konjunktúra

Soha nem voltak még ilyen jók Magyarország kilátásai

A vállalkozások továbbra is nagyon kedvezőnek ítélik meg az üzleti klímát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) 2817 vállalati vezető válaszából összeállított konjunktúra vizsgálata szerint.

Nem tud leállni a magyar ipar

Márciusban folytatta dinamikus növekedését az ipar: az előző hónaphoz képest 1%-os növekedést produkált a szektor, az egy évvel korábbinál pedig 8%-kal volt magasabb a termelés volumene.

Kína gyengélkedik

Az elemzők által vártnál gyengébb lett a kínai feldolgozóipar és a szolgáltatóipar áprilisi teljesítménye a kínai logisztikai vállalatok képviseleti szervezeteinek kedden ismertetett kimutatása szerint.

Feleződhet idén a Videoton árbevétel-növekedése

A korábbi évekhez képest felére csökkenhet idén a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, a Videoton árbevétel-növekedése, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 6-7 évben rendre tíz százalék körüli növekedés után idén 5 százalék bővülés látszik reálisnak - mondta a cégcsoport társ-vezérigazgatója az MTI-nek.

Fellélegzés: meglepően jó lett a német Ifo-index

A várt 98,5 pontra süllyedés helyett 99,6 pontra ugrott az előzetes márciusi német Ifo-index a februári 98,7 pontról. Az Ifo gazdasági hangulatindex Európa legnagyobb gazdaságának legfontosabb konjunktúra-indexe és így ez fellélegzést jelent a pénteki, meglepően rosszul alakuló német (és francia) beszerzési menedzser index adatok után. A hírre az euró és a német DAX is kissé megugrott.

Brutálisan indította az évet az építőipar

Januárban az építőipari termelés volumene (szezonálisan és munkanap hatással igazítva) 9,8%-kal haladta meg a decemberi szintet. Az egy évvel korábbihoz képest 29,1%-os a növekedés. Ez még akkor is nagyon erős kezdést jelent, ha tudjuk, hogy az időjárásfüggő január súlya nagyon kicsi az ágazat éves teljesítményében. A rendelési mutatók visszafogottabban alakultak.

Újabb pocsék hír a német gazdaságról

Újabb pocsék hír a német gazdaságról

Csökkentek a német gyáripari megrendelések januárban, újabb jeleként annak, hogy az euróövezet legnagyobb gazdaságában gyengén indult az év. A német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán közölte, hogy az előzetes adatok szerint ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva januárban 2,6 százalékkal estek vissza a német gyáripari megrendelések decemberhez képest. Elemzők 0,5 százalékos emelkedést vártak a decemberi 0,9 százalékos növekedés után.

Még hogy Audi sztrájk - jól indította az évet az ipar

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás januárban az előző hónaphoz viszonyítva 0,6%-kal nőtt. Az egy évvel korábbi időszakhoz képest a szektor teljesítménye (munkanaphatással igazítva) 5%-ot emelkedett.

Hasítanak a beruházások

2018 IV. negyedévében folytatódott a nemzetgazdasági beruházások 2017 elejétől tartó dinamikus bővülése: a fejlesztések volumene 17%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. A nagymértékű növekedés elsősorban a lakóépületekhez és az infrastrukturális fejlesztésekhez köthető építési beruházásoknak, valamint a feldolgozóipari kapacitásbővítéseknek köszönhető.

Meglepően jól teljesít a magyar ipar

Decemberben az ipari termelés volumene 2,5%-kal haladta meg a novemberi szintet. A cikcakkos termelési görbe összességében növekvő pályát rajzol ki, még ha a tavalyi egész éves teljesítménybővülés nem is volt kimagasló.

Ömlenek a rossz hírek Németországból, gyors tempóban lassul a gazdaság

A vártnál nagyobb mértékben, hároméves mélypontjára esett januárban a müncheni egyetem Ifo gazdaságkutató intézetének németországi üzleti hangulatindexe. A német üzleti hangulatindexe 1,9 ponttal 99,1 pontra, 2016 februárja óta a legalacsonyabbra csökkent a decemberi 101,0 pontról. A piac kisebb mértékű csökkenést, 100,6-100,7 pontot várt januárra.

Őrület, mit művel az építőipar

Novemberben az előző hónaphoz mérten 4,4%-kal nőtt az építőipari termelés volumene. Az ágazat teljesítménye 27,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A számok azt sugallják, hogy hiába a munkaerőhiány, az építőipar az uniós források és a magánberuházások által támasztott keresletre alapozva töretlenül növekszik.

Tovább hasít az építőipar

Tovább hasít az építőipar

Októberben ugyan nem bővült jelentősen, de az előző hónaphoz képest mért 0,5%-os emelkedésével továbbra is a dinamikus növekedési pályáján maradt az építőipar. A rendelésállomány magas szinten tetőzhetett, ami az idei 20% körüli termelésivolumen-növekedés után jövőre is dinamikus teljesítménynövekedést hozhat - ha a munkaerőhiány nem szól közbe.

Magára talált az ipar

Októberben az előző hónaphoz viszonyítva (a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított) ipari kibocsátás 2,0%-kal emelkedett. Éves alapon 3,3%-os volt a növekedés. Az utóbbi három hónap élénkülést hozott a szektornak, amely 2018-ban összességében visszafogott növekedést mutatott.

Száguldanak a beruházások Magyarországon

A harmadik negyedévben a beruházások volumene 22%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - jelentette ma a KSH. A nagymértékű növekedés a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projekteknek, valamint a továbbra is élénk lakás- és egyéb ingatlanberuházásoknak köszönhető. A dinamikus bővülésből csupán a feldolgozóipar és a kommunikáció ágazat marad ki.

Óriási meglepetés: itt a friss magyar GDP-adat!

Óriási meglepetés: itt a friss magyar GDP-adat!

A harmadik negyedévben (a szezonálisan és munkanap tényezővel igazított adatok szerint) 5%-kal bővült a magyar gazdaság. A kiigazítatlan GDP-növekedés 4,8% volt, az erre vonatkozó piaci konszenzus 4,3% volt. Az adat nagy pozitív meglepetést jelent, a magyar gazdasági növekedés szemlátomást egyelőre nem követi a lassuló európai trendet.

Kiderült, miért fékezett be a magyar ipar

A régiós országok, illetve például Németország gyenge szeptemberi ipari termelési adataival összhangban a magyar ipar is befékezett az év kilencedik hónapjában, hiszen a KSH által ma közzétett részletes adatok szerint is 2,1%-os volt a havi visszaesés. Nem csak a járműipar gyengélkedésére vezethető vissza a szektor lassulása.

Akkorát megy az építőipar, hogy már a statisztika is összezavarodott

Augusztusban az építőipari termelés volumene 1,9%-kal haladta meg az előző havi szintet. Ez az ötödik egymást követő hónap, amikor az ágazat teljesítménye bővül, így az év eleji nagy visszaesést már bőven ledolgozta az ágazat. Olyannyira, hogy a trendvonalak egészen furcsa képet mutatnak.

Megnyomták a gombokat az autógyárak gépsorain

Ahogy az várható volt, augusztusban jelentősen javított teljesítményén az ipar: az előző hónaphoz képest 3,8%-kal nőtt a termelés volumene, az éves (munkanap-tényezővel igazított) index 4,5%-os emelkedést jelez. A mai részletes adatokban az sem okozott meglepetést, hogy azok az autógyárak újraindulásáról árulkodnak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.