idős

Kiderült, miből élnek a magyar nyugdíjasok – Szomorú a helyzet

Kiderült, miből élnek a magyar nyugdíjasok – Szomorú a helyzet

Az OECD országokban a 65 év felettiek a teljes lakosság átlagjövedelmének 88%-ából élnek, azonban a nyugdíjba vonulást követően az életkor előrehaladtával az átlagjövedelem csökkenni kezd. Az OECD tanulmányából az is kiderül, hogy a nyugdíjasok jövedelmének nagy részét az állami transzferek és a vállalati nyugdíjprogramokból származó jövedelmek teszik ki, utóbbi gyakorlatilag teljesen hiányzik Magyarországon. Itthon az idősebbek az állami nyugdíj mellett nagy mértékben a munkából tudják kiegészíteni megélhetésüket, az olyan egyéb megtakarítások, mint nyugdíjpénztárak, elenyésző arányt képviselnek nálunk más országokhoz képest. Az adatokból azonban kiderül az is, hogy időskori szegénység szempontjából Magyarország nincs olyan rossz helyzetben, de az utóbbi évtizedekben megnőtt a magyar nyugdíjasok közötti jövedelmi egyenlőtlenség.

Franciaország már a 3. oltáshoz köti a védettségi igazolást

Franciaország már a 3. oltáshoz köti a védettségi igazolást

Franciaországban a koronavírus elleni védettséget igazoló dokumentum érvényességét decembertől három védőoltáshoz kötik a 65 éven felüliek és a veszélyeztettek számára - jelentette be keddi televíziós beszédében Emmanuel Macron államfő.

Idősotthonokban végzett antitest-mérést a főváros, íme az eredmény

Idősotthonokban végzett antitest-mérést a főváros, íme az eredmény

A Fővárosi Önkormányzat antitestszint-felmérést végzett az idősotthonaiban. Az ellátottak közül a vizsgált 1002 fő 95,81 százaléka, a munkavállalók közül a vizsgált 503 fő 97,6 százaléka rendelkezik a védettséghez szükséges antitestszinttel. Az adatgyűjtés lehetővé tette a két és a három oltással rendelkezők ellenanyagszintjének célzott vizsgálatát is – derül ki a Fővárosi Önkormányzat közleményéből.

Izraeli számok bizonyítják: aggasztó mértékben csökken a vakcinák hatékonysága, egyre több beoltott fertőződik meg

Izraeli számok bizonyítják: aggasztó mértékben csökken a vakcinák hatékonysága, egyre több beoltott fertőződik meg

Az izraeli közegészségügyi hatóság vezetője, Sharon Alroy-Preis aggódik a koronavírus elleni vakcinák hatásosságát illetően, elmondása szerint két aggasztó dolog is van ennek kapcsán: a delta variáns gyors fertőzőképessége és a korábban teljesen beoltottak körében az új fertőzöttek egyre növekvő aránya - számol be a hírről a Haaretz.

Kiderült: csak 50%-ban védheti a delta variáns súlyos betegségétől az időseket a Pfizer két oltása Izraelben

Kiderült: csak 50%-ban védheti a delta variáns súlyos betegségétől az időseket a Pfizer két oltása Izraelben

Az izraeli egészségügyi minisztérium kutatóközpontjának egy friss tanulmánya szerint a kétszer beoltott 60 évnél idősebbeket csak 50 százalékos arányban, a többi oltottat pedig csak 80 százalékban védi meg a Pfizer oltása a súlyos betegségekkel szemben a koronavírus delta változatánál – jelentette a helyi média csütörtökön. A The Times of Israel című angol nyelvű hírportál szerint azonban ezt az adatot az izraeli szakemberek jelentős része vitatja.

Új oltási kampány: hogy áll a 60 év felettiek oltásával Magyarország?

Új oltási kampány: hogy áll a 60 év felettiek oltásával Magyarország?

