forint

Hatalmasat estek az európai tőzsdék

Nagyot estek az irányadó európai részvényindexek pénteken, miután Donald Trump tegnap bejelentette, szeptember 1-jétol mintegy 300 milliárd dollár értéku kínai árura vet ki 10 százalékos vámot, míg az amerikai vámemelés esetén Kína válaszcsapást helyezett kilátásba. A tengerentúli tőzsdék is lejjebb kerültek a pénteki piacnyitás után, míg a magyar tőzsde végül mérsékelt eséssel zárta a pénteki kereskedést.

Ettől az ábrától pár éve még magyarok százezrei rettegtek

A kerek 300-as szintnél jár a svájci frank forinttal szembeni árfolyama, azaz 3 éves mélypontra bukott a magyar fizetőeszköz. Ez manapság már csak néhány száz magyarnak lehet nyugtalanító helyzet, pár éve viszont emberek százezreiben váltott ki rettegést a havi törlesztőrészlet egekbe ugrása miatt.

2,5 éves mélypontról próbál talpra állni a forint

2,5 éves mélypontról próbál talpra állni a forint

A Fed szerdai kamatdöntése után újabb sokk érte a feltörekvő piacokat csütörtök este azzal, hogy Donald Trump amerikai elnök újbab 300 milliárd dollárnyi kínai importtermékre jelentett be 10%-os vámot, sőt annak mértékét akár tovább is emelheti. A részvénypiaci hangulat rögtön elromlott, a kockázatkerülés pedig a feltörekvő piaci devizákat is gyengítette este, igaz a forint egyelőre ezt viszonylag jól átvészelte, bár a dollárral szemben 2,5 éves, az euróval szemben továbbra is csaknem egyéves mélypont közelében jár.

Eséssel zárta a csütörtöki kereskedést a magyar tőzsde

Az irányadó európai részvényindexek felfelé kapaszkodtak ma délután, míg a tengerentúli tőzsdék emelkedtek a Fed tegnapi kamatdöntését követő esés után, miután a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre figyeltek. A magyar tőzsde lejjebb került csütörtökön, a BUX 0,7 százalékos eséssel zárta a napot, míg a hazai blue chipek közül az OTP teljesített a leggyengébben.

Kezd felállni 2,5 éves mélypontjáról a forint

Jókora dollárerősödést és részvénypiaci esést váltott ki a Fed tegnap esti kamatdöntése és a hozzá társított üzenetek, amelyek ma délutánra 2,5 éves mélypontra küldték a forintot a zöldhasúval szemben. Azóta a dollár kicsit gyengült a világpiacon, míg a forint gyengébben maradt, de ez már elegendő volt ahhoz, hogy 2,5 éves mélypontjáról elkezdjen visszaerősödni a magyar fizetőeszköz.

Nagy eséssel zárta a hét harmadik napját az Est Media

Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítettek ma, a hangulatra Donald Trump Twitter-üzenetei is árnyékot vethettek, miután az amerikai elnök új Kína-fenyegetéssel állt elő. A befektetők egy része alighanem várakozó álláspontra helyezkedett a Fed ma esti kamatdöntése előtt. A magyar tőzsde lejjebb került, a BUX végül mérsékelt mínuszban zárta a napot, míg az Est Media részvényei nagy eséssel zártak, a befektetők valószínűleg profitot realizálhattak a társaság tegnapi bejelentése után.

Nincs megállás: szárnyal tovább a forint

A hétfőn 328-nál elért 11 hónapos forintmélypont után kedden volt egy kis megnyugvás, szerdán délelőtt aztán határozott erősödésbe kapcsolt a forint és késő délutánra 325,6-ig jutott. Ebben szerepe lehet a hónap végi forint short pozíciózárások mellett az esti Fed-kamatdöntésre készülésnek is. A döntést 8-kor ismerjük meg, majd fél 9--től a jegybankelnöki sajtótájékoztató üzeneteire kell figyelni.

