nav

Több mint 320 milliárddal lógnak a legnagyobb adósok

Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV): 2015 végén 3624 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott egyenként több mint 10 millió forinttal, valamint 2899 szervezet egyenként több mint 100 millió forinttal folyamatosan, 180 napon keresztül az adóhatóságnak - derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból.

Szja: fontos határidő közeleg

Már csak hat napig lehet választani az eddigi legegyszerűbb bevallási módot, hogy az adóhatóságot készítse el az adózó helyett az szja-bevallást; a NAV számítása szerint, idén a több mint 4 millió bevallás harmadát készíthetné el.

Vargát is érdekli, miért nem tudott a NAV-nyomozásról a NAV vezetője

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter utasította Gondos Judit közigazgatási államtitkárt, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot annak kiderítésére, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal miért nem tájékoztatta a NAV-ot vezető Tállai András államtitkárt arról, hogy nyomozás indult az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálata nyomán.

Intézkedett az Uber, ezentúl lesz számlaadás

Az Uber autóspartnerei eddig is megállapodásban vállalták, hogy a magyar adókövetelményeknek eleget tesznek, ám ezen túlmenően a cég jelezte a sofőrök felé, hogy január 31-ig töltsék fel a rendszerükbe vállalkozásuk adatait és adószámukat is - közölte hétvégén a közösségi személyszállító szolgáltatást nyújtó cég.

Uber-sofőr vagyok, hogyan adózzak?

A fenti címmel jelentette meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken a honlapján az Uber-sofőrök számára készített tájékoztatóját arról, az érintettek hogyan teljesíthetik adózási kötelezettségüket. Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken jelentette be, hogy az adóhatóság a tájékoztató megjelenése után zéró toleranciát alkalmaz az uberesekkel szemben.

Repcével is csalnak áfát

Az akció napjáig érkeztek repceolajat szállító tartálykocsik annak a szövetkezetnek a telephelyére, amelynek vezetőjét és társait hatvanötmillió forintot meghaladó költségvetési csalás gyanúja miatt őrizetbe vették a NAV győri pénzügyi nyomozói.

Még egy ideig biztos nem látja a NAV a céged számlázását

Óriási előrelépést jelentene a feketegazdaság elleni harcban, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tényleg online látna minden egyes elkészült számlát, azonban ez hosszú előkészítést és jelentős informatikai fejlesztéseket feltételez mindkét oldalon - mondta el Vámosi-Nagy Szabolcs, az EY adószakértője, az adóhivatal volt elnökhelyettese a Világgazdaságnak. Ezek miatt egyelőre valószínűleg a hatóságnak be kell érnie a már bevált eszközök korszerűsítésével.

Itt a fontos NAV-közlemény a lakásáfa-csökkentésről

Idén január elsejétől 5%-ra csökkent bizonyos új lakóingatlanok áfakulcsa. Adódik a kérdés, hogy mi történik abban az esetben, amikor a szerződést már megkötötték, az ár adott, és a vevők már teljesítettek előlegszámlákat.

Fontos határidő jön január végén az adózóknak

Január végéig lehet bevallási nyilatkozatot tenni arról, hogy az adóhatóság készítse el a személyi jövedelem-adóbevallást azoknak az adózóknak, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövedelmet - hívta fel a figyelmet Kiss Péter András, Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli hírfolyamában.

Fontos levelet küld a NAV

2016-ban sokaknak már nem kell időt szánni a személyijövedelemadó-bevallásra, helyettük azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítheti el. Ehhez január végéig bevallási-nyilatkozatot kell tenni a jelenlegi munkáltatónál, illetve annak hiányában a NAV-nál. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató levelet az adóhatóság már elkezdte kiküldeni az adózóknak.

Már nem kell félni az adóhivataltól

Az új vezetők hétfői ünnepélyes kinevezésével elindult a megújult Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami január 1-jétől már a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezetéhez tartozik. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az eseményen elmondta: a változtatás legfontosabb célja, hogy a felelősségre vonás, vagy a bírságolás helyett a segítő együttműködés jellemezze az adóhatóságot.

A NAV mindent látni akar a cégedről

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti módosításai mellett egy újabb, feketegazdaság elleni intézkedés bevezetésén is dolgozik a kormányzat. A belügyi és a nemzetgazdasági tárca az év közepéig térképezi fel annak feltételeit, miképpen köthetőek be az adóhivatalhoz a cégek számlázórendszerei - írja a Magyar Idők.

Fegyvereket vesz a NAV

Modernizálja fegyverzetét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján olvasható beszerzési felhívás szerint - írta a Magyar Idők szombati számában.

Megvannak a NAV új vezérei

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter négy helyettes-államtitkárt javasol a NAV élére - olvasható az NGM közleményében.

Zártkörű bulin bírságolt a NAV

Várhatóan 280 ezer forint bírságot szabnak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei arra a két emberre, aki adószám és engedélyek nélkül szervezett rendezvényt és árult alkoholt Budapesten - közölte hétfőn az adóhatóság.

Olaszok lövik a védett magyar madarakat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 580 fürj és pacsirta tetemét találták meg egy román autóbuszban, az M43-as autópályán. Az ügyben feljelentést tettek természetkárosítás bűncselekmény miatt.

Ilyen lesz az új NAV

A jelenlegi regionális főigazgatóságok megszűnnek, kétszintűvé válik az adóhatóság - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, az adóhatóság átalakításáért felelős kormánybiztos az InfoRádió Aréna című műsorában.

Uniós támogatásokkal éltek vissza Somogyban

Visszaéltek pályázati támogatásokkal Somogy megyében, 72 millió forint kárt okozva az uniós költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.

Szülőnek álcázott adóellenőrök csaptak le a Mikulásra

A NAV szülőnek álcázott adóellenőrei kihívták egy házhoz a Mikulást, aki miután meglepte a gyerekeket, elmulasztott számlát adni, így az adóhatóság emberei felfedték magukat és megbírságolták. A büntetése akár 200 ezer forint is lehet - számolt be a történetről a Tények.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.