aegon

45 milliós bírságot kapott az MNB-től az Aegon biztosító

Az MNB összesen 45 millió forint bírságot szabott ki az AEGON Biztosítóra a társaság működését érintő nem megfelelő eljárások, a biztosítási szerződések hiányos tartalmi elemei, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt. A bírságösszeget egyes jogszabálysértések súlyossága, a feltárt hiányosságok száma és a biztosító piaci súlya alapozta meg - írja a felügyelet sajtóközleményben.

Katasztrófák, amelyeknél a magyar biztosítók a legszívesebben segítenek

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ma a magyar biztosítási piac bővülésének legfontosabb motorja, de a nyugdíjbiztosítások, valamint a lakossági/vállalati vagyonbiztostások is szépen növekednek. Kíváncsiak voltunk, ez utóbbi, igencsak heterogén szegmensen belül minek köszönhető elsősorban a bővülés, melyek az ígéretes termékek, szolgáltatások, és mire számítanak a legnagyobb biztosítók a vagyonbiztosítási piacon. Az alábbiakban a válaszaikat összesítjük.

Otthon tartod a pénzed? - A legjobb magyar alapokkal 60%-ot is lehetett kaszálni

A tavalyi politikai és makrogazdasági viharai ellenére közel 60 százalékot is kereshettünk Magyarországon kezelt befektetési alappal, a legjobban teljesítő lakossági alapok közül pedig több olyan is volt, amely 30 százalék fölött hozott. Megnéztük, melyek voltak a tavalyi év és az elmúlt évek legjobban teljesítő befektetési alapjai.

Mi lesz a biztosítókkal 2017-ben? Megszólalnak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2017-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2016-ot saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2017-re?
3. Mely termékek és szolgáltatások területén hozhat növekedést 2017 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Gyorsabban juthatunk hozzá a lakásra kuporgatott pénzünkhöz jövőre

Jövő júliustól a jelenlegi három hónapról két hónapra csökken a lakás-takarékpénztári szerződések kiutalási időszaka egy kormányrendelet alapján. Az új szabály csak a 2017. júliusától kötött szerződésekre lesz érvényes. Mindez az ügyfeleknek minimális hasznot hoz, a lakáskasszák dolgát viszont megnehezítheti.

Elárulta Hosszú Katinka, mibe fektet

A mai fiatalok korábban kezdenek el félretenni, mint a szüleik, viszont a céljaik is mások, ennek ellenére a lakosság jelentős része még mindig nem rendelkezik megtakarítással - hangzott el a Groupama életutakat vizsgáló sajtótájékoztatóján, amelyen többek közt Hosszú Katinka és Jakupcsek Gabriella is beszélt a megtakarítási szokásairól.

A legjobb alapok 20 százalék felett hoztak

Véget ért a harmadik negyedév is, a tíz legjobban teljesítő Magyarországon kezelt alappal bőven 20 százalék fölött kereshettünk eddig idén, persze cserébe kiemelkedő kockázatot is kellett vállalnunk.

Megfojtja a biztosítókat a rekordalacsony hozamkörnyezet

A rekordalacsony hozamkörnyezet nemcsak a biztosítók ügyfeleinek megtakarítási portfólióira helyez nyomást, hanem a szolgáltatók költségeit (és így bevételeit) is lejjebb nyomja, valamint a díjtartalékokon elért hozamot is csökkenti. A biztosítóknak ezért alternatív eszközök felé kell elkezdeniük kacsingatni, ehhez viszont a felügyelet rugalmasságára van szükség - hangzott el az FBAMSZ 13. Biztosításszakmai Konferenciáján.

Így tudsz magadnak 10% feletti garantált hozamot szerezni

Hihetetlenül népszerűek Magyarországon az államilag felfújt lakástakarék-pénztárak, hiszen minden befizetésre az ügyfél 30 százalékos állami támogatást kap, ami négy éves időtávon 10 százalék fölötti garantált hozamnak felel meg. Persze ez a befektetési forma sincs ingyen, megnéztük, mit kell tudni az LTP-kről, és hogy melyiket érdemes választani.