Egyéves mélypontról próbál talpra állni a forint

A hétfői gyengülés után már kevesebb mint egy százaléknyira volt a forint a tavaly nyáron látott történelmi mélypontjától az euróval szemben, de kedd délután kissé erőre kapott és estig 328 közeléből 327,5-ig jutott a bankközi piacon.

Szakadó font: 7 hónapja most a legolcsóbb itthonról a londoni út

A megállapodás nélküli Brexittel való fenyegetőzés 28 hónapos mélypontra küldte mára a fontot a dollárral és 22 hónaposra az euróval szemben, mindez pedig még a gyengélkedő magyar forinttal szemben is látványos mozgáshoz vezetett: január közepe óta most a leggyengébb a font, így a nyári nyaralási csúcsszezonban ez most éppen jól jön azoknak, akik egyesült királysági kiutazást választanak.

Nagyot emelkedett kedden az Est Media

Nagyot estek kedden az irányadó európai tőzsdék, a negatív részvénypiaci hangulat ellenére a magyar tőzsde jól tartotta magát a nap folyamán, a BUX végül mérsékelt, 0,4 százalékos eséssel zárta a keddi kereskedést, míg az Est Media árfolyama végül 4,1 százalékos emelkedéssel zárta a hét második napját.

Közeleg a sosem látott mélypont - Miért a forintra szálltak rá megint a befektetők?

Közeleg a sosem látott mélypont - Miért a forintra szálltak rá megint a befektetők?

Kedd reggelre kézzelfogható közelségbe került a forint eddigi történelmi mélypontja az euróval szemben, már egy százalékon belül fenyeget a 330,8-as tavaly nyári csúcs. A magyar devizára hónapok óta ugyanazok a tényezők helyeznek nyomást, sok újdonságról most sem tudunk beszámolni, viszont úgy tűnik, hogy a globális monetáris lazítás nem jött jól a forintnak.

Enyhe erősödéssel zárta a hét első napját a BUX

Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítetek hétfőn, a magyar tőzsde pénteki záróértéke közeléből lefelé mozdult el, majd a nap végére a hazai részvényindex ismét erősödéssel próbálkozott meg és a BUX végül enyhe emelkedéssel zárta a hét első napját. A blue chipek kivétel nélkül erősödéssel zárták a napot, míg az Est Media árfolyama nagyot emelkedett.

Elérte rettegett mélypontját a forint

Elérte rettegett mélypontját a forint

Hétfőn is folytatódott a forint vesszőfutása és délután elesett az a szint is 327,6-nál, ami májusban még megállította a magyar fizetőeszköz gyengülését. Kora estére 328 közelébe esett a forint, azaz csaknem egyéves mélypontot látunk, a dollár ellenében pedig már lassan 2,5 éves mélypontról beszélhetünk. Mindez a készülő EKB és Fed monetáris lazítás mellett alakult ki úgy, hogy múlt héten az MNB azt jelezte: kész a swapallomány emelésére, hogy a magyar bankrendszer többletlikviditása a júniusban eldöntött szinten alakuljon.

Fontosabb részletek

  • A romló gazdasági növekedési és alacsony inflációs kilátások további EKB- és Fed-lazítást hozhatnak
  • A megállapodás nélküli Brexit esélye is nőtt, ez is rontja a befektetői hangulatot
  • Az MNB múlt héten jelezte: kész a swapállomány újbóli emelésével is elérni azt, hogy a korábban megcélzott 200-400 milliárd forintos sávban maradjon a magyar bankrendszer többletlikviditása
  • Közben Magyarország külső egyensúlyi pozíciója érdemben romlott az utóbbi években
  • A GDP-növekedési kilátások sem annyira rózsásak már, erre akár két élénkítő csomaggal is reagálhat 2020-ban a kormány
  • Mindezek együttesen ronthatják a forint relatív megítélését, ezek okozhatják a forint mélyrepülését.

