költségvetés

Varga: a magánvéleményemet mondtam

Igazi road show-ba kezdett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kellemes meglepetést okozó harmadik negyedéves GDP-adatok megjelenése után. A csütörtök déli door step sajtótájékoztató után este a Duna TV Közbeszéd, majd az MTV Este című műsorának vendége volt. Péntek reggel pedig már a Kossuth Rádió reggeli műsorában beszélt.

Átláthatóság vs. Varga Mihály: 12-1

Az elmúlt három évben, heroikus növekedési áldozatok árán, Magyarország többször is visszalépett 20 centit a szakadéktól, ennél többre azonban nem képes. Annak, hogy a gazdaság hosszú távon fenntartható pályára léphessen - néhány egyéb tényező mellett - a minden szempontból rossz költségvetési rendszer is megkerülhetetlen akadálya. A háromrészes cikksorozat első része a költségvetés átláthatóságának jellemző problémáival foglalkozik. A második rész a költségvetési kiadások tervszerű alakítására való képtelenség problémáját mutatja be az elmúlt három év adatai alapján. A harmadik rész javaslatokat fogalmaz meg a költségvetési rendszer átalakítására.

Váratlan kritikát kapott a kormány

A 2013-as költségvetés sokadik módosítására készül a kormány egy pénteken benyújtott javaslat szerint. A Költségvetési Tanács jogszabályi kötelességének eleget téve ezt a kört is véleményezte. Megállapítása szerint az újabb hiánynöveléssel még 3% alatt marad a költségvetés hiánya, de azt már nem írja mint korábban, hogy teljesülhet a 2,7%-ra vállalt hiánycél. Óvatos kritikaként azt is megjegyzi: a gyakori büdzséátírás akkor is rontja a költségvetés technikai kiszámíthatóságát, ha az egyes módosítások önmagukban szakmailag indokoltak.

Még egyáltalán nem biztos a dollárkötvény-kibocsátás

Még dőlt el biztosan, hogy idén lesz-e még devizakötvény-kibocsátás - legalábbis erre utalnak Varga Mihály péntek esti szavai. Pedig a tárcavezető korábban egy 2 milliárd dolláros kibocsátás lehetőségéről beszélt, igaz ezt követően Töröcskei István ÁKK-vezér is óvatosabban fogalmazott. Közben az adósságszabály teljesülése és a kézenfekvő gumiszabály is ott lebeghet a kormány szemei előtt.

Újabb százmilliók stadionépítésre

A Magyar Közlöny tegnapi számában megjelent határozataival a kormány többszáz millió forint sorsáról döntött.

Decemberi pénzesőben bíznak Vargáék (2.)

Októberben 61,4 milliárd forintos többletet gazdálkodott ki az államháztartás központi alrendszere. A Nemzetgazdasági Minisztérium gyorstájékoztatója szerint az adat megfelel a kormány várakozásának, amit továbbra sem ismerünk. Az első tíz hónap alatt így 887 milliárdos hiány halmozódott fel, ami a legutóbbi módosítás során megemelt előirányzat 84%-a. Az év hátralévő két hónapjában 163 milliárd forintos deficit férhet még bele az 1050 milliárd forintos hiányelőirányzatba, közben pedig az NGM az év végi adóbevételek érkezésében bízik. A pénzforgalmi hiánycél így össze is jöhet év végén, és úgy tűnik, hogy az EU-val folytatott elszámolási vita is kedvezően ér véget.

Az első elemzői vélemények a brüsszeli számokról

Reális és egybevág a piaci konszenzussal az Európai Bizottság kedden közzétett őszi gazdasági előrejelzése az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélik, tartható a 3 százalékos GDP-arányos hiánykorlát jövőre.

Megérkeztek a brüsszeli számok - Jó hír a kormánynak? (2.)

Az Európai Bizottság kedden közzétett őszi prognózisa szerint Magyarország költségvetési hiánya idén 2,9%-on alakulhat, jövőre pedig 3%-ra emelkedhet a deficit. 2015-re 2,7%-os hiányt jósol a Bizottság. A fő számok elsőre kedvező üzenetet jelentenek a kormány számára, ezek szerint ugyanis az Európai Bizottság nem aggódik a költségvetési hiány elszállása miatt és a fontos 3%-os küszöbérték alá várja a magyar deficitet az elkövetkező években (vagyis a túlzotthiány-eljárás újraindulása távolról sem fenyegeti az országot). Rámutat azonban a kockázatokra és felhívja a figyelmet arra, hogy a tartalékok jelentős részének el nem költésére van szükség jövőre, hogy 3%-ra teljesüljön a hiány. Az Eurostattal folytatott elszámolási vita pedig még befolyásolhatja a 2013-as egyenleget.

Újra kiigazít a román kormány

A román kormány elfogadta szerdán az idei második költségvetési kiigazítást, mert a bevételek elmaradtak a remélt szinttől.

Még többet elvennének a telekomcégektől

Érkeznek a módosító javaslatok a 2014-es költségvetésről szóló törvényjavaslathoz. A 100 feletti indítvány között szerdán megjelentek az első kormánypárti módosítások, amiből kiolvasható, hogy miben gondolkoznak a fideszes képviselők. Az egyik legérdekesebb beadvány az eredetileg tervezettnél 27 milliárd forinttal többet adna az iskoláknak, a fedezet pedig a frekvenciaértékesítésből származó bevétel megemelése adná.

