MNB

Súlyos érdekek az MKB-kaland hátterében

Nemzetgazdasági érdekekre hivatkozik az MKB Bank vezérigazgatója, amikor arról kérdezzük, mi értelme volt a realizált 17 milliárd forintos bukóért beszállnia az államnak a bankba. A társaság 2015-ben nagyot vágott működési költségein, és megmutathatta, milyen, amikor egy állami bank hitelez. Az elmúlt napokban az MKB megszabadult rossz örökségének tekinthető projekthiteleitől, és a Szanálási Vagyonkezelő tulajdonába került, hogy aztán a jövő év közepéig új gazdára találjon. Volt tehát miről beszélgetnünk Balog Ádámmal.

Robottanácsadók és új Bitcoin: 5 forradalmi újítás 2015-ben

2015 is izgalmasan telt a pénzügyi informatika területén: a világ legnagyobb bankjai sorra jelentették be, hogy a Bitcoin mögötti technológiával kísérleteznek, számos országban tervbe vették vagy már be is vezették az azonnali átutalást, a mobilfizetésben egymást érték a bejelentések, a P2P hitelezés egyre nagyobb piacot hódít el a bankoktól, a vagyonkezelésben pedig a robottanácsadós cégek brillíroznak. A terület szerintünk öt legfontosabb sztoriját szedtük össze 2015-ből.

Távozik az MNB közgazdasági elemzési főosztály vezetője

Az Index információi szerint kirúgták az MNB egyik kulcspozíciójában lévő vezetőjét, Pellényi Gábort, igaz hivatalosan közös megegyezéssel távozik a közgazdasági elemzési főosztály vezetője. A lap megkeresésére az MNB elismerte, hogy ők kezdeményezték Pellényi eltávolítását.

Megtörtént az MKB Bank rossz részének az eladása

Végbement az MKB Bank rossz részének a leválasztása - közölte a Szanálási Alap. A követelések és ingatlanok megvásárlásához a Szanálási Vagyonkezelő 98 milliárd forintnyi hitelt kapott, ebből bruttó 213 milliárd forint értékű eszközt vett át a banktól. Az MKB tulajdonosa a bank magánkézbe tervezett eladásáig a Szanálási Vagyonkezelő lesz, de szanálási hatóságként a tulajdonosi jogokat továbbra is az MNB gyakorolja.

Egészség és pénz: ez hiányzik a magyar munkaerőnek

A magyar népesség egészségi állapota nemzetközi összevetésben rossz és elmarad az ország gazdasági fejlettsége által indokolt szinttől is. Pedig a gazdasági növekedés szempontjából egyik legfontosabb tényezőben, a humán tőkében rejlő potenciált éppúgy befolyásolja az egészségi állapot, mint a képzettség szintje, hiszen meghatározza a munkaerőpiaci részvételt és termelékenységet is.

Quaestor, bankadó, hitelközvetítők, nyugdíjpénztárak: fontos törvények jelentek meg

Az év végi törvényalkotási hajrá eredményeként számos pénzügyi témájú jogszabály megjelent a keddi Magyar Közlönyben. Többek között szabályozták a Quaestor és a Hungária kötvényeseinek jövő tavaszi kártalanítását, 0,53%-ról 0,24%-ra csökkentették a bankadó felső kulcsát, 2%-ban maximálták a hitelközvetítők jutalékát, járadékszolgáltatási opció biztosítását írták elő az önkéntes nyugdíjpénztáraknak, MNB-rendeletbe foglalták az életbiztosítások teljes költségmutatóját (TKM), és bevezette a jegybank az anticiklikus tőkepuffert is.

