Készül a következő válság? - Kilenc éve nem látott jelenség a bankoknál
A 2007-2009-es válsághoz vezetőhöz hasonló hitelezési trendeket lát az egyik bankfelügyeleti hatóság Amerikában - írja a Reuters.
A 2007-2009-es válsághoz vezetőhöz hasonló hitelezési trendeket lát az egyik bankfelügyeleti hatóság Amerikában - írja a Reuters.
A Magyar Bankszövetség, tudomásul véve a kárrendezési törvényt, arról biztosította a kormányt, hogy tagintézményei a jogszabály maradéktalan betartásával fogják elősegíteni annak végrehajtását - közölte Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára az MTI-vel azt követően, hogy az igazságügyi miniszter szerdán benyújtotta a parlamentnek az új Quaestor-törvény tervezetét.
Megjelent az Országgyűlés honlapján az új Quaestor-törvény javaslata, amely nemcsak a Quaestor, hanem a Hungária kötvényvásárlóira is vonatkozik. Május végéig történhet meg a kártalanítás, a bankok és a Beva más tagjai lényegében három engedményt kaptak:
1. a 2008 eleje óta kifizetett kötvényhozamokkal csökkentett összeget kell a Kárrendezési Alapból kifizetni a károsultaknak,
2. a 3 millió forint feletti követelésekből 11% önrészt nem fizetnek ki a károsultaknak,
3. a Beva-tagok éves befizetése a Kárrendezési Alapba legfeljebb 7 milliárd forint lehet.
Az összesen így is mintegy 60 milliárd forintos (?) számla döntő részét első körben (márciustól) így is a bankoknak kell állniuk azzal a könnyítéssel, hogy befizetéseiket levonhatják az adóikból, ahogy erre egyébként az eredeti Quaestor-törvény is lehetőséget adott. Értelmezés kérdése, ezzel megszegte-e a kormány az EBRD-megállapodást, amelyben a bankok megkímélését ígérte a jövőbeni többletterhektől, az viszont biztos, hogy az állami költségvetés bukik igazán nagyot az ügyön.
A bankunióban résztvevő tagállamok pénzügyminiszterei kedden egy olyan áthidaló hitelkonstrukcióban állapodtak meg, amely biztosítani fogja, hogy az egységes bankszanálási alap (SRF) nyolc év múlva esedékes teljes feltöltéséig elegendő forrással rendelkezzen a banki beavatkozásokhoz - számolt be a BruxInfo.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és információs rendszer, illetve adat megsértése miatt vádemelést javasolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói egy mosonmagyaróvári nő ellen. A gyanúsított a nyomozók szerint takarékszövetkezeti kirendeltség vezetőjeként jogtalanul jutott harmincmillió forint állami támogatáshoz - tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Teljes, 21 milliárd forintos követelésüknek búcsút inthetnek a bankok a lombardos Bíró Péter tulajdonában lévő, felszámolás alatt álló Kézizálog Zrt. aranyhamisítási ügye miatt - vonja le a most záruló értékbecslésből a következtetést a Napi.hu.
Világszerte 1200 embert bocsát el év végével a Morgan Stanley, ami miatt 150 millió dollár végkielégítési költséggel számolnak az utolsó negyedévben - közölte a bank szóvivője kedden a Reuters beszámolója szerint.
Egy elhasználódott verzió láthatott ma napvilágot az új Quaestor-törvénnyel kapcsolatban - mondta Patai Mihály a bankszövetség évértékelő sajtótájékoztatóján. A szervezet elnöke szerint a hét szűk esztendő letelhetett a bankszektorban, jövőre már minimálisan javulhat a jövedelmezőség. A bankadóról szóló törvényjavaslat az EU aggályai miatt még mindig nem végleges, még ma is egyeztettek erről a kormánnyal.
Lemondott a kínai Agricultural Bank of China elnöke, miután egy hónappal ezelőtt a hatóságok őrizetbe vették egy korrupciós vizsgálat kapcsán. Emellett Kína legnagyobb brókerházánál, a Citic Securitiesnél is vizsgálódnak a hatóságok - írja az Economic Times.
Szerte Európában újraindítaná a hitelezést a Commerzbank, mégpedig először a 2008-as válság óta - idézi a Reuters a Handelsblattot, amelynek a bank egyik vezető tisztségviselője nyilatkozta ezt.
Újabb feltőkésítésben részesülnek az Európai Stabilitási Mechanizmusból (ESM) a görög bankok. Ezúttal a National Bank of Greece (NBG) kap 2,71 milliárd eurót, így az eredetileg 10 milliárd eurós bankmentő keretből 4,6 milliárd felhasználható összeg marad még.
A görög bankok feltőkésítését célzó pénz utolsó részletet kedden utalják át - jelentette be az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő Eurogroup elnöke hétfőn. Az eredetileg tervezett 25 milliárd euró helyett csak 5,5 milliárdba került a művelet.
Ritkán fordul elő ilyen: ejtette a CDS-piaci manipuláció vádját az Európai Bizottság 13 nagy befektetési bank ellen - írja az amerikai The Wall Street Journal.
Az eddig tervezettnél is több dolgozójától válna meg befektetési banki üzletágában a Barclays, a nagyobb létszámcsökkentés a források szerint a bank ázsiai divízióit érinti majd erőteljesebben - írja a Reuters.
Szigorodhatnak a kockázatvállaló bankokra vonatkozó szabályozások, azért, hogy az esetleges működési kockázatok is csökkentenjenek, ezért a tőkeáttételi mutatóra vonatkozó elvárásokon is módosíthat a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság, amit a Reuters közölt.
Egy floridai brókercég, a Raymond James Financial vásárolja meg a Deutsche Bank magánügyfelek kiszolgálásával foglalkozó üzletágát - írja a Wall Street Journal.
Hamarosan fontos kérdésre kaphatunk választ.
Az év első komolyabb zivatarrendszerét kaptuk.
Nézzük, mi valójában a helyzet.
Horvátország, Görögország és Olaszország a három legnépszerűbb külföldi utazási cél.
Most a kis kapitalizációjú papírok ideje jön?
Tévhit, hogy az átlagnál jobban melegszenek és sötétek?
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.