google

2017. november 18. 07:00 | Portfolio

Ez a 10 ember építette fel a Google-t a semmiből

Egy kis egyetemi projektből lett a világ uralkodó internetes cége a Google. A vállalat első 10 dolgozójából néhány még mindig a vállalatnál van - köztük a két alapító, Larry Page és Sergey Brin is -, de van, aki ma már inkább kockázati tőkés befektetőként keresi a következő világmegváltó ötletet.

Ilyen valójában dolgozni a világ egyik legjobb munkahelyén

2017. október 29. 12:00 | Portfolio

Ilyen valójában dolgozni a világ egyik legjobb munkahelyén

Közismert, hogy jól tartja dolgozóit a Google, akik ráadásul nem is keresnek rosszul, így érthető, hogy évről évre bekerül az internetes óriás a "legjobb munkahelyek"-toplistákba. Így volt ez idén is, a Glassdoor legutóbbi felmérésén a negyedik legjobb munkahelynek választották a Google-t a dolgozók. A Business Insider bemutatja, hogy milyen az élet a Google-nél.

2017. október 23. 14:21 | Portfolio

Ezek a világ legjobb munkahelyei

A Forbes szokás szerint idén is elkészítette a globál 2000-es listáját, azonban most egy lépéssel továbbmentek, és a Statista csapatával összeállva kiderítették, hogy mely vállalatoknál szeretnek a legjobban dolgozni a munkavállalók.

2017. október 10. 09:49 | Portfolio

Google-hirdetésekkel akarták befolyásolni az amerikai választást az oroszok

Több tízezer dollárt költöttek oroszok Google-hirdetésekre tavaly abban a reményben, hogy befolyásolhatják az amerikai elnökválasztást. De nem csak a Google-ön próbálkoztak az oroszok, korábban már kiderült, hogy a Facebookot és a Twitter is Trump kampányának "megtámogatására" használták.

Itt vannak a Google új kütyüjei, amelyekkel az Apple-t veszi célba

2017. október 04. 20:22 | Portfolio

Itt vannak a Google új kütyüjei, amelyekkel az Apple-t veszi célba

Ahogy arra a kiszivárogtatások alapján számítani lehetett, a Google mai - éves szinten megrendezett - bemutatóján lerántotta a leplet új okostelefon-generációjáról, emellett a közönség elé tárta hangvezérléssel működő otthoni asszisztensének két változatát, új hordozható számítógépét, a Pixelbookot, illetve virtuális valóság szemüvegét is. Volt azért egy olyan újdonság, amire senki sem számított.

Jön a Google új csúcstelefonja - Minden, amit tudni kell róla

2017. október 03. 14:05 | Portfolio

Jön a Google új csúcstelefonja - Minden, amit tudni kell róla

Közeleg a Google nagy éves bemutatója. Október 4-én, szerdán, magyar idő szerint este 6-kor kerül sor az eseményre, amin a várakozások szerint két új okostelefont is bemutathat a Google. Ezzel pedig teljessé válik a karácsonyi csúcstelefon-választék, az új iPhone-ok után már csak a Google telefonjaira vártunk. De más termékekről is lehet szó az eseményen, most összeszedtük, hogy mire számítsunk.

2017. szeptember 27. 21:14 | MTI

Így bújna ki a Google a gigabírság kifizetése alól

A Google javaslatot terjesztett elő egy önálló felületen elérhető vásárlói árösszehasonlító keresőprogram létrehozására az Európai Bizottság nagy összegű bírsága kifizetésének elkerülése érdekében - közölte az amerikai internetes óriásvállalat szóvivőjén keresztül szerdán.

2017. szeptember 22. 13:54 | Portfolio

Hódítsd meg a külföldi piacokat

Annyira gyors léptékben terjed és fejlődik a digitális technológia, hogy nehéz tartani azzal a tempót. Pedig a korszerű technológia alkalmazása elengedhetetlen, a kisvállalkozások számára is, ha versenyképesek akarnak maradni, vagy új piacokat akarnak felfedezni, esetleg külföldön szeretnének terjeszkedni. A Pénzcentrum szervezésében a Google Magyarország támogatásával neves szakértők segítségével adunk hasznos tippeket a hazai kkv-k digitális képességinek fejlesztéséhez, az internet adta lehetőségek kiaknázásához, illetve ahhoz, hogy legmodernebb technológiák alkalmazásával hogyan készíthetik elő, támogathatják, tehetik még hatékonyabbá külföldi piacra lépésüket.

2017. szeptember 21. 08:56 | Portfolio

Félig megveszi a HTC-t a Google

Félig-meddig megveszi a Google a HTC okostelefon-üzletágát. Nem ez a Google első próbálkozása, hogy betörjön a hardvergyártásba, 2011-ben a Motorola mobilgyártását vásárolta meg - bár ez a sztori nem végződött túl jól.

2017. szeptember 20. 09:03 | Portfolio

Kiszivárogtak a képek: így fog kinézni a Google új telefonja

Már csak pár hét van hátra a Google új telefonja bemutatójáig, így természetesen szivárognak az információk a készülékkel kapcsolatban, a DroidLife blog pedig friss képeket is közölt az új Pixel-telefonokról.

2017. szeptember 18. 22:06 | Portfolio

Új rekordokkal indítja a hetet Amerika

Napon belül nem mutattak érdemi elmozdulást az amerikai részvényindexek, a mérsékelt emelkedés mégis elég volt ahhoz, hogy új rekorddal zárjon Amerika. Mindeközben az olyan internetes cégek papírjai, mint a Facebook, az Apple vagy az Amazon papírjai mínuszba fordultak, az EU éppen ma hirdetett keményebb fellépést az amerikai internetes cégekkel szemben.

2017. szeptember 18. 18:46 | Portfolio

Üzent az EU Facebook-ügyben: ezt már nem lehet tovább tűrni

Vannak olyan helyzetek, amelyeket az európai emberek nem tűrhetnek - így fogalmazott Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos az amerikai gigacégek európai adópolitikájával kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy az új rendszer egy sztenderd adóalapot hoz majd létre, az új törvényt 2018-ban vezetheti be az EU - számol be a hírről a CNBC.

Brutális lépésre készül Európa a Facebook ellen

2017. szeptember 18. 17:28 | Portfolio

Brutális lépésre készül Európa a Facebook ellen

Már 10 európai tagállam támogatja a GAFA (Google, Apple, Facebook, Amazon) csoport árbevétel-alapú megadóztatását, a kérdést már jövő tavasszal napirendi pontra tűzné az Európai Bizottság - írja a Politico.

Részletes keresés