EKB

Elszálltak az árak Európában: mi az oka, és mit léphet rá a jegybank?

Elszálltak az árak Európában: mi az oka, és mit léphet rá a jegybank?

Az Európai Központi Bank kamatdöntő ülést tart jövő héten. A kormányzótanács ülése után a jegybank elnöke, Christine Lagarde sajtótájékoztatóban reagálhat majd a friss inflációs adatra, amely igencsak kellemetlen meglepetést okozott. A piac emellett lélegzetvisszafojtva keresi már a jeleket a tapering esetleges bejelentésére. Az UniCredit Bank elemzői a kamatdöntő ülés apropóján megvizsgálták, hogy mi hajtotta az áremelkedést augusztusban, hiszen ezáltal az is látható, hogy a jegybanknak kell-e érdemben reagálnia a folyamatra.

Nagy döntés előtt a két kulcsfontosságú jegybank, jelentős dollárerősödés lehet belőle

Nagy döntés előtt a két kulcsfontosságú jegybank, jelentős dollárerősödés lehet belőle

Az amerikai jegybank hamarabb, már szeptemberben, bejelentheti eszközvásárlási programja leállítási menetrendjét, mint eurózónás társa és az Egyesült Államokban kamatemelési ciklus is várható 2023 végéig, az eurózónában pedig nem, mindez pedig egyértelműen a dollárnak kedvez, akár nagyobb dollárerősödés is jöhet az euróval szemben – vázolja most frissített főbb piaci előrejelzései között a Nordea.

Itt az MNB döntése: idén már ne fizessenek a magyar bankok osztalékot!

Itt az MNB döntése: idén már ne fizessenek a magyar bankok osztalékot!

A törlesztési moratórium bizonytalanságára hivatkozva meghosszabbította osztalékkifizetési korlátozását az MNB a magyar bankokra vonatkozóan, és csak szigorú feltételekkel tekint el az osztaléktilalomtól. Az EKB július végi lazító döntése fényében meglepő az MNB lépése, ugyanakkor a törlesztési moratórium folytatása körül valóban nagy a bizonytalanság.

Fogadkozik az EKB döntéshozója: nem a hozamokat nézik majd, ha lépni kell

Fogadkozik az EKB döntéshozója: nem a hozamokat nézik majd, ha lépni kell

Az Európai Központi Banknak (EKB) szigorítania kell a monetáris kondíciókon, ha az inflációs kilátások azt indokolják, nem helyezheti előtérbe a tagállamok finanszírozási költségeit – mondta a Welt am Sonntag című lapnak Jens Weidmann, a jegybank kormányzótanácsának tagja.

EKB: Lépésekre van Európa a koronaválság legyőzésétől, de a delta variáns tönkretehet mindent

EKB: Lépésekre van Európa a koronaválság legyőzésétől, de a delta variáns tönkretehet mindent

Közzétette a kamatdöntő ülése utáni közleményét az Európai Központi Bank. A közleményből kiderül, hogy a jegybank nem módosított az irányadó kamatlábon. Az EKB emellett érintetlenül hagyja az eszközvásárlási programot is. 14:30-kor Christine Lagarde elnök sajtótájékoztatót tart. Az EKB közleményének hangvétele továbbra is rendkívül laza monetáris politikát vetít előre.

Jön még egy csendes hét, de megindul a jegybankok sorozata

Jön még egy csendes hét, de megindul a jegybankok sorozata

A héten elsősorban az EKB kamatdöntő ülésére figyelhetnek a befektetők, az eurózóna jegybankja tisztázhatja új stratégiájának részleteit. Emellett előzetes beszerzési menedzserindexek jönnek, itthon viszont semmilyen említésre méltó eseményre nem számíthatunk.

Kiszabadult a szellem a palackból: robbannak az árak, mi lesz a forinttal?

Kiszabadult a szellem a palackból: robbannak az árak, mi lesz a forinttal?

Több mint egy évtizede nem látott szellem szabadulhat ki a palackból, az infláció szelleme. Mindez kamatemelésre késztetheti a világ meghatározó jegybankjait, ami lépéskényszerbe hozza a Magyar Nemzeti Bankot is. Meddig emelkedhet az alapkamat Magyarországon, mi lesz a forint árfolyamával? Ezekről a kérdésekről beszélget a videóban Hornyák József és Bence Balázs.

Digitális eurót fejlesztene az EKB

Digitális eurót fejlesztene az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) bejelentése alapján lépéseket tesznek a digitális euró kifejlesztése érdekében, reagálva az utóbbi időszakban tapasztalt csökkenésre a készpénzforgalom terén – írja a CNBC.

Hatalmas osztalékokat fizetnének a bankok - az EKB szerint nem jó ötlet

Hatalmas osztalékokat fizetnének a bankok - az EKB szerint nem jó ötlet

Az EKB-nak megvannak az eszközei az ellen, ha az eurózóna bankjai túlzott osztalékfizetésbe kezdenének az erre vonatkozó korlátozások feloldása után - figyelmeztetett Margarita Delgado, az EKB felügyeleti bizottságának tagja, a spanyol jegybank helyettes kormányzója.

Kiszivárgott: módosítja inflációs célját az EKB, így még tovább maradhat az ultralaza politika

Kiszivárgott: módosítja inflációs célját az EKB, így még tovább maradhat az ultralaza politika

Megállapodtak az Európai Központi Bank döntéshozói, hogy két százalékra módosítják a jegybank hivatalos inflációs célját az eddigi „két százalékot közelítő, de el nem érő” célról és a szimmetrikussá tett cél kapcsán átmenetileg tolerálják az infláció túlszaladását is a célszámon – tudta meg a Bloomberg a csütörtökön bejelentendő egyik fontos döntést.

Újabb haladékot kaphatnak az eurózóna bankjai

Újabb haladékot kaphatnak az eurózóna bankjai

Kitolhatja az EKB a tőkepuffer-engedmények határidejét, amennyiben jelentős eszközminőség-romlást érzékelnek az eurózóna bankjainál - írja a Reuters.

A legmagasabb szintről kaptak figyelmeztetést a bankok

A legmagasabb szintről kaptak figyelmeztetést a bankok

Túl nagy kockázatot vállalnak a bankok a nagy tőkeáttételes hitelügyletek és részvények derivatív piacán, ennek következtében magasabb tőkekövetelményekre számíthatnak a felügyelet részéről – figyelmeztetett Andrea Enria, az Európai Központi Bank bankfelügyeleti vezetője.

Az EKB szerint nincs itt az ideje a szigorításnak

Az EKB szerint nincs itt az ideje a szigorításnak

Az EKB laza monetáris politikája továbbra is szükséges az eurózóna gazdasági kilábalása miatt - mondta Peter Kažimír, a szlovák jegybank elnöke, az EKB kormányzótanácsának tagja a Reuters szerint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.