Oroszország felfüggesztette az orosz atomfegyverek leszereléséről Japánnal kötött együttműködési megállapodást - közölte az MTI az orosz kormány hivatalos internetes oldalának csütörtök éjjeli közleményére hivatkozva.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szombaton az orosz védelmi miniszter kíséretében megtekintette az atomfegyverekkel felszerelt orosz stratégiai bombázókat, hiperszonikus rakétákat és hadihajókat.
A Vosztocsnij űrközpontra szegeződött tegnap a világ szeme, ott találkozott egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai kommunista vezető. A tárgyalásokat kiemelt figyelemmel követték a keleti és a nyugati híradások is, elsősorban az ukrajnai fronton bevethető fegyverszállítmányok kérdése miatt. Van azonban más aspektusa a két autoriter vezető megbeszéléseinek: újra létrejöhet egy hidegháborús koalíció.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden azt mondta, kudarcra vannak ítélve a nyugati erőfeszítések, hogy megfékezzék Kína globális hatalommá válását – írja a Reuters.
Megérkezett Kim Dzsong-un, Észak-Korea vezetője az oroszországi Primorszki régióba. Katonai tiszteletadással és fúvószenekarral fogadták az oroszok a KNDK-t vezető diktátort.
Éppen ezekben a pillanatokban zajlik a vlagyivosztoki csúcstalálkozó előkészítése Kim Dzsongun észak-koreai diktátor és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A tárgyalásokat megelőzi egy hosszú beszéd Putyintól, ahol kemény kijelentések is elhangoznak.
Mind a Kreml, mind az észak-koreai KCNA hírügynökség megerősítette a korábbi értesüléseket hétfőn, hogy hamarosan találkozik egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor az oroszországi Vlagyivosztokban. Dél-koreai források szerint Kim Dzsongun páncélvonatja már el is indult Oroszország felé – írja a Reuters.
A New York Times által idézett források szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető állítólag még ebben a hónapban Oroszországba utazik, hogy találkozzon Vlagyimir Putyinnal, és megvitassák a folyamatban lévő ukrajnai háborúhoz szükséges lehetséges fegyverszállításokat.
A háború eleje óta állomásozott a Földközi-tengeren az orosz flotta két hajója, ami a mai napig nem kapott engedélyt a Fekete-tengerre behajózásra, így az oroszok úgy tűnik, hazarendelték őket Vlagyivosztokba.
Bekérette a japán külügyminisztérium kedden Oroszország tokiói nagykövetét, Mihail Galuzint, s tiltakozását fejezte ki, amiért az orosz hatóságok kémkedés gyanújával őrizetbe vették Motoki Tacunori vlagyivosztoki japán konzult.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán azt mondta, hogy Oroszország semmit sem veszített az ukrajnai invázió következében, a kitűzött célokat pedig már elérte Moszkva - írta meg a Reuters.
A Reuters beszámolója szerint a szerda reggeli, Vlagyivosztokban megtartott beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette: a Nyugat ideje leáldozott, az Oroszországra kiszabott szankciók nem érik el hatásukat, a jövő pedig az ázsiai hatalmaké lesz.
Kim Dzsongun és az észak-koreai rezsim már számos eszközt kitalált arra, hogy saját hatalmi érdekeinek megfelelően kizsákmányolja állampolgárait. Ezt a célt szolgálják azok a külföldön dolgozó észak-koreaiak is, akiket a rendszer arra kötelez, hogy fizetésük jelentős részét "hűségpénz" formájában továbbutalják az államkasszába. Az észak-koreai vezetés célja, hogy a befolyó pénzt phenjani ingatlanfejlesztési projektekre költse. A helyzet pedig csak rosszabb lett az utóbbi időben, az észak-koreai gazdaság összeroppanásával párhuzamosan.
Feszült a helyzet a Közel-Keleten.
Nagy volt a fogadkozások az ázsiai országban, de nem akarás lett a vége.
Erős érvek szólnak a panellakások mellett.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
A 25-ös lista 24 tagja beleszámít az inflációba.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.