A jegybank még a kormánynál is szebbnek látja a költségvetést

Idén és jövőre is a kitűzött hiánycélnál kedvezőbb lehet a költségvetés egyenlege - állapítják meg a Magyar Nemzeti Bank szakértői hétfőn megjelent, 2014-es költségvetést elemző anyagukban. A népesedéspolitikai program jövőre életbe lépő intézkedései 48 milliárdos járulékbevétel-kieséssel és 20 milliárdos kiadásnövekedéssel járhat számításaik szerint.

NGM: "Nemzetközileg elismert a növekedési fordulat"

A nemzetközi bankházak elemzőinek prognózisai a kormány növekedési előrejelzésének megfelelő, illetve annál is kedvezőbb számokat tartalmaznak - hívta fel a figyelmet Banai Péter Benő, a szaktárca költségvetésért felelős helyettes államtitkára a SZAKma című adó- és számviteli lapnak adott interjújában.

Megvan, mikor mond ítéletet Brüsszel

Eddig a kormány elképzelései szerint zajlott a 2014-es költségvetés vitája és elfogadásának folyamata. A kormány minden lehetséges fórumon hangoztatja a fő üzenetet (a rezsicsökkentés költségvetése) és legfontosabb intézkedéseit (családi adókedvezmény kiterjesztése, pedagógus béremelés, rezsicsökkentés folytatása), de nyomban meg is nyugtat mindenkit, hogy nem készül választási költségvetés. A befektetők egyelőre nem is aggódnak a "leplezett lazítás" miatt, a deficit ugyanis 3 százalék alatt marad. Ezt a nyugalmi állapotot kavarhatja fel az Európai Bizottság november 5-én, amikor is közzéteszi őszi prognózisát Magyarországra vonatkozóan is. Előzetesünkben megmutatjuk, mire érdemes figyelni.

A KT véleménye: sok a baj, de minden rendben

Kifeszített a 2014-es költségvetési törvényjavaslat - ismertette a Költségvetési Tanács álláspontját Kovács Árpád, a tanács elnöke csütörtökön a parlamentben a javaslat általános vitájában. Teljesíthető a hiánycél, de közel van a plafonhoz és kiszolgáltatott a külső sokkokra. Nem kizárt egy év közbeni kiigazítás.

Varga megígérte: 2014-ben nem lesz kiigazítás (2.)

Elkezdődött a 2014-es költségvetési törvényjavaslat parlamenti vitája. Varga Mihály parlamenti beszédében ismertette a kormány jövő évi legfontosabb céljait és a legfontosabb intézkedéseket (béremelés, családi adókedvezmény kiterjesztése), és egyúttal hangsúlyozta, hogy 3% alatt marad a költségvetés hiánya hosszú távon. Arra is ígéretet tett, hogy jövőre nem lesz szükség évközi kiigazításokra (miután idén eddig hétszer, tavaly pedig kilencszer kellett módosítani a költségvetést). A tárcavezető ismételte önmagát a devizahitelesek megsegítésének ügyében is.

Így fizetik a bankok a sarcokat

Fontos hónap volt a költségvetés számára a szeptemberi hónap. A bankok ugyanis ebben a hónapban teljesítették a bankadó harmadik részletét, és az augusztusban megemelt kulcs mellett a pénzügyi tranzakciós illetéket, valamint a pótlólagos tranzakciós illetékbefizetési kötelezettség egynegyedét. Ezek összesen 70 milliárd forinttal segítették a büdzsét.

Megérkeznek a várva várt adatok

A költségvetési huzavona miatt heteket csúszik a szeptemberi munkaerőpiaci adatok megjelenése az Egyesült Államokban. Ezeket a statisztikákat jellemzően a tárgyhót követő hónap első hetében teszik közzé, akkor viszont már szünetelt a munka a minisztériumokban.

Szeptemberben vastagon fizettek a bankok (3.)

Szeptemberben 12,1 milliárd forintos többletet ért el az államháztartás központi alrendszere - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium részletes költségvetési tájékoztatójában. Ezzel szeptember végéig 950 milliárdos kumulált deficit jött össze, ami a megemelt hiányelőirányzat 90%-a. A szeptemberi folyamatokat illetően a bevételek oldalán egyből feltűnik, hogy látványosan megugrottak a pénzügyi tranzakciós illetékbevételek a bankok pótbefizetési kötelezettsége miatt.

Itt a friss deficitrangsor!

Az előzetes, márciusban közölt hiányadatnál kicsit magasabb, 2% volt 2012-ben a magyar költségvetés GDP-arányos hiánya - erősítette meg a második notifikációban az Eurostat a tavalyi államháztartási adatokkal kapcsolatban. Ezzel a teljesítménnyel Magyarország a nyolcadik helyet tudhatta magáénak. Az unió statisztikai hivatala szerint az adósságráta tavaly év végére 79,8%-ra csökkent, ami 0,7 százalékponttal magasabb az előzetes adatnál. Görögországgal kapcsolatban kedvezőbb adatot közölt az Eurostat.

Szépen érkeznek az útdíjmilliárdok

Reális volt a kormány e-útdíj bevételi terve - írja a Napi Gazdaság pénteki számában. Eddig 46 milliárd forint érkezett a költségvetésbe.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.