Tőzsde

Tőzsdére segítené a vállalatokat a megújult Széchenyi Alapok

Tőzsdére segítené a vállalatokat a megújult Széchenyi Alapok

A Széchenyi Alapok egy év alatt megötszörözte befektetési aktivitását, és tovább növelné a tőzsdén megjelenő hazai vállalatok számát. Átlagosan 1 milliárd forint tőkét biztosít tőzsdei kibocsátási tranzakciók esetében, azonban ez vállalatonként akár 10 milliárd forintos befektetés is lehet.

Mindenki magas hozamot akar a tőzsdén, borzasztóan nehéz elérni idén

Mindenki magas hozamot akar a tőzsdén, borzasztóan nehéz elérni idén

Továbbra is nagyon nehéz minőségi osztalékrészvényeket találni, amelyek mögött stabil pénzügyi háttérrel rendelkező vállalatok állnak, akik rendszeresen és megbízható módon fizetnek osztalékot vonzó hozamok mellett. A távközlési vállalatok és közműcégek részvényei, valamint az alapanyaggyártók papírjai sem lehetnek most rosszak a Societe Generale elemzői szerint.

Kisebb ralival indult a hét Amerikában

Kisebb ralival indult a hét Amerikában

A tengerentúli piacokon kirobbanó volt a hangulat hétfőn, mindhárom meghatározó tőzsde emelkedett: a Dow Jones 1 százalékkal, az S&P 500 értéke 1,6 százalékkal, míg a Nasdaq közel 2,6 százalékkal került feljebb a múlt pénteki záráshoz képest. A technológiai vállalatokat tömörítő részvényindex kiugró teljesítményében fontos szerepet játszott az Apple megállíthatatlan szárnyalása is, a vállalat árfolyama több, mint 6 százalékot erősödött az új iPhone holnapi bemutatója előtt.

Vette saját részvényeit a Megakrán

A Megakrán a bejelentette, hogy a Munkavállalói Résztulajdonosi Programjához szükséges részvénymennyiség biztosítása érdekében – közgyűlési felhatalmazás alapján - 2020. október 12-én a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán 60 000 darab törzsrészvényt vásárolt.

Így fizet majd osztalékot a Rába

Így fizet majd osztalékot a Rába

A Rába közgyűlésének korábbi döntése értelmében a társaság a 2019. évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból 1000 forint/darab névértékű részvényenként 20 forintos osztalékot fizet. A vállalat most közzétette a Budapesti Értéktőzsdén az osztalékfizetés rendjét is.

Újabb támogatást kapott, célegyenesben az AstraZeneca koronavírus-készítménye

Újabb támogatást kapott, célegyenesben az AstraZeneca koronavírus-készítménye

Az AstraZeneca egy lehetséges koronavírus gyógyszer harmadik fázisú kísérleteibe kezd a következő hetekben. A cég készítménye azért szerepelt az elmúlt napokban a hírekben, mert Donald Trump egy ilyen típusú készíménnyel végzett terápiának tulajdonította felépülését. A cég 486 millió dollárt kapott az Egyesült Államok kormányától a kutatás elősegítésére, és vállalta, hogy 100 ezer dózist szállít le legkésőbb 2020 végéig.

Most pörög fel igazán a tőzsde - Mutatjuk, mire figyelj a héten!

Most pörög fel igazán a tőzsde - Mutatjuk, mire figyelj a héten!

Felpörög a héten a gyorsjelentési szezon, azonban egyelőre csak az Egyesült Államokból fognak kiemelten fontos beszámolók érkezni, az európai vállalatokra még várni kell. Ahogyan az már megszokott, most is az amerikai nagybankok jelentései záporoznak az első napokban, az elemzői várakozások szerint összességében a második negyedévesnél jobb, a tavalyi harmadik negyedévesnél rosszabb eredményekre lehet számítani.

Gundlach: bezáró üzletek, üres kirakatok, másfél éven belül összeesnek a tőzsdék

Gundlach: bezáró üzletek, üres kirakatok, másfél éven belül összeesnek a tőzsdék

A sokak által kötvénykirályként ismert milliárdos Jeffrey Gundlach szerint komoly visszaesés várható a részvénypiacokon, az Egyesült Államokban kimondottan rossz lesz a helyzet a guru szerint. Előtérbe kerülhet az arany és a készpénz a portfóliókban, az igazán komoly üzleti lehetőségekre pedig még sokat kell várni.

Trump hirtelen gyógyulása egyszeri eset, nem bizonyíték arra, hogy hatásos az elnöknek adott gyógyszer

Trump hirtelen gyógyulása egyszeri eset, nem bizonyíték arra, hogy hatásos az elnöknek adott gyógyszer

Donald Trump „gyógyírnak” nevezte a koronavírus-fertőzés kezelése során kapott ellenszert, amit a Regeneron Pharmaceuticals gyártott.  Leonard Schleifer, a vállalat vezérigazgatója szerint azonban „egyszeri eset” volt az elnöké, a kezelés további teszteléseket igényel, mielőtt teljes képet kapnak a hatékonyságról. Ha valóban hatékonynak bizonyul az ellenszer, akkor az egész iparág segítsége kelleni fog a gyártáshoz.

