Döntöttek a terézvárosiak: kitiltják az Airbnb-t
A terézvárosiak az Airbnb-típusú szálláshelyek betiltásáról döntöttek - közölte a helyi ügydöntő szavazás eredményét Soproni Tamás polgármester.
A terézvárosiak az Airbnb-típusú szálláshelyek betiltásáról döntöttek - közölte a helyi ügydöntő szavazás eredményét Soproni Tamás polgármester.
Bár emelkedett a hotelek és panziók forgalma az elmúlt időszakban, ugrásszerűen nőtt a magán és egyéb szálláshelyek vendégköre. Egyre többen keresik az apartmanokat és a vendégházakat.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye 2024 első nyolc hónapjában kiemelkedő növekedést mutat. Az utasforgalom 18,6%-kal, az áruforgalom pedig 49,7%-kal nőtt, ami rekord közeli eredményekhez vezetett – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Fontos szavazás zajlik Budapesten az Airbnb jövőjéről, a hatodik kerületben a rövid távú lakáskiadás betiltásáról szavaznak a kerületben lakók. Ám az itteni döntés országosan is nagy változásokat hozhat: Szentkirályi Alexandra ma azt ígérte, bármilyen döntés is születik, javasolni fogja a kormánynak, hogy Budapesten és országosan is ennek megfelelő szabályokat vezessenek be.
Alaposan megváltoztak az utazási szokások a világ leggazdagabb milliárdosainál az elmúlt évtizedekben, a Forbes cikkében összegyűjtötte, hogy melyek a legújabb utazási trendek az ultragazdagok körében, milyen élményeket keresnek azok, akik bármit meg tudnak fizetni.
A Balaton átlagos vízállásán egyelőre nem látszanak meg az esőzések, napok óta tartja magát a 87 centiméteren, igaz további párolgási veszteség legalább sincs - írja a Hírbalaton.
Zimbabwe elefántállományának csökkentését tervezi a súlyos szárazság és az élelmiszerhiány kezelése érdekében. Az ország vadvédelmi hatósága bejelentette, hogy 200 elefántot fognak kilőni azokon a területeken, ahol az állatok konfliktusba kerültek az emberekkel - tudósított a The Guardian.
A VI. kerületben vasárnap éjfélig tart a szavazás arról, hogy teljesen betiltsák-e a rövid távú lakáskiadást. Amennyiben a többség igennel voksol, Terézváros lesz az első budapesti kerület, amely nulla napban korlátozza a magán- és egyéb szálláshelyek kiadható napjainak számát, ezzel gyakorlatilag megszüntetve az Airbnb-típusú szálláskiadást. Ez a lépés precedens nélküli lenne Magyarországon - írta meg a 444.hu.
Egy új felmérés szerint Spanyolországban minden harmadik lakos úgy gondolja, túl sok a turista a saját lakókörnyezetében – írja a The Guardian.
Alig három hónappal a székesegyház újbóli megnyitása előtt visszatért csütörtökön a Notre-Dame-ba az északi harangtoronynak a 2019-es tűzvészben megrongálódott nyolc harangja: a legnagyobb, több mint négytonnás Gabrieltől a legkisebb, kevesebb mint egytonnás Jean-Marie-ig.
Csökkentek a repülőjegyárak a Ryanairnél a szeptember végén záruló három hónapban, de a foglalások terén pozitív tendenciákat látszanak – közölte a légitársaság vezérigazgatója, Michael O’Leary a Reuters tudósítása szerint.
Minden hatodik értékesítését eltitkolta egy vidéki városban működő gyorsétkezde, azok nem szerepeltek sem az online pénztárgép, sem az online számla adatbázisában; a valós forgalmat az üzlet kamerafelvételei és a cég laptopjába mentett rendelési, számlázási adatok alapján rekonstruálták az ellenőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Seychelle-szigetekhez tartozó Assomption-szigeten tervezett luxusszálloda-fejlesztés komoly aggodalmakat kelt a természetvédők körében. A katari finanszírozású projekt veszélyeztetheti a közeli Aldabra-atoll egyedülálló ökoszisztémáját, amely otthont ad a világ legnagyobb óriásteknős-populációjának - írta meg a The Guardian.
A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést - ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Görögországban a jövőben a csúcsszezonban 20 euró (7880 forint) idegenforgalmi adót kell fizetniük azoknak, akik a tengerjáró körútjukon kiszállnak a nagy népszerűségnek örvendő Mükonosz vagy Szantorini szigetén - jelentette be vasárnap Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök.
A görög kormány intézkedéseket vezet be a plóéldátlan méreteket öltő turizmus kezelésére és a lakásválság enyhítésére. Kyriakos Mitsotakis miniszterelnök a Szaloniki Nemzetközi Vásáron tartott beszédében jelentette be a terveket, amelyek célja a rekordszámú látogató okozta kihívások kezelése - számolt be a Bloomberg.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatása során együttműködési megállapodást írt alá Sun Yeli, kínai kulturális és turisztikai miniszterrel - derült ki az NGM közleményéből.
A hazai kiskereskedelmi forgalom teljesítményét - ha nem is nagy mértékben - de visszaveti a határon túli fizikai boltok forgalma. Ebből kiveszi a részét az osztrák Pandorf Designer Outlet is, ahol a magyar vásárlók aránya tavaly 27 százalékkal emelkedett, 2024 első felében pedig 12 százalékkal - hangzott el a témában tartott háttérbeszélgetésen.
Az Airbnb felszólította New York városát, hogy vizsgálja felül a rövid távú lakáskiadásra vonatkozó, 2023 szeptemberében életbe lépett szabályozást. A cég állítása szerint a rendelkezés magasabb árakat eredményezett az utazók számára, miközben nem volt hatással a lakáspiacra.
Németországban csökkent a vállalatok foglalkoztatási hajlandósága augusztusban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.
Máris lépnek a befektetők.
Nem kívánják folytatni a harcokat "a szükségesnél tovább".
Bejelentést tett az iszlám fegyveres csoport.
Videóban üzent a miniszterelnök.
Az Iszlám Állam vállalat magára a támadást.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.