otp

Emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést a BUX

A hét első napján nem találják az irányt az európai indexek, a tengerentúli tőzsdék viszont lefordultak, miután az emelkedő állampapírhozamok mellett az USA és Kína kereskedelmi konfliktusa óvatosságra intette a befektetőket. A hazai részvényindex mindemellett emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést, a hazai blue chipek közül az OTP és a Richter részvényei teljesítettek a legjobban.

Felpattant az OTP, fordulat jöhet a Waberer'snél

Felfelé kapaszkodott a hazai részvényindex hétfőn, a blue chipek közül az OTP felpattant, míg a technikai kép alapján lehet még tér a Richter emelkedése előtt is, bár a Waberer's árfolyama nagyot esett ma, a grafikon alapján hamarosan fordulat következhet a Waberer's részvényei számára.

Mozgalmas napok előtt állhat az OTP, míg a Mol ismét emelkedhet

Az elmúlt héten látott eladói hullám a Mol és az OTP részvényeit sem kímélte, a technikai kép alapján az OTP számára ismét mozgalmasan alakulhat majd az elkövetkező időszak, míg a Mol előtt továbbra is nyitva áll az emelkedés lehetősége. Összeszedtük, hogy a hazai blue chipek grafikonjai alapján mire érdemes figyelni az elkövetkező napok folyamán.

Nagyot emelkedett a Richter, felpattant a Mol

Nagyot emelkedett a Richter, felpattant a Mol

Az elmúlt napok jelentős zuhanása után enyhült a feszültség, az ázsiai tőzsdék már emelkedtek pénteken, míg az irányadó európai részvényindexek is feljebb kerültek ma a pénteki kereskedés első felében és a magyar tőzsde is emelkedett, a legjobban a hazai blue chipek közül a Mol teljesített. A szerdai és a csütörtöki esés után az amerikai tőzsdék is felpattantak, mindhárom irányadó tőzsdeindex emelkedik.

Saját részvényeket értékesített az OTP

Az OTP mai tájékoztatása alapján a társaság csütörtökön 3223 darab saját részvényt adott el az OTP javadalmazási politikájában meghatározott irányelvek alapján.

Tovább emelkedhet a Mol, míg az OTP fontos támaszok felé közelít

Az amerikai részvényindexek jelentős szerdai zuhanása után az ázsiai tőzsdék is nagyot estek ma, míg az európai tőzsdéken is lejjebb kerültek ma, bár az európai börzéken az esés mértéke nem volt drámai. A befektetőket az emelkedő állampapírhozamok és a globális kereskedelmi háború okozta növekedési kockázatok egyszerre aggasztották, a borús részvénypiaci hangulatban a magyar tőzsde is nagyot esett, a blue chipek grafikonjait megvizsgálva a Mol technikai képe továbbra is kedvező, míg az OTP a mai esése után hamarosan újra fontos támaszok közelébe érkezhet meg.

Csúnya lefordulás a tőzsdéken

Egész nap rossz volt a hangulat az európai tőzsdéken, a piaczárás felé közeledve azonban a lejtmenet tovább fokozódott, és az irányadó részvényindexek nagyot estek. A részvénypiaci hangulatra az USA és Kína kereskedelmi konfliktusa, és az emelkedő kamatkörnyezet együttesen nyomja rá bélyegét.

Fontosabb részletek

  • A befektetők újra a globális kereskedelmi háború negatív hatásaitól tartanak
  • Az amerikai kötvényhozamok több éves csúcsra emelkedtek, a 10 éves állampapírhozam 7,5 éves csúcsra, 3,2 százalékra emelkedett, ennek pedig már van elszívó hatása a részvénypiacok felől a kötvénypiacok irányába
  • Az elmúlt hónapok (évek) nagy tőzsdei vezetői, a FAANG-részvények árfolyama nagyot esett, ezek a papírok (Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Google/Alphabet) pedig a fontosabb amerikai részvényindexek mindegyikében nagy súllyal szerepelnek, ezek is nyomás alatt tartják a tőzsdéket
  • Az október tradicionálisan volatilis hónap, az október eleji emelkedés majd az elmúlt napok esése beleillik a szezonális trendekbe
  • A 125 éves, egykor az Egyesült Államok legnagyobb kiskereskedelmi vállalata már a héten bejelentheti, a vállalat csődbe ment, A hír nyilvánvalóan nem javított a hangulaton

Emelkedéssel zárta a keddi kereskedést a magyar tőzsde

Az európai tőzsdék nap közben egyre lejjebb kerültek, a hangulatromlás elsősorban azzal volt magyarázható, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatt az IMF visszavágta a globális gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését. A kereskedés végéhez közeledve azonban nagyot fordult a hangulat, felpattantak a tőzsdék. A magyar tőzsde is emelkedéssel zárt a napot, míg a hazai blue chipek közül a Mol teljesített a legjobban.

Új ETF-ek jönnek a magyar tőzsdére - Miért éri meg?

Október közepétől hét új, külföldi indexeket követő ETF-fel is kereskedhetünk már a magyar tőzsdén. Az ETF-ek az USA-ban már beváltak, de kérdés, hogy itthon is népszerűek lesznek-e? Kétségtelenül sok előnyük van, de kinek érdemes belevágni? Bánfi Attila, az OTP Treasury vezetője legfrissebb, személyes Linkedin-oldalán írt az ETF-ekről.

