FONTOS Váratlanul keményen nekiment Putyinnak az egyik legfontosabb szövetségese, de erre nagyon alapos oka volt

bafin

A németek épp most tiltották be a piramisjátékot, amely Magyarországon tombol

A németek épp most tiltották be a piramisjátékot, amely Magyarországon tombol

A német pénzügyi felügyelet (BaFin) a napokban tiltotta be a OneCoin értékesítését Németországban, nem sokkal azután, hogy a OneCoinnak nemzetközi átutalásokat végző cég számláit befagyasztotta, és tevékenységét engedély hiányában megtiltotta. A németeknél egy év alatt becslések szerint 25 ezer ügyféltől 360 millió eurót (átváltva 113 milliárd forintot) szedtek be, melyből 29 millió eurót fagyasztott be német számlákon a felügyelet. Mindeközben Magyarországon továbbra is értékesítő-esteket tartanak a magyar hálózat építői, és szervezik be az újabb és újabb ügyfeleket.

Arra ösztönzik a német bankárokat, hogy kémkedjenek a felügyeletnek

A német pénzügyi felügyelet, a BaFin létrehozott egy online portált, ahol a pénzintézetek belső emberei anonim módon jelenthetik, ha valami rendellenességet találnak a vállalatuknál. A civil szervezetek szerint viszont ez a legkevesebb, amit a németek tehetnek és kifogásolják, hogy a rendszer semmilyen védelmet nem nyújt a leleplezőknek.

Hatalmas pofont kapnak a németek is, ha a britek elhagyják az EU-t

Ha a britek úgy döntenek, hogy kilépnek az Európai Unióból, ez a nagy német bankoknak is komoly problémákat okozna, mert jelentős londoni kitettségük van - mondta a Tagesspiegelnek a német pénzügyi felügyelet (Bafin) vezetője.

Betilthatják a kockázatos pénzügyi termékeket a németeknél

Egy formálódó javaslat szerint a német pénzügyi felügyelet (BaFin) a magas kockázatú pénzügyi termékek értékesítését korlátozhatja, vagy akár be is tilthatja a jövőben - értesült a Süddeutsche Zeitung.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.