Befellegzett a méregdrága életbiztosításoknak? - Nagy dobásra készül az MNB

A befektetők jelentős része még mindig nincs tisztában azzal, milyen megtakarítás mellett köteleződik el akár évtizedekre, amikor biztosítást köt, a biztosítások értékesítői pedig olykor épp e hiányos tudásból húznak hasznot. Éppen ezért némi félelemmel vegyes érdeklődés övezi a szakmában az MNB új, "etikus életbiztosítási koncepcióját", amely jobban védené az ügyfeleket. Az új szabályokról egyelőre kevés konkrétum látott napvilágot, ám alapjaiban határozhatják meg a megtakarítási célú életbiztosítások értékesítését 2017-től. Nagy Koppány MNB-igazgató megosztotta velünk, mi tudható az előkészítés jelenlegi szakaszában a várható intézkedésekről.

Bő 1000 milliárdos zuhanás jön az EU-források kifizetésében

"Előrejelzésünk szerint az uniós támogatások (mezőgazdasági támogatások nélkül) a GDP 6 százalékáról annak 2,5 százaléka alá csökkenhetnek, azaz nominálisan az 1000 milliárd forintot is meghaladhatja a visszaesés" 2016-ban - olvasható a Magyar Nemzeti Bank által a héten kiadott inflációs jelentésben. Ezek alapján az MNB-stáb egyértelműen pesszimista a kormány jövő évi uniós forrás-kifizetési terveit illetően, hiszen a kabinet legfeljebb néhány százmilliárdos eséssel kalkulál. A friss jegybanki előrejelzés így a néhány hete felvázolt Portfolio-forgatókönyvek közül a leginkább borúlátó (elméleti) pályával esik egybe, igaz ezzel együtt az MNB nem rontott a jövő évi GDP-előrejelzésén. Ezt azzal indokolta, hogy már gyorsan beépítette a számokba a kormány friss lakáspiaci élénkítő lépéseinek hatását is. Ami még ennél is érdekesebb, hogy az MNB-stáb 2017-re is csak kis gyorsulást vetít előre az EU-pénzek kifizetésben, amely még inkább borúlátó előrejelzésnek számít, ha ezt összevetjük azokkal a forgatókönyvekkel, amelyeket mi kalkuláltunk a kormányzati jelzések alapján.

MNB: nem számíthatunk nagy béremelésekre

Az elmúlt negyedévekben egyre több vállalat érzékeli a munkaerőhiány erősödését, ám annak mértéke jelentősen eltér a munkaerőpiac egyes részpiacain, így a munkapiac feszesedése összességében csak mérsékelt béremelkedést idézhet elő Magyarországon - állapítja meg legfrissebb Inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank emellett azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a bizonytalan gazdasági környezet miatt a munkaerőhiány növekedésének érzékelése ellenére is tovább várhatnak a béremeléssel a vállalatok.

Karácsonyig új MKB Bank születik - Megvannak a részletek

343 milliárd forintnyi rossz minőségű bruttó (megképzett céltartalék előtti) kitettségétől szabadítják meg a szanálás során az MKB Bankot. Ebből 130 milliárdnyit piaci szereplőknek már eladtak, 213 milliárdnyit pedig az MNB által irányított Szanálási Vagyonkezelő vesz át karácsonyig 45%-os értéken négy nagybank (Erste, K&H, OTP, UniCredit) konzorciális hiteléből. A szanálás során az eddigi tulajdonos magyar államnak nincs pénzmozgása, így kizárólag cash flow alapon nézve 17 milliárdot bukott a költségvetés az MKB-kalandon. 2016 közepéig kell értékesíteni az immár értékes banknak számító MKB-t, amely karácsonyig teljesen megtisztul toxikus eszközeitől. Az eladó az EU előírása miatt a bankot most átvevő Szanálási Vagyonkezelő lesz, így az eladási árat nem az eddigi tulajdonos állam zsebeli be. "Nincs susmus, mindent az EU előírásainak megfelelően teszünk" - válaszolt a kritikákra az MNB alelnöke.

Jövő év elején jöhet az MNB újabb nagy dobása

A Magyar Nemzeti Bank továbbra is mérlegeli az önfinanszírozási program módosítását, ezzel kapcsolatban 2016 elején jöhetnek konkrét bejelentések - mondta Nagy Márton, a jegybank alelnöke egy pénteki háttérbeszélgetésen.

