háziorvos

Már a háziorvos is felírhatja a koronavírus-betegeknek a favipiravir hatóanyagú gyógyszert

Már a háziorvos is felírhatja a koronavírus-betegeknek a favipiravir hatóanyagú gyógyszert

Keddtől már a háziorvos is felírhatja az otthonukban gyógyuló enyhe vagy középsúlyos tüneteket mutató koronavírus-betegek kezelésére a favipiravir tablettát, ezzel is elősegítve a betegség könnyebb lefolyását és csökkentve a kórházi kezelést igénylő betegek számát - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében. Eddig ez a szer nem volt alkalmazható a háziorvosoknál, csak a kórházakban adhatták be, de mivel meredeken emelkedik a kórházakba kerülők száma és fontos az intézmények terheinek csökkentése, ezért a kormány már múlt pénteken bejelentette a döntést, amelyet már akkor is nagyon fontos járványügyi lépésnek tartottunk.

Szűrővizsgálatok a magánszolgáltatóknál - Ilyen árakra számíthatnak a betegek

Szűrővizsgálatok a magánszolgáltatóknál - Ilyen árakra számíthatnak a betegek

Egyre nő az egészségügyi magánszolgáltatások forgalma, miután az állami ellátórendszer leterhelt, és egy-egy vizsgálatra akár hosszú hónapokat kell várni. A Pénzcentrum megnézte, nagyjából milyen árakra számíthat az, aki a magánszektort keresné fel különböző szűrővizsgálatok elvégzése miatt.

Több mint 500 magyar településen kritikus a helyzet: hogy valósul így meg a tömeges oltás?

Több mint 500 magyar településen kritikus a helyzet: hogy valósul így meg a tömeges oltás?

A magyar egészségügyben a szakemberhiány nem újkeletű probléma, viszont tény, hogy a koronavírus-járvány csak rontott a helyzeten. Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adatait szerint legalább több mint fél éve betöltetlen 482 háziorvosi praxis, amelyek közt számos olyan hely van, ahol több mint 10 éve nincs körzeti orvos. Csak tavaly április óta 163 praxis üresedett meg, amelyet azóta sem sikerült betöltetni, ez pedig okozhat fennakadásokat, ha az oltási terv tömeges szakaszba lép, amelyben főként a háziorvoskra hárul majd sok feladat. Mutatjuk, az ország mely részein okozza a legnagyobb gondokat a háziorvoshiány.

A legidősebbek jönnek a sorban – Így folytatódnak holnap az oltások Magyarországon

A legidősebbek jönnek a sorban – Így folytatódnak holnap az oltások Magyarországon

Csütörtökön elkezdődik a regisztrált legidősebbek oltása azt követően, hogy a kiemelt csoportok már megkapták a vakcinát – olvasható a koronavirus.gov.hu információs portálon. Mostantól az oltópontok mellett a háziorvosok is bekapcsolódnak a folyamatba, hozzájuk jelenleg szállítják ki a Moderna-vakcinákat.

Jövő héttől megkezdődik a legidősebbek beoltása

Jövő héttől megkezdődik a legidősebbek beoltása

Több tízezer,  regisztrált idős oltására lesz lehetőség jövő héten - nyilatkozta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője vasárnap az M1 aktuális csatornának. Az oltási programot már megkapták a háziorvosok.

Plusz pénzt kapnak a háziorvosok - Mit mond a Kamara?

Plusz pénzt kapnak a háziorvosok - Mit mond a Kamara?

A Magyar Orvosi Kamara - a szerdai közlönyben megjelent kormányhatározatra reagálva - azt kéri a kormánytól, hogy biztosítsa a forrást a fogorvosi alapellátás fenntartható működéséhez is.

Megérkezett a kormány döntése: nagy béremelést kapnak a háziorvosok

Megérkezett a kormány döntése: nagy béremelést kapnak a háziorvosok

Az alapellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók is béremelésben részesülnek 2021-ben - derül ki a kormány szerdán megjelent határozatából. Mindez nem kevés költségvetési kiadással jár, ugyanis a háziorvosi rendszer jövőre betervezett költségvetési kiadásai így 50%-kal emelkedhetnek.

Koronavírus: decemberben kezdődhet a német lakosság oltása

Koronavírus: decemberben kezdődhet a német lakosság oltása

Legkésőbb 2021 elején, de talán már idén decemberben elkezdődhet Németországban a lakosság oltása az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen - mondta a szövetségi kormány egészségügyi minisztere hétfőn az IDT Biologika oltóanyag-fejlesztő és -gyártó társaság dessaui központjában tett látogatásán.

BCG: nem a betegek érdekéről szól a magyar egészségügy finanszírozása

BCG: nem a betegek érdekéről szól a magyar egészségügy finanszírozása

Sok az orvos-beteg találkozó Magyarországon, az így megteremtett társadalmi érték azonban jelentősen elmarad a jó európai gyakorlatoktól. Hogy miben csinálják Nyugat-Európában másképp, mint mi, többek között erről beszélt Újlaki Ákos, a Boston Consulting Group projektvezetője a Portfolio mai Private Health Forumán, bemutatva a gyenge és erős kapuőri szerep közti különbséget a háziorvosoknál.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.