makrogazdasag

Csúcson pörög a német gazdaság

Idei csúcsára gyorsult a magánszektor bővülése Németországban októberben, a Markit kompozit beszerzésimenedzser-indexe, amely a szolgáltató- és a feldolgozóipart is magában foglalja, 52,8 pontról 55,1 pontra ugrott.

Nem engedik decemberi szabadságra a kiskereskedelmi dolgozókat

Több áruházláncnál nem engedik decemberben szabadságra menni a dolgozókat. Helyette elrendelték, hogy november végéig kötelező kivenni az idei szabadnapokat, mert az ünnepi forgalomban kevés lesz a rendelkezésre álló kiszolgálószemélyzet a boltokban - írja a Magyar Idők.

Hamarosan 70 dollár lehet az olajár

A régóta nyomás alatt álló nyersanyagárak most végre emelkedésbe kapcsolhatnak, az olaj hamarosan elérheti a 70 dollárt - nyilatkozta a CNBC-nek Marc Faber.

15 százalékot drágulhat még az arany

A Fed kamatemeléssel kapcsolatos várakozások erősödése lendületet adott a dollárnak, a Templeton fejlődő piacokra szakosodott befektetési guruja, Mark Mobius szerint azonban az amerikai fizetőeszköz nem olyan erős, mint amilyennek tűnik. Az arany szerinte jövőre tovább emelkedhet.

Stagnálva került hároméves mélypontjára a magyar üzleti bizalom

Bár októberben nem sokat romlott a GKI konjunktúraindexe, mégis hároméves mélypontjára került. Az üzleti és a fogyasztói bizalom sem süllyedt sokat, de az, hogy az inkább stagnálásként felfogható trendben mindkét index kissé esett, elég volt a többéves negatív csúcshoz.

Kiderül, mennyire tett be a brit gazdaságnak a szakítás

Itthon a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülése, külföldön pedig a harmadik negyedéves amerikai, brit és francia GDP-k, Mario Draghi beszéde, a német infláció és a friss konjunktúramutatók kerülhetnek a középpontba a héten.

Benne vagy a legvagyonosabbak között Magyarországon?

Látszólag nincs kevés vagyona a magyar háztartásoknak, de mivel ennek jó része a lakóingatlanban áll, ezért ezt aligha érezzük így. A lakosság fele a globális középrétegbe tartozik 7 és 70 millió forint közötti vagyonával, ám a társadalomszerkezetünk így is torz: sok a vagyontalan, és kevés a felső középrétegbe tartozó, illetve vagyonos réteg.

Az EU mélyponton van az osztrák kancellár szerint

Az unió mélypontjának nevezte az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) körül kialakult helyzetet Christian Kern osztrák kancellár a Kronen Zeitung című lap vasárnapi számában megjelent interjújában.

Vannak lyukak a magyar szociális hálón, de máshol se sokkal jobb

Magyarország idén a GDP 20,6 százalékát költheti szociális kiadásokra, ami nemzetközi összehasonlításban átlagosnak mondható - derül ki az OECD friss elemzéséből. A szociális kiadások közül a nyugdíjak teszik ki messze a legnagyobb szeletet, egészségügyre viszont a régióban csak a lengyelek költenek kevesebbet a GDP arányában.

Orbán: Magyarország semmilyen bosszúállást sem szeretne látni

Nagy-Britannia unióból való kilépése időt vesz igénybe, nehéz egyeztető tárgyalásokra lehet számítani, de mindaddig a szigetország teljes jogú szereplője marad az európai egységes piacnak - jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök pénteken, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóját követően újságíróknak nyilatkozva.

Eladják az állampapírjaikat az MNB-alapítványok

A Pallas Athéné Alapítványok az Európai Központi Bank észrevételeire tekintettel leépítik állampapír-portfoliójukat - közölték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai pénteken az MTI-vel.

Orbán: patthelyzet van Juncker miatt, újabb orosz szankciók jöhetnek

Nem sikerült levetetni a napirendről a kötelező betelepítési kvóták kérdését az EU-csúcson, mert Jean-Claude Juncker bizottsági elnök ragaszkodott hozzá, így patthelyzet alakult ki - többek között ezeket mondta a ma véget ért tanácskozás után Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök szerint mindenesetre sikerült megakadályozni, hogy elfogadják az állam- és kormányfők a kvóták rendszerét, igaz ez nem lehetett nehéz, mivel szerinte sosem lesz egység ebben a 28 tagállam között. Orbán jelzése szerint nemhogy az oroszellenes szankciók feloldása felé halad az EU, sokkal inkább újabb szankciók kerültek a látómezőbe Oroszország szíriai konfliktusban vállalt szerepe miatt. Orbán a Jobbik által szabott alkotmánymódosítási feltétel kapcsán azt mondta, hogy a kormány nem hagyja magát zsarolni és ha Varga Mihály az ellenzéki párt követelésétől függetlenül teszi majd le az asztalra az államadósság kezelés során az esetleges módosítási javaslatait.

Már az MNB-nél is vizsgálódik az Eurostat

Közzétette a szokásos éves államadósság és költségvetési tagállami adatokat az Eurostat a 2015-ös évről. Magyarország szempontjából azonban távolról sem szokványos a jelentés.

Visszadobta Áder a szélerőműveket tiltó törvényt

Megfontolásra visszaküldte ma a parlamentnek Áder János köztársasági elnök a villamos energiáról szóló törvény azon október 11-i módosítását, amely szigorított a szélerőművek létesítésének szabályain.

Hogyan akar a kormány béremelést csinálni a járulékcsökkentésből?

Lesz egy alap járulékcsökkentés, amelyet esetleg két év után követ a járulékszint olyan csökkenése, amelyik már a béremelést honorálja - mondta tegnap este Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ez alapján kezd kirajzolódni a kormány elképzelése, de a részletek még mindig nem igazán világosak.

Odacsaptak az olajnak

A befektetők ismét a decemberi amerikai kamatemelés miatt kezdtek el aggódni, az erősödő kamatemelési várakozások és a felértékelődő dollár pedig nem tett jót az olajnak. Tegnap óta közel 3 százalékot estek az árak.

"Oroszország stratégiája az EU meggyengítésére irányul"

Nem lehet majd tetszőlegesen válogatni szolidaritás és szolidaritás között a menekültkérdésben - jelentette ki Donald Tusk. A brit miniszterelnök megerősítette, hogy március vége előtt hivatalosan is kezdeményezni fogja a kilépést. Pénteken folytatódnak az EU-kanadai szabadkereskedelmi megállapodás megmentésére irányuló erőfeszítések. Ezek az EU-csúcs első napjának legfontosabb fejleményei.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!