Gulyás Gergely a mai Kormányinfón jelentette be, hogy új oltási kampány indul itthon, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a 60 évnél idősebbeket és nem oltottakat érintené az akció. Ennek apropóján megnéztük, hogy áll Magyarországon a 60 évnél idősebbek oltottsága EU-s viszonylatban.  

Azonnal meg kell változnia annak, ahogy a nyugdíjasokról gondolkodunk

Azonnal meg kell változnia annak, ahogy a nyugdíjasokról gondolkodunk

A nyugdíjas szónak el kell vesztenie enervált, lemondó, feladást sugalló jelentését: a nyugdíjas nem nyugszik, hanem aktív, hozzáadott-értéket termelő, saját magát kiteljesítő életet él, amelynek során kamatoztathatja az élete során felhalmozott tapasztalati és érzelmi tőkéjét. Az öregeket létszámukban és erejükben egyre növekvő társadalmi erőforrásnak kell tekintenünk - saját magukat is annak kell tekinteniük -, akik a családok mellett a munkahelyi közösségeket, a lakóhelyi közösségeket, és végsősoron az egész társadalmat képesek stabilizálni.

Nagyon kilóg a magyar oltási program az uniós mezőnyből, de nem úgy, ahogy a legtöbbször halljuk

Nagyon kilóg a magyar oltási program az uniós mezőnyből, de nem úgy, ahogy a legtöbbször halljuk

Miközben toronymagasan Magyarország számára áll rendelkezésre a legtöbb vakcina lakosságarányosan az Európai Unióban és így a legmagasabb az átoltottságunk is, aközben még mindig viszonylag alacsony, 68%-os a leginkább veszélyeztetett 80 év feletti korosztály átoltottsága – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Kontroll Központ (ECDC) friss adataiból.

Csak négy uniós ország teljesítette a fontos oltási célt és Magyarország nincs köztük a kirívó példája mellett

Csak négy uniós ország teljesítette a fontos oltási célt és Magyarország nincs köztük a kirívó példája mellett

Csak Finnország, Írország, Málta és Svédország teljesítette azt az Európai Bizottság által korábban kitűzött első fontos oltási célt, hogy március végéig a 80 év feletti korosztály legalább 80%-a elsőre megkapja valamelyik koronavírus elleni vakcinát – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Kontroll Központ (ECDC) legfrissebb összesítéséből. Portugália mindössze 0,2%-ponttal maradt el ettől a céltól, Magyarország viszont 20,2%-ponttal. Ez azt jelenti, hogy bár összességében az EU élmezőnyében vagyunk a lakosságarányos átoltottságban, a regisztrációs módszer a hazai viszonyok mellett egyszerűen nem volt elég ahhoz, hogy az oltások elérjék a legidősebb és egyúttal leginkább veszélyeztetett korosztályt. Emiatt ritka példaként a 70-79 éves korosztályban magasabb nálunk az átoltottság (64,8%), mint a 80 felettieknél (59,8%) és toronymagasan kilógunk a mezőnyből azzal, hogy a 60-69 éves korosztálynak már a 43,4%-a be volt oltva elsőre március végén.

Egyórás vásárlási idősávot kapnak az idősek Székesfehérváron

Egyórás vásárlási idősávot kapnak az idősek Székesfehérváron

A járvány legnehezebb időszaka előtt áll az ország a következő két hétben, a fertőzések számának drasztikus emelkedésére számítanak a szakemberek. Ahogy eddig, így ezután is a lehető legtöbb eszközzel védeni kell a fokozottan veszélyeztetett időseket – írja egy Facebook-bejegyzésben Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Koronavírus: a lengyelek alig 1%-a regisztrált eddig az oltásra

Koronavírus: a lengyelek alig 1%-a regisztrált eddig az oltásra

Közel félmillióan regisztráltak Lengyelországban a koronavírus elleni oltásra, miután csütörtök éjfélkor elindították az előjegyzési rendszert - közölte sajtóértekezletén Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.