Fordulat készülődik a lakásbiztosításoknál

Megállt a lakásbiztosítás-állomány évek óta tartó csökkenése, a magyar otthonok 72-73 százaléka, hárommillió ingatlan biztosított - mondta Deliága Judit, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) lakásbiztosítási bizottságának elnöke az MTI-nek egy budapesti sajtótájékoztató után hétfőn.

Ügyfeleket vesz az Allianz az Aegontól

Az Aegon hazájában, Hollandiában terjeszkedik Németország és Európa legnagyobb biztosítója, az Allianz. A társaság az Aegon kereskedelmi vagyonbiztosítási portfólióját vásárolta meg.

Nem csak a CSOK segíthet, ha nincs pénzed lakásra

Ha lakásra teszünk félre és egy lakástakarékra szeretnénk bízni a pénzünket, fontos azzal tisztában lennünk, hogy egy szerződést fizetve még a maximális futamidő alatt sem gyűlik össze elég pénz ahhoz, hogy egy lakást tudjunk venni a megtakarításunkból. Valamelyest könnyít a helyzeten viszont az, hogy a lakástakarékok hitelt is adnak a megtakarított pénzünk mellé.

Támadás a lakáskasszák ellen: mi folyik a háttérben?

Nehéz jobb magyarázatot találni Rogán Antal tegnapi bejelentésére, mint hogy a jól működő lakás-előtakarékossági piacot is egyre inkább saját befolyási övezetévé szeretné tenni a kormány. A szektor évi 5-10 milliárd forintos profitja nem nagy tétel a kormány számára, a több mint 600 milliárd forintos megtakarított vagyon azonban elég lehetett ahhoz, hogy megmozgassa a politikusok fantáziáját. Amíg a konkrétumokat nem ismerjük, lássuk, hogy fest a négyszereplős magyar lakás-takarékpénztári szektor, és mit takar az angol modell! A lakásfinanszírozás "közösségiesítése" persze nemcsak a lakáskasszáknak, hanem a CSOK miatt egyre aktívabb kereskedelmi bankoknak is fájhat.

Eladnák az Aegon Hitelt

Azt fontolgatja az Aegon Magyarország, hogy eladja jelzáloghitelezési érdekeltségét, amely 2014 óta nem folyósít új hiteleket, és veszteséges - írja a Reuters.

Még mindig lehetséges a 10% fölötti garantált hozam

Ha lakásvásárlásban vagy lakásfelújításban gondolkodunk, a lakástakarék-pénztárak nagy segítséget nyújthatnak, mivel az állam otthonteremtési ambícióinkat éves 30%-os támogatással segíti. Nézzük meg röviden és lényegre törően, hogy működnek.

Szépen híznak a magyar lakás-takarékpénztárak

Kissé visszaesett ütemben, de továbbra is töretlenül bővül a lakás-takarékpénztárban lévő megtakarítások állománya, amelyek ma már a lakosság betétállományának közel 9%-át teszik ki. A hitelezésben viszont a négy piaci szereplő közül csak a Fundamenta mondható aktívnak.

Ők a legszínvonalasabb biztosítók az alkuszok szerint

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett kétnapos Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás hétfői gálaestjén átadták az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó díjakat, amelyek közül 2015-ben hármat a Generali, egyet pedig az AIG vihetett haza.

Trónfosztók és elbukók: itt a magyar biztosítók listája

Nem a piaci részesedés, hanem a profit a lényeg - tartja a mondás biztosítói körökben. Lehet, hogy így van, mégis mindenki a piaci részesedésről beszél - halljuk gyakran ugyanezekből a körökből. Utóbbira ráerősítve jöjjön hát egy kis ábraparádé, amely megmutatja, melyik biztosító miben erős.

Szeptember 21-22-én lesz a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége által szervezett hagyományos, immár XII. Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás. Részletek és regisztráció itt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.