makrogazdasag

Kezdődik: már megint sorban állnak a lakáshitelekért

Nem túlzás kijelenteni, hogy kulcsfontosságú a 2016-os év a hitelezés szempontjából. Az eddigi számok azt mutatják, hogy végre elkezdtek beindulni a lakáshitelek - ez pedig életbevágó a magyar bankok számára. A Portfolio Hitelezés 2016 konferenciáján ott lesznek a legnagyobb bankok legfontosabb szakemberei, akik első kézből szállítják a friss információkat.

Június végéig becsengetik Matolcsyék a tavalyi nyereség felét

Ahogy arra Matolcsy György MNB-elnök a múlt pénteki nagyinterjúban már utalt, 50 milliárd forintnyi osztalékot fog a jövő évi nyereségéből befizetni a költségvetésbe a jegybank, az MNB mai közleményében pedig azt is ígéri, hogy ez június 30-ig meg fog történni. Az MNB közleménye szerint az osztalékfizetéssel együtt is a jegybank eredménytartaléka meghaladja a 100 milliárd forintot, "amely az esetlegesen felmerülő kockázatokra elegendő fedezetet nyújthat".

Cameron: mélységesen aggasztja Kelet-Európát a Brexit lehetősége

A brit miniszterelnök szerint Közép- és Kelet-Európa EU-tagországait mélységesen aggasztja a Brexit lehetősége, vagyis az, hogy Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként esetleg távozhat az Európai Unióból. David Cameron a brit EU-tagság mellett érvelő hétfői londoni kampánybeszédében alig burkoltan kifejtette azt a véleményét is, hogy az EU nélkül akár újabb háborús veszély is kialakulhatna Európában.

FT: kellemetlen kérdéseket kaphat Orbán az MNB-alapítványok miatt

Az MNB-alapítványok közelmúltbeli adatközlései átláthatatlan pénzköltésre világítanak rá és kellemetlen kérdéseket vetnek fel Orbán Viktor kormányfőnek is - mutat rá mai cikkében a Financial Times. A szerző szerint a kérdések a haveroknak szóló részrehajlástól a közpénzek monetáris finanszírozásra való helytelen felhasználásán át odáig terjedhetnek, hogy az alapítványi költekezéssel jobb színben tüntethették fel az állami költségvetést is. A jegybank rövid írásos válaszában visszautasította a vádakat és a nyilvánosságra hozott összes adatra mutogatott, közben a Transparency International Magyarország szakértője a közbeszerzési szabályok megsértésére, míg a felmondott vs-újságírók egyike a háttérben meghúzódó jegybanki befolyásra utalt reakciójában.

Megdöbbentően alacsony a magyar büdzsé hiánya (2.)

Áprilisban mindössze 19,1 milliárd forintos volt a központi alrendszer összesített hiánya, így az első négy hónapban összesen csak 144,9 milliárd forintos deficit keletkezett - közölte az előzetes áprilisi adatot ma délelőtt a Nemzetgazdasági Minisztérium. Egy évvel ezelőtt a havi deficit még 73,1 milliárdos volt, az első négy hónap összesített hiánya pedig 465 milliárdot tett ki, azaz sokkal kedvezőbb idén a helyzet. A tárca közleménye szerint "az elmúlt közel másfél évtizedben még sosem volt ilyen alacsony az első négyhavi hiány". Éppen ez szolgáltatott alapot arra, hogy még április végét sem várta meg az NGM és máris bejelentett egy 500 milliárdos idei kiadásnövelést.

Nagyot ugrottak a német ipari megrendelések márciusban

A várt 0,7% helyett 1,9%-kal ugrottak márciusban Németországban a feldolgozóipari megrendelések, míg a februári 1,2%-os esésről szóló adatot most 0,8%-os csökkenésre módosította mai adatközlésével a német gazdasági minisztérium. A márciusi ugrás kilenc hónapja a legnagyobb mértékű.

Átment a görög parlamenten az újabb megszorító csomag

A görög parlament vasárnap este heves viták után elfogadta az újabb takarékossági csomagot, a nyugdíjak és az adók reformjáról szóló indítványt, amelytől a radikális baloldali Sziriza vezetésével működő kormánykoalíció azt reméli, hogy hatására az ország hozzájuthat a nemzetközi hitelkeret újabb részletéhez.