Nagyot esett pénteken a Mol

Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítettek a pénteki piaczárás felé közeledve, míg a magyar tőzsde eséssel zárta a hét utolsó napját, a hazai blue chipek közül a Mol teljesített a leggyengébben, az olajtársaság papírjai 2,1 százalékos eséssel vettek búcsút a hét utolsó napjától.

Éjjel is tovább esett a forint, közel a 2 éves mélypont

Nagy mozgásokat váltott ki tegnap az EKB újabb lazításra való utalása, hiszen az euró a kétéves mélypontról visszapattant, majd újra gyengült, a forint pedig a dollárral szemben közelebb került bő kétéves mélypontjához. Sőt, ritka módon a forint még ma éjjel is tovább esett.

Nagy emelkedéssel zárta a napot a Richter

Az Európai Központi Bank ma a többségi várakozásának megfelelően nem nyúlt a mínusz 0,4 százalékon álló irányadó rátájához, azonban a lazítás irányába való utalást igenis tett a jegybank. Az európai tőzsdék az EKB kamatdöntése után felpattantak, a lendület azonban elfogyott és a kontinens börzéi lefordultak. A BUX mérsékelt erősödéssel zárta a napot, ami a Richter nagy emelkedésének volt betudható, a gyógyszergyártó papírjai 2,9 százalékos emelkedéssel zártak, miután bejelentették, hogy a Richter kizárólagos licenc megállapodást kötött a Hikmaval a cariprazine közel-keleti és észak-afrikai térség egyes országaiban történő forgalmazására.

Felpattant a kétéves mélypontjáról az euró, elgyengült a forint

A további lazításra tett utalásokat az EKB elnöke a mai kamatdöntés után, de mivel ez megfelelt a vártnak, így a kétéves mélypontra nyomott euró látványosan felpattant a délután második felében. Vele szemben pedig elgyengült a forint, a jegyzések 326 fölé lendültek.

Fontosabb részletek

  • Az EKB döntése szerint legalább 2020 közepéig a mostani, vagy ennél alacsonyabb szinten maradnak a kamatkondíciók
  • A tartósan cél alatti infláció érdekében szükség lehet további lazításra
  • Új eszközvásárlási program is szükséges lehet
  • Az előretekintő iránymutatás is változik
  • Többszintű jegybanki betéti rendszer is jöhet
  • Ezentúl már szimmetrikusnak tekinthető a 2%-os inflációs cél, azaz felfelé is eltérhet tőle az infláció, ez pedig alapot ad a további lazításra

Eséssel zárta a szerdai kereskedést a magyar tőzsde

Szerdán felemásan teljesítettek az irányadó európai részvényindexek, miután az USA és Kína folytatódó kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos optimizmust háttérbe szorították a beérkező vállalati gyorsjelentések, és a vártnál gyengébb német és francia beszerzési menedzserindexek is. A magyar tőzsde végül előző napi záróértéke alá süllyedt vissza, a BUX mérsékelt eséssel zárta a hét harmadik napját.

Kaphatott volna sokkal nagyobb pofont is a forint, ha nem segítik ki a magyarok

Komoly külföldi short pozíciók épültek ki a forint piacán az utóbbi egy hónapban - derül ki az MNB kedden publikált szokásos ábrakészletéből. Ennek ellenére a magyar deviza csak minimális mértékben gyengült, vélhetően a belföldi szereplők vásárlásai ellensúlyozhatták részben a külföldiek forint elleni pozícióit. A következő időszakban a szeptemberi kamatdöntés lehet izgalmas, addig nem valószínű, hogy az MNB jelentősen megmozgatná az árfolyamot.

A kamatdöntés sem mozdította ki a holtpontról a forintot

A kamatdöntés sem mozdította ki a holtpontról a forintot

A szerdai napot is 325 felett kezdi a forint az euróval szemben, az MNB tegnapi kamatdöntése sem hozott komoly mozgást, mivel a jegybank a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon. Holnap azonban jön az EKB hasonlóan fontos döntése, melyre szintén kiemelten figyelnek a befektetők.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.