A Portfolio is beszámolt arról, hogy átalakult és nevet váltott az OTP Bank Treasury üzletága, idén újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 2021. január 1-jétől az OTP Global Markets felel a privát banki és kiemelt privát banki, a portfólió kezelési, az advisory, a független multi asset elemzési területért, valamint a csoportszintű befektetési szolgáltatási irányítási tevékenység kialakításáért. Mit jelent mindez az ügyfelek számára?
Bánfi Attila: Egyre gyorsabban változnak a piacok, erős a verseny, és ezeket a talán soha nem látott mértékű és sebességű folyamatokat nemcsak követni szükséges, hanem még inkább előre kell látni, sőt, hasonló tempóban kell a szolgáltatásokat is fejleszteni. A verseny pedig kiemelten fontos, már csak abból a szempontból is, hogy az OTP Csoport már nemcsak a hazai befektetési szolgáltatókkal versenyez, hanem a régió nagyobb szereplőivel is, valamint azokkal az új típusú szolgáltatókkal, akik nemrég jelentek meg a piacon. Ideje volt tehát a változásnak. Kifejezett célunk a már működő tőkepiaci integráción túl, a csoportszintű befektetési szolgáltatási tevékenység kialakítása, amellyel képesek leszünk minden szegmensben teljes körű kiszolgálást nyújtani.
A végső célt akkor érjük el, ha az OTP Csoport mind a 11 országában ugyanazt a színvonalú szolgáltatást és termékkört érik majd el az ügyfeleink,
különbséget persze az adott ország sajátosságai és jogi előírásai okozhatnak. Ez a megközelítés nemcsak új termékeket, hanem személyre szabottabb kiszolgálási lehetőséget is jelent a jövőben. Addig is élünk a jelenlegi lehetőségekkel.
Bozsogi Tamás: A szervezeti változások közvetlen hatását először a privát banki és a kiemelt privát banki ügyfeleink tapasztalhatják meg. Számukra ezzel az átalakulással szélesebb termékkínálatot biztosíthatunk, idővel pedig egyszerűbb, online ügyintézést. Ezen kívül elemzésekkel és megújult, proaktív tanácsadási folyamattal támogatjuk majd befektetési döntéseiket. A komplexebb befektetési tanácsadási szolgáltatás segítségével hatékonyabban és könnyebben választhatják meg ügyfeleink a számukra megfelelő befektetési stratégiát.
Ebből következik az, hogy a szolgáltatásokat tekintve is változás várható? Mire lehet számítani?
Bánfi Attila: Kiemelt célunk, hogy a folyamataink még egyszerűbbek, kényelmesebbek legyenek, ennek egyik alapfeltétele a digitális képességek és elérhetőségek fejlesztése. Fontos az is, hogy aktív befektetési tanácsokkal tudjuk segíteni ügyfeleinket, kulcs szerepe van a szoros tanácsadó és ügyfél közötti kapcsolattartásnak is. Kettős feladatunk van: először standardizálni kell a folyamatokat, kialakítani a csoportszintű működési modellt, illetve közben folyamatosan fejleszteni az egyes értékesítési csatornákat.
Bozsogi Tamás: Nagyon komoly digitalizációs kihívás előtt áll a vagyonkezelési privát banki piac, látjuk az ázsiai, amerikai példákat.
Hagyományosan a személyes kapcsolat a privát banki szolgáltatás alapja, ugyanakkor egyre szélesebb az a réteg, főleg a fiatalabb generációk körében, akik számára az is fontos, hogy digitális csatornákon keresztül, kényelmesen, gördülékenyen és gyorsan intézhessék az ügyeiket, vagyis erre is kiemelt figyelmet kell fordítanunk.
A befektetési és privát banki szolgáltatások integrációja az intézményünk oldalán is jelentős fejlesztéseket igényelt, és munkaerő-átcsoportosítással is járt. Új területek alakulnak ki, új feladatkörök jönnek létre, ilyen volt például az önálló eszközelemzési osztály is. Segítségükkel tanácsadóink gyors és profi, egyedi igényeket is hatékonyan kiszolgálni képes elemzési támogatást kapnak.
A koronavírus járvány kirobbanása átalakította a bankolási szokásokat is. Hogyan érintette a járványhelyzet a privátbanki és befektetési szolgáltatásokat a magyar piacon?