A butaság nem véd az erkölcstelenség ellen – Avagy a Wirecard és a német felügyelet szégyene

A butaság nem véd az erkölcstelenség ellen – Avagy a Wirecard és a német felügyelet szégyene

Természetesen a közmegbecsülésnek örvendő német pénzügyi felügyeletet egészen egyszerűen hülyék gyülekezetének vagy gerinctelen gazemberek bandájának nevezni szerfelett igazságtalan lenne, hiszen kétezer-hétszáz ember feje felett sosem szabad egy mozdulattal pálcát törni. Az alábbi néhány bekezdés célja nem is elsősorban az, hogy rámutasson arra, hogy a BaFin (Bundesanstalt für Finanzdiesntleistungsaufsicht), a pénzügyi szolgáltatók és a pénzügyi piacok törvényes és tiszta működésének német őre vélhetőleg egész kultúrájánál, szervezeti megoldásainál, munkamódszereinél fogva alkalmatlan  legalapvetőbb funkciójának ellátására. A lemoshatatlan gyalázat, amely a Wirecard-botrány során fröccsent a német felügyeletre, csupán egy tünet, egy felszíni jelenség, mögötte világosan látható a pénzügyi piacok és a pénzügyi szolgáltatások szabályozásában elért közös európai „vívmányok” tökéletes csődje.

A szerző Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletfejlesztésért és stratégiai tervezésért felelős igazgatója.

Széttépték a lengyel eBay-t már az első kereskedési napon

Széttépték a lengyel eBay-t már az első kereskedési napon

Korábban többször beszámoltunk már róla, hogy a lengyel Allegro a régió évek óta látott legnagyobb kibocsátását hajta végre, az e-kereskedelmi cég pedig látszólag felkeltette az befektetők érdeklődését, hiszen a részvények kibocsátási árához képest több mint 50 százalékkal magasabb árfolyamon nyitott a papír.

Lemondott a British Airways vezérigazgatója

Lemondott a British Airways vezérigazgatója

A légiközlekedés soha nem látott válságát éli, miután a koronavírus válság következtében az utazások száma drámaian csökkent. Idén eddig 43 légitársaság ment csődbe, és csak most jön a tél, amely egyébként is gyengébb időszak az utazások szempontjából. A válságban a nagy légitársaságok, így a British Airways is szenved.

Akkora rali van a tőzsdéken, hogy kezd elmenni a kedve a shortosoknak

Akkora rali van a tőzsdéken, hogy kezd elmenni a kedve a shortosoknak

A piaci adatok alapján egyre kisebb kedv mutatkozik a befektetési alapok és hedge fundok részéről a shortolásra az egymást követő pénzügyi stimulusok és emelkedő árfolyamok mellett. Ez azonban nem csak nekik fájhat, hanem az értékpapír-kölcsönzőknek is, akiknek komoly bevétele származik ebből.

A történelem legnagyobb összeomlásától retteg az elemző, 80%-os tőzsdei zuhanás jöhet

A történelem legnagyobb összeomlásától retteg az elemző, 80%-os tőzsdei zuhanás jöhet

A történelem legnagyobb gazdasági összeomlását jósolja David Hunter, a Contrarian Macro Advisors stratégája, melyre egy rövid, hurráoptimista rali után kerül majd sor – írja a Business Insider. A szakember elsősorban amiatt aggódik, hogy a gazdaságok túlzott eladósodása találkozik majd a koronavírus miatti csődhullámmal, a jegybankok stimulációs intézkedései pedig csak rontják a helyzetet.

Húsmentes húsban utaznak, átalakítják a világot, és a részvényeik már most tűzforróak

Húsmentes húsban utaznak, átalakítják a világot, és a részvényeik már most tűzforróak

A koronavírus válság rengeteg dolgot megváltoztatott, sok világban történő trend felgyorsult, de nem csak a kényszeres technológiai fejlődés és a digitalizáció ilyen, hanem az élelmiszerfogyasztás is. A világban egyre elterjedtebbek az olyan alternatív húsmentes megoldások, amelyek kiszolgáják a vegánok és a vegetáriánusok igényeit, de az is látszik, hogy egyre több húsfogyasztó is választ húsmentes termékeket. Ennek a trendnek a begyorsulását érdemes befektetői szemmel is megvizsgálni, hiszen a legnagyobb alternatív élelmiszereket előállító cégek be vannak vezetve a tőzsdékre, és az is látszik, hogy a részvényeik kifejezetten jól teljesítenek, ezeket gyűjtöttük össze.

Kereskedés indikátorokkal - online előadás vasárnap este

Kereskedés indikátorokkal - online előadás vasárnap este

Érdekel a kereskedés izgalmas világa? Befektetési döntésed meghozatalához szívesen hívnál segítségül indikátorokat? Megismernéd a főbb indikátorok működését, hogy azok támogassák kereskedésed? Ha az előző kérdésekre igen a válasz, webináriumunk neked szól.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.