Megjelentek az új MNB-s hitelprogramok részletei

Az MNB a bankokkal egyeztetve kialakította az NHP harmadik szakasza és a januárban induló Piaci Hitelprogram keretében bevezetett új jegybanki eszközök részletes feltételeit, amelyeket az MNB honlapján közzétett terméktájékoztatók tartalmaznak.

Már az idén meglepetést okozhat Magyarország

Az idei 3 százalékos növekedést követően 2016-ban 2,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, ezen belül a belföldi fogyasztás az eddig vártnál kedvezőbben alakulhat, az export növekedése viszont visszafogottabb lehet - derül ki az MNB csütörtökön bemutatott inflációs jelentéséből. A jegybank szakemberei szerint a költségvetés már az idén komoly meglepetést okozhat, hiszen a hivatalosan tervezett 2,4 százaléknál lényegesen alacsonyabb lehet a deficit.

Matolcsy: káros az állami tulajdon a bankszektorban

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Heti Válasz csütörtöki számában kiemelte, hogy a következő 3-4 év gazdaságpolitikai és jegybanki gondolkodásának központjában a bankrendszer megújítása áll majd.

Magyarország hitelminősítésének újabb kulisszatitkai

November 20-án a Fitch megerősítette Magyarország "BB+" besorolását és a hozzá rendelt pozitív kilátást. A közleményben megadott információk alapján a kulcsterületek többségében, így a növekedés és a költségvetési hiány középtávú alakulásában, valamint az államadósság pályájában javult az intézet megítélése az elmúlt fél évben. A pozitív kilátás fényében a kedvező folyamatok változatlanságát feltételezve az általunk várt alapforgatókönyv szerint a jövő évben újra visszakerülhet a magyar hitelminősítés a befektetésre ajánlott kategóriába.

Szigorít az MNB, még több állampapírt vehetnek a bankok

Megérkezett a jegybank (egyik?) sokak által várt, csak félig-meddig unortodox lépése: szigorítja a jegybank hitelműveletei során elfogadható fedezetekre vonatkozó előírásait. A módosítások eredményeképpen tovább erősödik a fix kamatozású, likvid állampapírok jelentősége a fedezetként elfogadható egyéb értékpapírokhoz képest a bankoknál. Bár az indoklásban az MNB kockázati profiljának javítása szerepel, értelmezésünk szerint az intézkedéssel újabb lépést tesz a jegybank arra, hogy még inkább az állampapírpiacra terelje a hazai bankokat.

Komoly vagy vicc, amit a jegybank akar a magyar tőzsdén?

Nagy tervei vannak az MNB-nek a magyar tőzsdével, és úgy tűnik, hogy ehhez pénzt, paripát, fegyvert is kapnak, ráadásul személyesen Nagy Márton, az MNB alelnöke vette kezébe az irányítást, sokak szerint ez is garancia arra, hogy sikeres lesz a projekt. Hazai alapkezelőket, stratégákat, brókercégek vezetőit kérdeztük arról, mit szólnak a jegybank terveihez. A többség alapvetően optimista, sokan azonban a keresleti és a kínálati oldalon is látnak olyan tényezőket, amik miatt még a legnagyobb elszántság mellett sem lesz könnyű jelentős eredményeket elérni a budapesti tőzsdén.

Valami furcsát láttunk az MNB növekedési előrejelzésénél (3.)

Két szempontból is rendkívül érdekesnek találtuk a Magyar Nemzeti Bank stábja által ma közzétett gazdasági növekedési előrejelzéseket, pontosabban a legyezőábrát és vele párhuzamosan az idei éves átlagos GDP-növekedési előrejelzést. Cikkünk eredeti verziója óta tisztult a kép és kiderült, hogy a legyezőábrában bemutatott idősort és az éves átlagos GDP-előrejelzést nem szabad összevetni, mert az egyik idősor kiigazított, míg a másik nyers adatokat tartalmaz. Az is kiderült azonban, hogy utólag átíródott a legyezőábra.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.