Bánfi Attila: A járvány kirobbanása után azt láttuk, hogy épp az az ügyfélkör intézi továbbra is személyesen az ügyeit, aki a leginkább veszélyeztetett, a 65 évnél idősebb korosztály, de szerencsére közülük is egyre többen ismerik fel az online kapcsolattartás előnyeit. A fiatalabbak viszont éltek az online lehetőségekkel.
A privát banki szolgáltatásokat is modernizálni kell, ez egyértelmű: van igény arra, hogy az egyszerűbb ügyleteket, vagy akár egy vagyonkezelési tanácsadást, távolról is el tudják intézni az ügyfelek.
Bozsogi Tamás: Az OTP Bank eddig is élén járt a digitális megoldásokban, jelenleg is több fejlesztésünk van folyamatban, amelyekkel biztosíthatjuk majd ügyfeleink számára a biztonságos, kényelmes és gyors bankolást. Az online megoldásokkal kapcsolatos igényt erősíti, hogy az utóbbi években belépett a privát banki piacra egy tehetős, fiatalabb réteg, akik számára az eddigi platformok nem voltak igazán megfelelőek. Ezért is dolgozunk azon, hogy minél több online csatornán tegyük elérhetővé a befektetési szolgáltatásainkat.
Ugyanakkor a privát banki szolgáltatás során sokaknak fontos a személyes kapcsolat, hogy találkozzanak a tanácsadóval, megigyanak egy kávét, beszélgessenek, átnézzék a portfóliót, az ügyleteket. Hibrid megoldásra van tehát szükség, hogy ki tudjuk elégíteni minden ügyfél igényét. Ehhez kapcsolódik a vagyonszegmenseink átalakítása is.
Ez azt jelenti, hogy alacsonyabb lesz a jövőben a belépési küszöb?
Bánfi Attila: Épp ellenkezőleg. 2020-ban emeltük a vagyoni limitjeinket, a privátbankban 30 millióról 40-re, ez elfogadott a piacon, sőt, európai léptékben nézve lassan a 100 millió mellett is elhalad a piac. Inkább a 300-500 ezer eurós limitek a jellemzők. Ha az OTP Bank privát banki szolgáltatásait nézzük, látszik, hogy van két szegmens: a kiemelt privát banki 100 milliós belépési limittel, és a 40 milliótól elérhető privát banki, aminek most még nincs felső határa, így a kettőnek van egy erős közös halmaza.
Nincs automatikus átlépés a szegmensek között, az adott ügyfél adott tanácsadóval dolgozik, de ügyféligény esetén van lehetőség átszerződni.
Bozsogi Tamás:
Az a cél, hogy mindenki a számára megfelelő szolgáltatást kapja, mert ugyan minden ügyfelünk története egyedi, de vagyonméret alapján vannak jól azonosítható viselkedési minták és igények, amiket a megfelelő szegmensben tudunk a legjobban kiszolgálni.
Itt bejön a képbe a generációkon átívelő vagyonkezelés kérdése is, ami kapcsán szintén felértékelődik a tanácsadóink szerepe. Ez egy személyes, bizalmon alapuló kapcsolat - ezt biztosítanunk kell az ügyfeleink és a következő generációk számára is.
A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.
Dollármilliárdokat keres az AI-őrületen az Nvidia és az Apple egyik legfontosabb beszállítója
Megugrott a cég profitja.
Radikális fordulatra készült a kormány a közbeszerzéseknél
Számos ponton írják át a jelenlegi szabályozást, ami sok szereplőt helyzetbe hozhat.
ING: a piac számított a kormány lépésére, a kamat mellett nem kell félteni a forintot
A kötvénypiac érzékenyebb lehet.
Erős geomágneses vihar csapott le: lélegzetelállító látványt nyújtott Magyarországon
20-30 évente adódik ilyen.
Jó hír az albérlőknek: az Otthon Start és az Airbnb-tiltás egyszerre csökkenti a bérleti díjakat
Utoljára a Covid idején láttunk ilyet.
Háttal a valóságnak: kudarcokkal kikövezett úton robog előre a világ
Gelencsér András cikke a klímacsúcsról.
Borzalmas szokásnak vethet véget a mesterséges intelligencia
Egy új stratégiának köszönhetően.
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.


