150 ezer szezonális munkást felvesz a Wal-Mart és több száz millió dollárt fizet ki bónuszként a dolgozóinak a koronavírus miatt – írja a CNBC.
Felülmúlta a várakozásokat a Wal-Mart a karácsonyi negyedévben, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az e-kereskedelem kezd nagyon felpörögni a cégnél. A menedzsment a gyorsjelentésben megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait, aminek szintén örülhetnek a befektetők, emelkedik is az árfolyam.
Úgy tűnik, megállapodásra jut a világ egyik legöregebb kiskereskedelmi cége, a Sears hitelezőivel, így elkerülheti a csődöt karácsony végéig - értesült a CNBC bennfentes források alapján.
Kilőtt a Wal-Mart árfolyama a nyitás előtti kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves gyorsjelentését. Az árfolyam 10 százalékos pluszba ugrott, ha így nyit a papír, csak a Wal-Mart részvénye 60 ponttal emelheti meg a Dow indexet. Az amerikai kiskereskedelmi óriás amerikai értékesítései 10 éve nem látott mértékben nőttek és az e-kereskedelmi értékesítések is megugrottak, ami jó hír a karácsonyi szezonhoz közeledve.
Hasítanak az internetes értékesítések a Wal-Martnál, részben ennek is volt köszönhető, hogy az elemzői várakozásokat felülmúló bevételről és profitról számolt be a cég az első negyedévre - derült ki a társaság gyorsjelentéséből. Szükség is van a jó hírekre a vállalatnál, miután az Amazon a héten elkezdte a kiskereskedelmi offenzíváját.
Jelentős felvásárlást jelentett ma be a Wal-Mart: 16 milliárd dollárt fizet ki azért, hogy beléphessen az indiai e-kereskedelmi piacra. A befektetők nem örülnek, az árfolyam esik.
Az amerikai elnök március 1-jén az acél- és alumíniumipari termékekre kivetett importvámok tervével sokkolta a világot, alaposan elrontva ezzel az amerikai részvénypiaci hangulatot. A MarketWatch az elmúlt napok eseményei uán megvizsgálta, hogy a Dow Jones indexben szereplő társaságok hogyan értékelik a Donald Trump által bejelentett intézkedéseket.
Megtört a hat napja tartó emelkedés az amerikai tőzsdén, estek az irányadó indexek a keddi kereskedésben, elsősorban a Wal-Mart miatt. A Dow 25 ezer pont alá került.
A várakozásoknál gyengébben teljesített a Wal-Mart a január végén zárult pénzügyi évének negyedik negyedévben. Az időszak profitja elmaradt az elemzői konszenzustól és a kiskereskedelmi szektor számára kiemelten fontos karácsonyi szezonban lassultak az online értékesítések. A negyedéves jelentés után a Wal-Mart részvényei közel 10 százalékot zuhantak az amerikai tőzsdén.
Senki nem kétli, hogy az Amazon.com egy forradalmár, egy nagy újító, az online kiskereskedelem úttörője, ami megállíthatatlannak látszik. De úgy tűnik, hogy a Wal-Martnak is van még a tarsolyában, sőt, lehet, hogy a kiskereskedelmi óriás jobb befektetési sztori most, mint az Amazon.
A világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi lánca, az amerikai Wal-Mart máris bejelentette, hogy előrendeltek 15 darabot a Tesla pénteken bemutatott elektromos kamionjából.
Tegnap jött a hír, hogy elhunyt a 94 éves Liliane Bettencourt, aki 39,5 milliárd dolláros becsült vagyonával a világ leggazdagabb nőjének számított. Ezzel a Wal-Mart üzletlánchoz kapcsolható Alice Walton lett a leggazdagabb nő 38,4 milliárd dollárjával.
Csütörtökön nagyon gyengén teljesítettek az amerikai részvénypiacok, a befektetők elsősorban a technológiai cégeket büntették azt követően, hogy a Cisco a vártnál gyengébb negyedéves beszámolót tett közzé.
Hamarosan piacra lép az Egyesült Államokban a Lidl, amely csak idén 80, a követlező években pedig akár több mint 300 üzletet nyithat az USA-ban. Az élelmiszerek akár 50 százalékkal is olcsóbbak lehetnek, mint amennyibe a jellemzően amerikai versenytársaknál kerülnek, ezzel alaposan átrendezheti a német lánc az amerikai élelmiszerpiacot.
A Wal-Mart egy új árösszehasonlító tesztet indított közel 1200 boltjában, a cél az, hogy felvegyék a versenyt az olyan olcsó diszkontláncokkal, mint az Aldi.
A csatlakozási tárgyalásokat a soros elnökség előtt.
Iránykereséssel indulhat a nap Európában.
Nagyon gyors volt az orosz előretörés az első napokban.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.