Privátbank

A nemzetközi rangsor legvégén kullogunk: szinte semmije sincs a magyaroknak

Nemrég jelent meg az OECD háztartások vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségeit felmérő tanulmánya, amelyből kiderül, hogy nettó átlagvagyon alapján a magyar háztartások bizony a sor végén kullognak. Érdekes adat az is, hogy teljesen mindegy, hogy a gazdagabb vagy szegényebb végében helyezkedik el a vagyoni létrának a magyar, vagyoneszközei nagy részét ingatlanban tartja. A tanulmány rámutat arra is, hogy az OECD országokban mért vagyoni egyenlőtlenségek átlagban kétszer akkorák, mint a jövedelmiek, a háztartások több mint felének van valamilyen formában adóssága, ez utóbbi pedig főként azokat a háztartásokat érinti, ahol a családfő 35-44 év közötti.

Az ember, aki a volt Lego-vezérnek köszönheti, hogy ő a leggazdagabb Dániában

Niels Louis-Hansen lett Dánia leggazdagabb embere, miután vagyona idén 50%-kal nőtt. Az immár 7 milliárd dolláros vagyonnal bíró Louis-Hansen első helyét részben Kjeld Kirk Kristiansennek köszönheti, aki a Lego-család fejeként sokáig őrizte a leggazdagabb dán címet, de vagyonának egy részét gyermekeinek adta - számol be a hírről a Bloomberg.

A fél világot rettegésben tartja a 10 legveszélyesebb hacker

Dollár százmilliók, ha nem milliárdok tűntek már el a világ legveszélyesebb kiberbűnözőinek mesterkedése miatt, de volt, aki titkos rakétakísérletek eredményeit lopta el és megint más, aki egy komplett gátat akart megbénítani. Nem mind tudtak anonimitásba burkolózni: sokan ezek közül a veszélyes hackerek közül már lelepleződtek és kiderült, hogy különféle államok, például Irán, Oroszország vagy Kína kormányának megbízására cselekedtek. Az FBI 41 legkeresettebb kiberbűnözője, kiberbűnözői csoportjai közül mutatunk most be tizet.

10 ország, ahol pénzben mérik az állampolgárságot

10 ország, ahol pénzben mérik az állampolgárságot

Nemcsak az új házakat, luxusjachtokat vagy szép autókat gyűjtik a gazdagok, hanem az útleveleket is - mert bizony vannak olyan országok, ahol nem kell éveket dolgozni meg ott élni ahhoz, hogy egyszer majd elbírálják az állampolgárságot, elég, ha sok pénze van az embernek és meg tudja azt fizetni. A Bloomberg cikke nyomán összegyűjtöttük, melyik az a tíz ország, ahol jó pénzért könnyű szerrel a zsebben landol egy új útlevél.

Hihetetlen vagyonokat rejtegetnek a gazdagok: íme a világ első számú offshore paradicsomai

Hihetetlen vagyonokat rejtegetnek a gazdagok: íme a világ első számú offshore paradicsomai

Tavaly év végén már 202 ezer milliárd dollárt tett ki a magánkézben lévő vagyon a világban, az éves összevetésben 12%-os vagyongyarapodásban egyértelműen szerepet játszott a kedvező részvény- és tőkepiaci környezet. A BCG legfrissebb Global Wealth riportja szerint továbbra is Észak-Amerika a legvagyonosabb régió a világban és ott van a legmagasabb egy főre jutó vagyon is. Mindeközben az offshore országokban tartott vagyonok is egyre nőnek, tavaly ez nyolcezermilliárd dollárt tett ki, ebben a tanulmány szerint a szigorúbb adópolitikák ellenére is további bővülés várható

10 elképesztő összeesküvés-elmélet, amiben rémisztően sokan hisznek

10 elképesztő összeesküvés-elmélet, amiben rémisztően sokan hisznek

Időjárás-manipuláció, gyíkemberek, szabadkőműves világkormány - vadabbnál vadabb összeesküvés-elméletek sokasága kering a köztudatban. Némely ezek közül olyan népszerű, hogy az amerikai lakosság több mint fele hisz bennük, hiába cáfolta már őket tudósok és szakértők sokasága. Megnéztünk tizet a világ legnépszerűbb összeesküvés-elméletei közül.

Visszavonul a világ egyik leggazdagabb embere

Visszavonul a Koch Industries éléről és más, a vállalat érdekeltségébe tartozó társaság éléről a világ egyik leggazdagabb embere, David Koch - értesült a CNBC.

Íme a 10 legnagyobb hatalmú ember a világon

Ahhoz képest, hogy a földön közel 7,5 milliárd ember él, az igazi hatalom mégis kevés ember kezében összpontosul. A Forbes idén is kiadta a világon a legnagyobb hatalommal bíró embereket felvonultató listáján, amelyen többek között meglepetés, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt négy éve most először taszították le az első helyről.

A privátbanki piac átalakulását várja az Erste

A jövedelmek emelkedésével folyamatosan nő a magyar megtakarítások összege, és változik a vagyon kezelésének módszere is, ami átalakításra készteti a banki szolgáltatásokat is - hangsúlyozta Kállay András, az Erste Group Private Banking Kompetencia Központjának vezetője a pénzintézet budapesti sajtótájékoztatóján.

Szép csendben kebelezik be a bankok a régiót, ahol hetente új milliárdos születik

A 32 legnagyobb privátbank a globális piac mindössze 50%-át birtokolja, ezzel pedig az egyik legmegosztottabb iparágnak számít a globális pénzügyi világban, ami a JP Morgan új elemzése szerint megnyitja az utat egy nagyobb volumenű konszolidáció előtt - számol be a hírről a Financial Times.

Félelmetes bűnbandák tartják rettegésben a világot - Íme a 10 legveszélyesebb

A mai napig veszélyes bűnbandák sokasága működik a világon, a legnagyobbak ezek közül több tízezres létszámmal büszkélkedhetnek, dollármilliárdokat zsebelnek be évente, amit csempészetből, zsarolásból, prostitúcióból szednek össze. Megnéztük, melyek most a világ legnagyobb, legveszélyesebb bűnszövetkezetei.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.