Sportolni munkahelyen, akár munkaidőben? Óriási kiadást lehetne megspórolni, mégsem eléggé elterjedt ez itthon

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A tartós fizikai inaktivitás nem csupán kényelmi kérdés, hanem számos olyan egészségügyi kockázattal jár, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú diabétesz, az elhízás, valamint a mentális egészség, a memória, a koncentráció vagy a kreativitás romlása. A munkahelyi inaktivitás ráadásul nemcsak az egyének jóllétét befolyásolja negatívan, hanem vállalati és nemzetgazdasági szinten is érzékelhető következményekkel jár. Így például növeli a táppénzes napok vagy a hibák számát, csökkenti a munkavállalók termelékenységét és hatékonyságát, rontja a csapatkohéziót, és még lehetne sorolni. Mindezek következtében

az ülő életmód évente több tízmilliárd dollárnyi egészségügyi kiadást okoz globálisan.

A mozgás közös felelősség, a munkaadóknak és a munkavállalóknak is bele kellene tenni a saját részüket. A Gallup és a Deloitte szerint azok a munkavállalók, akik érzik, hogy a cégük törődik a jóllétükkel, kisebb eséllyel váltanak munkahelyet, elégedettebbek és elkötelezettebbek. Azok a dolgozók, akik óránként legalább egyszer felállnak és mozognak néhány percet, 15%-kal hatékonyabban is végezhetik feladataikat. A kérdés tehát nem az, hogy „van-e idő mozogni”, hanem az, hogy megengedheti-e magának a munkavállaló, hogy ne mozogjon a munkaidő alatt, vagy a munkáltató, hogy ne mozgassa meg az alkalmazottait?

Mi a helyzet a fizikai aktivitást tekintve a magyar munkavállalókkal? Mozognak munka közben, vagy egyáltalán bármikor? Biztosít erre lehetőséget a munkáltatójuk, ha igen, milyen lehetőségeket?

Nagymintás kutatás

Az EMEGY és a Legfittebb Munkahely Program együttműködésében 2024 második felében egy nagymintás kérdőíves kutatásra került sor. A 44 hazai vállalat részvételével zajló adatfelvétel összesen 2821 munkavállalót ért el, ami kiemelkedően magas mintanagyságnak tekinthető a témában. A válaszadók túlnyomó többsége, 76,2%-a nagyvállalati környezetben dolgozik, míg 21,8%-uk középvállalatoknál. A kérdőív 7 fokozatú, úgynevezett Likert-skálák segítségével mérte meg, hogy a munkavállalók mennyire aktívak, illetve mennyire elégedettek bizonyos területekkel a munkahelyükön.

A válaszadókra nem jellemző a megfelelő mennyiségű mozgás. A dolgozók jelentős része extrém sok időt tölt ülve, és miközben a mozgást fontosnak gondolják (5,79-es érték), mégis mindösszesen 4,27-es értékkel jellemezték a saját mozgásmennyiségüket, ami közepes értéknek tekinthető. A legtöbbjük, a minta 34,7%-a átlagosan napi 8–10 órát ül. További 16,6%-uk esetében ez 10 óránál is több, ami komoly rizikófaktornak tekinthető a metabolikus szindróma, a hátfájás, az elhízás és a mentális problémák szempontjából. Tehát

a válaszadók több mint fele (51,3%) naponta legalább 8 órát tölt ülve és ennek megfelelően már többek esetében kialakultak hát- és gerincfájdalmak,

ami növekedni fog, ha nem tesznek ellene.

Mélyebbre ásva látható, a minta 40,2%-a hetente 2–3 alkalommal sportol. A napi szinten mozgást végzők aránya azonban továbbra is kifejezetten alacsony (6,5%). A válaszadók 18,5%-a sportol hetente 4-5 alkalommal, míg ugyanennyien vannak az alig vagy egyáltalán nem sportolók. A nem mozgás fő okai: az idő, az energia, a társaság és a lehetőségek hiánya, amely négyből hármat biztosan meg tud oldani egy munkahelyi sportprogram.

Az egészség- és életmódtényezők összevetésénél látjuk, hogy a nem sportolók gyakrabban jeleznek rosszabb alvásminőséget és stresszes életvitelt. A fizikai aktivitás önértékelése és a szubjektív egészségi állapot között pozitív az összefüggés a rendszeresen mozgók körében. A legalább hetente egyszer sportolók, jellemzően magasabb pontszámot adtak az egészségi állapotukra, az életszínvonalukra és életminőségükre is.

Továbbra is leginkább az otthonunkban mozgunk. A szabadtéri mozgás hasonlóan kedvelt, és az egyik leggyakoribb helyszín. Magán sportlétesítményekben (mint a fitnesztermek, edzőtermek vagy jógastúdiók) a válaszadók 22,8%-a soha nem sportol, a „gyakran” választ 32,6%, a „mindig” opciót 22,4% jelölte meg. Az erősítő edzés az egyik legkedveltebb mozgásforma, a futás és a kerékpározás mellett, de a jóga és a csapatsportok is népszerűek.

