idős

Itt a rendelet az idősek vásárlási sávjáról

Itt a rendelet az idősek vásárlási sávjáról

Megjelent hétfő este a Magyar Közlöny legfrissebb számában az idősek vásárlási sávját tételesen rögzító kormányrendelet, amely szerint hétköznap reggel 9 és 11 óra között, illetve hétvégén reggel 8 és 10 óra között csak a 65 éven felüliek tartózkodhatnak a boltok területén, míg az ezen kívüli idősávban is vásárolhatnak, de akkor más korosztályokkal is találkozni fognak. A rendelet holnap, azaz november 24-én kedden lép hatályba.

Koronavírus: ismét jöhet az idősek vásárlási idősávja

Koronavírus: ismét jöhet az idősek vásárlási idősávja

A vásárlási idősáv bevezetését javasolták az Idősek Tanácsának tagjai, de a tavaszitól eltérő gyakorlattal - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, a tanácskozás után a közmédiával.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, már csak pár év, és komoly gondok lesznek az eltartással

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, már csak pár év, és komoly gondok lesznek az eltartással

A társadalom elöregedése egyre égetőbb probléma nemcsak világszerte, hanem az EU-ban is: a következő három évtizedben az idősek száma az EU-n belül elérheti a 129,8 millió főt, mellyel arányuk a populáción belül közel egyharmadra növekszik 2050-re. Magyarországon jelenleg a teljes társadalom mintegy harmadát teszik ki az 55 és a feletti életkórúak, de 2050-re ez az arány már nálunk is 40% felett lesz. Az elöregedő társadalom gyorsuló trendjét mutatja, hogy 1990-ben a medián életkor még csak kicsivel haladta meg a 35 évet itthon, ez 30 év alatt 43-44-re nőtt, 2050-re pedig 48 körülire emelkedik.   A témáról és az öngondoskodás fontosságáról bővebben is szó lesz jövő heti konferenciánkon.

Baljós jelek a nyugdíjaknál: egyre többet kell majd dolgozni

Baljós jelek a nyugdíjaknál: egyre többet kell majd dolgozni

A születéskor várható élettartam már jó ideje növekvő pályán mozog az EU-ban, ami a munkában töltött évek számára és a nyugdíjas évekre is kihatással van. A friss adatok szerint 2004 és 2019 között az EU-ban foglalkoztatott felnőttek száma 11,1%-kal nőtt, az 55-64 év közötti foglalkoztatottaké viszont ennél sokkal gyorsabb ütemben, 89,8%-kal. Magyarországon 2004 és 2019 között elsősorban az 55-64 év közöttiek foglalkoztatottsága ugrott meg jelentősen. Ezzel párhuzamosan, míg 2000-ben a magyar nők átlagosan 25 évet, a férfiak 30 évet dolgoztak, 2019-ben a nők már 31-32 évet, a férfiak 37-38 évet töltöttek a munka világában.

Hány éves korig vezessenek az idős sofőrök?

Hány éves korig vezessenek az idős sofőrök?

Újraindult a vita az idősek vezetői engedélyléről, miután néhány napja ismét a forgalommal szemben vezetett egy idős sofőr az M4-es autópályán.

Koronavírus: önkormányzati dolgozóknak adják ki magukat, így próbálnak átverni sok idősebb magyart

Koronavírus: önkormányzati dolgozóknak adják ki magukat, így próbálnak átverni sok idősebb magyart

Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztenek meg embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket, így próbálnak bejutni lakásokba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) betörési alosztályának vezetője kedden online sajtótájékoztatón.

Külön korlátozzák az idősebbeket az újranyitás után a franciák? Macronék cáfolnak

Külön korlátozzák az idősebbeket az újranyitás után a franciák? Macronék cáfolnak

Egyre többször repülnek fel hírek Franciaországban arról, hogy külön szabályokat alkalmaznának az idősekkel szemben, miután elkezdenék a korlátozások lassú feloldását. A francia kormány azonban azt mondja, igyekeznek mindent elkövetni annak érdekében, hogy ne kellejen diszkriminálni a társadalom egy részét ilyen lépésekkel - írja a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.