A Microsoft nyilvánosságra hozta, hogy a hónap elején a néhány szolgáltatását érintő kiesések kibertámadások, konkrétan DDoS-támadások miatt következtek be.
Az OTP Bank netes és mobilos szolgáltatásai sem voltak elérhetők szombat reggel. A leállást a pénzintézet közleménye szerint egy külföldről indított túlterheléses támadás okozta.
Átmenetileg leállt csütörtökön több németországi repülőtér honlapja, az üzemeltetők szerint valószínűleg hackertámadás miatt, az eset nem befolyásolta a közlekedést.
Ukrajna orosz invázióját követően egy Twitter bejegyzés jelent meg egy Anonymus nevű felhasználó oldalán, amelyben a csoport arra szólította fel a világ hackereit, hogy indítsanak kibertámadást az orosz államapparátus szervei és a jelentősebb vállalatok ellen.
Hatalmas kibertámadás érte Ukrajna weboldalaiat, rengeteg fontos site elérhetetlen - írja a BBC.
Ismét sikerrel hárítottak el Iránban egy kibertámadást, amely egy órán keresztül okozott zavart több internetszolgáltató működésében - jelentette be szombaton az iráni távközlési minisztérium.
Nemzetközi bűnüldöző szervek nyomozása és akciója után lekapcsoltak egy fontos website-ot, amelyen bankok és más cégek támadására lehetett szervereket bérelni. A nyomozók szerint ez volt a túlterheléses támadások legnagyobb szolgáltatója mintegy 136 ezer regisztrált felhasználóval.
Évről-évre gombamód szaporodnak világszerte az úgynevezett túlterheléses támadások. A gyenge védelemmel rendelkező, világhálóra csatlakoztatott eszközök gyorsan növekvő száma kiváló táptalajt jelent a hackerek akcióihoz, amelyek nem csak mennyiségben, hanem intenzitásban is drámaian növekvő tendenciát mutatnak az utóbbi években. Szakértők szerint a botnetek egyre erősebbé válásának súlyos politikai, gazdasági, sőt emberek életét veszélyeztető kockázatai vannak. Megoldás éppenséggel már most is lenne, azonban a világháló felépítése miatt gyakorlatilag lehetetlen, hogy olyan összehangolt védekezés valósuljon meg, amivel gyökeresen kiirtható lenne a probléma.
Az áprilisihoz hasonló túlterheléses támadást érte a kormany.hu portált - közölte a Belügyminisztérium (BM) szerdán.
Mostanáig semmilyen ország vagy szervezet nem vállalta magára a kormányzati informatikai hálózat elleni hétvégi, úgynevezett elosztott túlterheléses (DDoS) támadást, amellyel több kormányzati honlapot tettek részlegesen vagy teljesen elérhetetlenné - közölte a Belügyminisztérium (BM) szerdán az MTI megkeresésére.
A túlterheléses hackertámadások (DDoS) száma 2013 utolsó negyedévében történelmi csúcsra emelkedett, ráadásul a valaha volt legnagyobb támadásra is az időszakban került sor - számolt be az americanbanker.com.
Új helyzetet hozott egy bírósági ítélet.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Cserébe embertelen körülményeket biztosítottak.
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Nagyon súlyos a helyzet a polgárháború sújtotta Szudánban.
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?