USA

Látványos fordulat a Wall Streeten - Napi csúcson zártak az indexek

Bizonytalan hangulatban indult a mai kereskedés a tengerentúlon, majd az indexek lefelé vették az irányt, melyben szerepet játszhattak az amerikai jegybanki eszközvásárlások csökkenésével kapcsolatos félelmek, valamint az EKB mai, lefelé módosított növekedési prognózisa is. Nap végére azonban látványos fordulat bontakozott ki, az indexek végül napi csúcson zártak, az S&P közel 1%-kal került feljebb. Igazán komoly mozgásoknak a devizapiacokon lehettünk szemtanúi, a japán jen évek óta nem látott napi erősödést produkált a dollárral szemben.

Javuló trendet látunk az USA munkaerőpiacán

346 ezer főre csökkent a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma az USA-ban az előző heti (felülvizsgált) 357 ezres szinthez képest. Az eredmény a piac által várt 345 ezres értéknek megfelelő, így piaci meglepetésről nem beszélhetünk. A négy hetes mozgóátlagot vizsgálva bár emelkedést látunk az előző heti értékhez képest, de az egy éves idősorra illesztett trend egyértelműen javuló tendenciát mutat.

Nagyot estek az amerikai indexek

Több mint 200 pontot esett a Dow, és mindhárom vezető amerikai részvényindex 1 százalék fölött mínuszt könyvelhetett el a szerdai kerekedés során. Az elmúlt időszakban kedvezőtlen részvénypiaci hangulat mellett a ma megjelent munkaerőpiaci adatok is rosszabbak lettek a vártnál.

Mérsékelt növekedést lát a Fed

Az amerikai gazdaság teljesítményének "mérsékelt" növekedését állapítja meg a Fed nyíltpiaci bizottsága a szerdán közzétett gazdasági helyzetértékelésében, a Bézs könyvben.

Kissé javult a hangulat az amerikai szolgáltató szektorban

Nem sokkal ugyan, de javult a hangulat a szolgáltató szektorban - derül ki az ISM májusi felmérésének eredményeiből. A beszerezési menedzser index értéke 53,1 pontról 53,7 pontra emelkedett, miközben a konszenzus 53,5 pont volt.

Kedvezőtlen munkaerőpiaci hírek érkeztek az USA-ból

Májusban a várt 157 ezer helyett 135 ezerrel bővült a foglalkoztatottság az USA-ban - derül ki az ADP által közzétett adatokból. Az áprilisi értéket enyhén lefelé módosították. A piaci szereplők a pénteki munakerőpiaci adatokra várnak.

A JP Morgan 1,5 milliárdos buktát kénytelen elkönyvelni

A JP Morgan több mint 1,5 milliárd dolláros veszteséget kénytelen elszenvedni annak következményeként, hogy az Alaba állambeli Jefferson megye a legnagyobb amerikai önkormányzati csődöt jelentette be - írja a Bloomberg.

Sorra nyilatkoznak az amerikai jegybankárok

A jegybanki eszközvásárlások miatt fennáll a veszélye a dollár leértékelődésének és a magas inflációnak, a többi kedvezőtlen hatásról nem beszélve - nyilatkozta tegnap Richard Fisher, a dallasi Fed elnöke. Fisher mindössze néhány órával azt követően szólalt meg, hogy napvilágot látott a kansasi Fed kormányzó előre megírt beszédének szövege.

Újabb jegybankár szólalt meg az USA-ban

A jegybank következő lépésének az eszközvásárlások visszafogásának kell lennie - véli Esther George. A kansasi Fed-kormányzó szerint ez semmivel nem kockázatosabb, mint az, ha túlságosan sokat várnak.

Hatalmas a teher Iránon: egy hónap alatt 30%-ot esett az olajexport

Az amerikai és európai szankciók hatására jelentősen esik vissza az iráni olajexport mértéke. Az ország legnagyobb vásárlói, Kína, India, Japán és Dél-Korea hónapról hónapról kevesebb olajat vesznek át Teherántól - számol be a Financial Times. Barack Obama tegnap újabb szankciókat hirdetett meg Irán ellen, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverhez jutását, és hogy megerősítse az iszlám köztársaság elszigeteltségét.

Stabilizálódott az amerikai beteg állapota

A múlt hét végén komolyabb korrekció bontakozott ki az amerikai tőzsdéken, a befektetők május utolsó napján profitrealizálásba kezdtek. Az amerikai tőzsdéken a hétfői kereskedés első perceiben még úgy tûnt, akár nagyobb esés is kirajzolódhat, a vártnál gyengébb amerikai makroadat azonban megfordította a hangulatot, és a fontosabb részvényindexek valamelyest feljebb kúsztak. A várakozások alatti ISM feldolgozóipari adatból azt a következtetést vonták le a befektetők, hogy a gazdaság gyenge teljesítménye mellett az amerikai jegybank tovább folytatja majd eszközvásárlási programját, az addcionális likviditás pedig a részvénypiacok további emelkedését hozhatja.

Közel négyéves mélyponton az ISM index

Csalódást okoztak a legfrissebb feldolgozóipari felmérések eredményei az Egyesült Államokban. A ISM feldolgozóipari indexének értéke 50,7 pontról 49 pontra esett vissza májusban, miközben a konszenzus 50,9 pont volt. A 49 pontos érték közel négyéves mélypontnak számít.

Mérföldkőhöz érkezett a Bank of America

Ma ismerheti el egy New York-i bíróság a Bank of America azon 8,5 milliárd dolláros megállapodását, amit még két évvel ezelőtt kötött jelzálogfedezetű kötvényeinek befektetőivel - írja a Bloomberg. A döntés fontos mérföldkő lehet az amerikai nagybank jelzálogperekkel terhelt zavaros időszakának lezárásában.

Közel hatéves csúcson a michigani index

Májusban jelentősen javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban. A Michigani Egyetem fogyasztói hangulat indexét felfelé korrigálták. A 84,5 pontos érték közel hatéves csúcsnak számít.

Nagy meglepetést okozott az amerikai adat

Közel tíz pontot emelkedett májusban a chicagói beszerzési menedzser index értéke, ami a feldolgozóipari kilátások jelentős javulására utal. A főindex értéke 49 pontról pontról 58,7 pontra emelkedett, míg a konszenzus 49,3 pont volt.

Kevesebbet költöttek az amerikaiak

Áprilisban a várt emelkedés helyett 0,2 százalékkal csökkentek az amerikai lakosság személyes kiadásai, de kevesebbet is kerestek a háztartások - derül ki a kereskedelmi tárca által közzétett adatokból. A megtakarítási ráta 2,5 százalékon stagnált.

1987 óta nem látott csúcson az USA olajtartaléka

Az elemzők által várt csökkenéshez képest 3 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 1,5 millió hordóval kevesebbet, fűtőolajból 1,9 millió hordóval többet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Újabb többéves rekord az amerikai lakáspiacon

Áprilisban a várt 1,5 százalék helyett mindössze 0,3 százalékkal nőtt a függőben levő lakáseladások száma az Egyesült Államokban, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy egy újabb, többéves rekord szülessen.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.