20 fok elég az iskolákban télen a kormány szerint

20 fok elég az iskolákban télen a kormány szerint

Kisfaludy László köznevelési helyettes államtitkár egy megkeresésre válaszul azt írta, hogy ha a tantermekben, csoportszobákban a hőmérséklet eléri a 20 Celsius-fokot télen, nem szükséges további fűtést biztosítani – számol be a hírről a Népszava.

Most először mondták ki: az állami intézmények miatt is kell még több erdőt kivágni

Most először mondták ki: az állami intézmények miatt is kell még több erdőt kivágni

Közel egy hét kellett a kormánynak ahhoz, hogy érdemi magyarázatot találjon a múlt csütörtökön megjelent, fakivágást könnyítő kormányrendeletre. Két kormányzati nyilatkozat alapján már látható, hogy mi áll a döntés hátterében, ám ez még nem jelenti azt, hogy a megfelelő irányba haladunk a természeti, környezetvédelmi és energetikai szempontok alapján.

Kiadták a figyelmeztetést: 300 ezres bírságot kockáztat, aki így használja a kályháját

Kiadták a figyelmeztetést: 300 ezres bírságot kockáztat, aki így használja a kályháját

A kormány hiába enyhíti a fakitermeléssel kapcsolatos követelményeket, az idei fának már nem lesz megfelelő a víztartalma ahhoz, hogy tűzifának használjuk – figyelmeztettek szakértők a Portfolio Checklist hétfői adásában. A nedves fa használata pedig végső soron kéménytüzekhez is vezethet, ha pedig valaki műanyagot vagy egyéb hulladékot éget el, akkor 300 ezer forintos bírságot kockáztat, ezzel ugyanakkor van egy bökkenő: a tapasztalatok szerint nincs, aki bírságoljon.

Szakértő a fatüzelésről: 500 ezer forint helyiségenként a telepítés, 50-100%-kal nőhet a légszennyezettség

Szakértő a fatüzelésről: 500 ezer forint helyiségenként a telepítés, 50-100%-kal nőhet a légszennyezettség

Az elszabaduló gázárak miatt egyre többször merül fel, hogy a lakosságnak és egyes közintézményeknek át kéne állniuk a gázfűtésről más energiahordozókra. A fa, olaj, szén és tűzifa tömeges, fűtési célú felhasználása azonban nemcsak, hogy brutálisan növelné a levegőben a káros anyagok jelenlétet, de hatékonyságuk jelentősen alulmarad a gázkazánokhoz képest, s telepítésük helyiségenként félmillió forint is lehet – egyebek mellett erről beszélt Szűcs Gábor energetikai szakértő a Portfolio Checklist pénteki adásában.

Fatüzelésűre állítaná az iskolákat a magyar állam

Fatüzelésűre állítaná az iskolákat a magyar állam

"Haladéktalanul fel kell mérni az intézményekben a gázról a fatüzelésre történő átállás mihamarabbi lehetőségét" - ez áll abban a levélben, amelyet a Klubrádió információi szerint a Belügyminisztérium a tankerületi vezetőknek küldött.

Mi lesz a fatüzeléssel? Figyelmeztetnek: pusztulnak az erdők, természeti katasztrófa fenyeget

Mi lesz a fatüzeléssel? Figyelmeztetnek: pusztulnak az erdők, természeti katasztrófa fenyeget

Egyelőre túlságosan korai lenne a bioenergia - vagyis a biomasszából előállított energia, például a fatüzelés - fenntarthatósági kritériumainak felülvizsgálata tíz uniós tagállam, köztük Magyarország kormánya szerint, melyek a 2022 első félévi francia EU-elnökség és az Európai Bizottság részére címzett közös levélben hangsúlyozzák ezen álláspontjukat.

Több mint 370 ezer háztartás kap 12 ezer forintos támogatást

2886 településen összesen több mint 370 ezer, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó magyarországi háztartás kaphat egyenként 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot a téli rezsicsökkentés keretében - derül ki a Magyar Közlönyből.

Télen fejezik be a februári hideg miatti rezsicsökkentést

A kiépített gázhálózattal rendelkező településeken fával és szénnel fűtők is megkapják a téli rezsicsökkentést, de ehhez be kell jelenteniük támogatási igényüket a helyi önkormányzatnál. Az igénylők a téli fűtési szezonban vehetik majd át a tüzelőanyagot.

A műtét sikerült, a beteg meghalt - Nagy bajba kerülhet a klímaharcban Magyarország is

Fontos szavazást tartottak az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságában (ENVI) hétfőn, amely fontos jelzést adott az uniós megújuló energia politika várható alakulásával kapcsolatban. A testület - több ország hathatós lobbitevékenysége mellett - szoros szavazásban gyakorlatilag helyben hagyta az irányelv biomasszára, így az erdőkből kitermelt rönkfára vonatkozó részeit, amelyet már régebb óta heves bírálatok érnek. Miközben sok uniós tagország nagyrészt a biomassza, így a rönkfa égetésével teljesíti megújuló energia célkitűzéseit, a kritikák szerint ezzel tovább fokozzák az üvegházgáz-kibocsátást, jelentősen károsítják az emberi egészséget, valamint veszélyt jelentenek a biodiverzitásra is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.