyni a kormány türelme.
A három nappal ezelőtti hírekkel összhangban lezajlott a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, valamint a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselői közötti egyeztetés. A rendkívüli megbeszélést az NGM közleménye szerint a magas hazai üzemanyagárak indokolták.
Hétfőn Nagy Márton vetítette előre, hogy még a héten bekéreti a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit egy tárgyalásra a hazai, régisó középmezőnyhöz képest magas üzemanyagárak miatt. Varga Mihály a Kormányinfón kérdésre válaszolva elmondta: a találkozó után "mérlegelhető, hogy milyen lépésekre van szükség az árak korlátozása, az árak befolyásolása érdekében".
A nemzetgazdasági miniszter ma az Index kérdésére válaszolva közölte: a hét második felére behívta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetséget egyeztetésre, ugyanis úgy látják, hogy van egy elcsúszás a megegyezésükben, miszerint a régiós középmezőnyben kell tartani a magyar üzemanyagárakat. De mégis mire lehet majd számítani a tárgyalást követően, hogyan tervezik csökkenteni a benzinárat?