Big short az OTP-nél: 10 éve támadták meg a bankot

2008. október 9-e mozgalmas nap volt az OTP-nél, a piacon elterjedt a pletyka, hogy a bank csődben van, és az állami gondnokság alá helyeznék, ami az akkori puskaporos hangulatban bőven elég volt ahhoz, hogy nagyot essen egy vállalat részvényárfolyama. Főleg, ha valakik még tolnak is rajta lefelé egy nagyot.

Eséssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde

Az amerikai állampapír hozamok emelkedése, továbbá az USA és Kína kereskedelmi konfliktusa együttesen vetett árnyékot a részvénypiacokra, Európa-szerte szintén borús hangulatban indult a hétfői kereskedés, miután a piaci szereplőket ismét a 2019-es olasz költségvetéssel összefüggő politikai csatározások aggasztják, lejjebb kerültek az európai részvényindexek, míg az olasz tőzsde különösen nagyot esett. A magyar tőzsde a kezdeti iránykeresés után végül lefordult, míg a hazai blue chipek közül a Mol teljesített a leggyengébben.

Fél éve nem zárt ilyen gyenge hetet a Nasdaq

Az ázsiai börzék esése után az irányadó európai részvényindexek is lefelé kanyarodtak a hét utolsó napján, és a tengerentúlon is az eladók voltak többen. A magyar tőzsde sem talált magára, a BUX végül mérsékelt eséssel zárta a pénteki kereskedést. A hazai blue chipek felemásan teljesítettek, míg a hazai nagypapírok közül a Richter részvényei teljesítettek ma a leggyengébben.

A Richterért és az OTP-ért rajonganak a profi befektetők

Mozgalmas hónapot tudhatott maga mögött szeptemberben a hazai részvényindex, a kereskedelmi háborús félelmek mellett a Sargentini-jelentés elfogadása ijesztett rá a hazai befektetőkre, bár a kezdeti lejtmenet után a hazai részvényindex végül teljesen le is dolgozta a korábbi esését. A Portfolio legfrissebb alapkezelői felméréséből kiderül, hogy a profi befektetők nagyobb része 12 hónapos időtávon emelkedést vár a magyar tőzsdén, míg az általunk megkérdezett alapkezelők az OTP és a Richter részvényeiért lelkesednek a legjobban.

Mérsékelt eséssel zárta a csütörtöki kereskedés a magyar tőzsde

Míg szerdán a Dow új történelmi csúcsra emelkedett, a csütörtöki, ázsiai kereskedésben már elromlott a hangulat. Az európai tőzsdék is estek a hét negyedik napján, a magyar tőzsde is lejjebb került a csütörtöki kereskedés első felében, a piaczárás felé közeledve azonban a BUX a korábbi esést ledolgozva előző napi záróértéke fölé kapaszkodott vissza. A hazai részvényindex végül mérsékelt eséssel zárta a csütörtöki kereskedést, a blue chipek közül egyedül a Mol tudott emelkedni, míg a Richternek rossz napja volt, a gyógyszergyártó árfolyama 1,8 százalékkal került ma lejjebb.

A zárásra ledolgozta a korábbi esését a BUX

Eséssel indult a hét második napja az európai tőzsdéken, a hangulatra ismét a hangulatra az olasz belpolitikai bizonytalanság nyomta rá bélyegét, miután a 2019-es, tervezett olasz költségvetési hiánycél megemelése után az európai bizottság elnöke már a korábbi görög krízishez hasonló olasz válság lehetőségével riogatott, míg a piaci szereplők kifejezetten rosszul fogadták az olasz parlamenti költségvetési bizottságát vezető Claudio Borghi nyilatkozatát is, aki szerint Olaszország saját fizetőeszközzel képes lett volna megoldani a problémáinak nagy részét, bár Borghi végül korrigált, és azt nyilatkozta, hogy Olaszország számára nincs tervben az euró elhagyása, ami képes volt némileg enyhíteni a piaci feszültséget. A magyar tőzsde a nap első felének lecsorgása után felfelé kapaszkodott a kereskedés második felében, bár előző napi záróértéke fölé visszakapaszkodnia végül nem sikerült. A blue chipek közül a Richter teljesített a legjobban.

Több magyar cég profitja gyakorlatilag eltűnt

Jelentősen nőtt a hazai tőzsdei cégek összesített bevétele az idei első félévben, a Mol, az OTP és a Magyar Telekom bevételei is szépen bővültek, a legnagyobb megugrás a Konzumnál, a Duna House-nál és a BIF-nél volt látható, ezzel szemben az összesített profit mérsékelten csökkent, ami a Mol, a Waberer's, az Opus és a CIG adózott eredményének visszaesésére vezethető vissza. Az elmúlt hétvégén az utolsó vállalatok is közzétették első féléves beszámolóikat, most összesítettük a BÉT Prémium kategóriájába tartozó vállalatok számait.

OTP-részvényeket adott el a bank vezérigazgató-helyettese

Az OTP vezérigazgató-helyettese, Bencsik László az OTP Bank kedvezményes részvényvásárlási programja keretében hétfőn 9684 darab OTP részvényt hívott le, majd ezen részvényeket értékesítette, 10 303 forintos átlagáron, a tranzakció összértéke 99,77 millió forint volt.

Eséssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde

A kínai tőzsdék ünnep miatt zárva tartottak ma, míg Ázsia más részein óvatos optimizmus jegyében indult a hét, az európai tőzsdék a pénteki, olasz költségvetési lazítással összefüggő megrázkódtatás után immár emelkedtek. A kedvező részvénypiaci hangulat ellenére a magyar tőzsde lendülete alábbhagyott és a BUX lefordult, a hazai részvényindex végül eséssel zárta a napot, a blue chipek közül egyedül a Richter volt képes emelkedni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.