Kibővítik az ekáert a trükköző fuvarozók ellen

A jövő évi adócsomag tervezete úgy változtatna az eddigi előírásokon, hogy ezentúl regisztrálni kellene az adóhivatal rendszerében a nem kockázatos szállítmányokat akkor is, ha kisebb járművet használnak, de a raktérbe 3,5 tonnánál több árut rakodnak - írja a Magyar Idők. Ezzel azt akadályozná meg a kormányzat, hogy a kisteherautók túlpakolásával ki lehessen kerülni a regisztrációt és - adott esetben - az ellenőrzést. A változtatással a csalárd, a jogsértő, a hatóság elől elrejtőzni próbáló szereplőket igyekeznek tetten érni.

Már megint zűr van Kínában

A vártnál is gyengébb külkereskedelmi adatok érkeztek Kínából. Az áprilisi számok gyenge exportteljesítményre utalnak, és az sem világos, hogy mitől száguldana a belső felhasználás.

Kiderül, hogy hasít idén a magyar gazdaság

Itthon egyértelműen a pénteken érkező első negyedéves GDP-adat lesz a középpontban a héten, de az áprilisi inflációs mutatót és az MNB legutóbbi üléséről szóló jegyzőkönyvet is közzéteszik. Külföldön a Bank of England kamatdöntő ülése, a német GDP és az amerikai kiskereskedelmi adatok kerülhetnek a befektetők fókuszába.

Fuldoklunk az adósságban: nyakunkon egy újabb válság?

A 2008/2009-es gazdasági válság nagy iróniája, hogy egy adósságválságból született krízis még nagyobb eladósodottságot okozott a világgazdaságban - állapítják meg a Morgan Stanley elemzői. Az adósság békeidőben még soha nem emelkedett ilyen meredeken, azonban mindezidáig nem járt komoly növekedési áldozatokkal. Ez egyrészt az 1980-as évek óta csökkenő nominális kamatoknak, másrészt a közelmúlt nem-konvencionális jegybanki lazításainak köszönhető, az elkövetkező 3-5 évben azonban fájdalmas növekedési áldozatai lehetnek az adósságleépítésnek. Mindent elsöprő adósságválsággal alapesetben nem kell számolni, azonban ha az Egyesült Államok gazdasága nem elég ellenálló, akkor könnyen csúnya vége lehet a történetnek.

Juncker: nem lesz szükség újabb görög mentőcsomagra

A vártnál jobban teljesít a görög gazdaság, a növekedés már az idén megindulhat és nem lesz szükség újabb mentőcsomagra - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Berliner Morgenpostnak a német lap vasárnapi összeállítása szerint.

Ez állhat a kormány és Matolcsyék éles fordulata mögött

A forint gyengüléséhez és a rövid hozamok átmeneti csökkenéséhez vezethet az, hogy az utóbbi hetekben jelentősen megváltozott a kormány és a jegybank politikája - vélekedik Peter Attard Montalto, a Nomura londoni elemzője. A szakember legfrissebb anyagában kiemeli, hogy a korábbiakkal szemben a kormány lazább költségvetési politika felé mozdult el, az MNB viszont kevésbé tűnik elszántnak.

Durván csökkent az orosz jegybank profitja

Tavaly csaknem 40 százalékkal csökkent az orosz központi bank nyeresége, miközben a jegybank feltárta, hogy devizatartalékában a legnagyobb súllyal az amerikai dollár szerepel és tavaly egyebek között kínai kötvényeket is vásárolt.

Mozgalmas hetek jönnek a parlamentben

A 2017-es költségvetés, az adótörvények és az alaptörvény módosításának vitái is napirendre kerülhetnek az Országgyűlés hétfőn kezdődő, kéthetes ülésén, amelyen Áder János köztársasági elnök ismertetheti a tavaly évvégi párizsi klímacsúcs eredményeit, továbbá szó lehet az Uber betilthatóságáról is.

OECD-főtitkár: kemény politikai döntések előtt áll Magyarország

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára szerint Magyarország leküzdötte a válságot, biztosította a növekedés feltételeit és sikerült csökkenteni az ország sérülékenységét is, ugyanakkor a fenntartható növekedéshez nagyon sok munkára és kemény politikai döntésre lesz szükség.

Félelmetes válságot robbanthat ki a világ második legnagyobb gazdasága

Jól tette Kína, hogy megnyitotta a hitelcsapot a válság után és ezzel serkentette az ország növekedését, azt viszont nem tette jól, hogy a csapot még mindig nem zárta el. A világ második legnagyobb gazdaságának hitelállománya ugyanolyan gyorsan növekedett az elmúlt két évben, mint a válságot közvetlenül követő két évben, a GDP arányos adósságállománya pedig 150 százalékról közel 260 százalékra növekedett egy évtized alatt - az ilyen számokat általában egy pénzügyi összeomlás vagy egy durva lassulás követi az Economist szerint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.