Ami a témánk szempontjából szomorú, hogy

a munkahelyi sportlétesítmények használata meglehetősen alacsony.

A válaszadók 73,6%-a „soha” nem sportol munkahelyi keretek között, ami a legrosszabb érték az összes vizsgált helyszín közül. A „gyakran” választ 8,2%, a „mindig” opciót pedig csupán 2,8% jelölte meg. Ez megerősíti azt a korábbi elemzésekből is ismert következtetést, hogy

a munkahelyi sportolás lehetőségei – noha elviekben közeliek – valójában nem integrálódtak még kellően a munkavállalók életébe, vagy nincsenek is ilyen lehetőségek.

A vállalatok esetében a programkínálatot tekintve a legnagyobb arányban a mozgás és sport támogatása jelenik meg, majd 64%-kal. A legszembetűnőbb különbség a mozgásprogramok elérhetősége kapcsán, hogy míg a nagyvállalatok dolgozóinak 63,9%-a számolt be ilyen lehetőségről, és az arány a középvállalatoknál még magasabb (66,4%), a mikro- és kisvállalatoknál mindössze 24,1%. Ez azt mutatja, hogy a kisebb cégek korlátozottabb lehetőségekkel rendelkeznek a strukturált testmozgási programok biztosításában, amelynek vélhetően infrastrukturális és pénzügyi okai vannak.

Miért nem sportolunk a munkahelyen?

Az időhiány a munkahelyi sportprogramokban való részvétel leggyakoribb akadálya. A válaszadók gyakran említik a túlórákat, a rugalmatlan munkaidőt, a többműszakos beosztást vagy éppen a kisgyermekes létet, mint a mozgást korlátozó tényezőket. A második leggyakoribb akadályként a mozgásprogramok időzítésével, elérhetőségével kapcsolatos problémák lettek megnevezve. A programok gyakran nem akkor vannak, amikor a válaszadók részt tudnának venni – például hétvégére esnek, este kezdődnek, vagy nem párhuzamosan elérhetők a különböző régiókban és telephelyeken. Ez különösen a decentralizált működésű cégeknél vagy többműszakos munkarendben dolgozók esetében jelent hátrányt. A munkaidőn belüli vagy közvetlenül azt követő programok részvételi aránya lényegesen magasabb lenne.

A harmadik akadálycsoport az elégtelen kommunikáció. Többen arról számoltak be, hogy nem tudtak a programokról, túl későn kaptak információt, vagy nem volt világos, hogy mikor és hogyan lehet csatlakozni. A sportprogramok belső marketingje gyakran nem strukturált. Nincsenek ismétlődő kampányok, regisztrációs rendszerek, emlékeztetők, amelyek segítenék az információ eljutását, ezáltal a részvételi hajlandóság kialakulását. Vagyis a részvétel hiánya nem érdektelenség, sokszor pusztán információhiányról szól.

Negyedik jelentős hátráltató tényező az élethelyzeti akadályok jelenléte, főként a családosoknál. A kisgyermekes szülők különösen gyakran említik, hogy a sportprogramok szervezésekor nem veszik figyelembe a családi logisztikát, nincs gyermekfelügyelet, és a hétvégi időpontok a családi idő rovására mennek. A családbarát szemlélet hiánya jelentősen rontja a bevonhatóságot, különösen a nők esetében. Szintén gyakori, hogy a programkínálat nem elég változatos, nem illeszkedik az egyéni igényekhez és preferenciákhoz. A klasszikus futás- vagy konditermi programokat sokan túl egyoldalúnak, vagy kezdők számára elrettentőnek tartják.

A jóga, a túrázás, az alternatív mozgásformák, vagy éppen a rekreációs szemléletű aktivitások (pl. séta, mobilizációs torna, relaxáció) szélesebb rétegeket tudnának bevonni, különösen a kevésbé edzetteket, vagy az idősebb munkavállalókat.

Az akadályok mellett fontosak a motiváló tényezők. A leggyakoribb munkavállalói javaslatok a rugalmas időbeosztás (pl. sportolási lehetőség munkaidőben), a közeli helyszín vagy munkahelyi edzőterem, valamint az anyagi és nem anyagi ösztönzők (bérlettámogatás, extra szabadnap, jutalmak) voltak. Számos válaszadó említette, hogy egy jól felépített pontgyűjtő rendszer vagy csapatverseny valódi motivációt jelenthetne. A sikeres sportprogram ismérve nem csupán az elindítása, hanem a kommunikációs, logisztikai és pszichológiai feltételek együttes megléte.

Mit mondanak a munkaadók?

A munkáltatói kérdőívben a válaszadók 85,3%-a jelezte, hogy biztosít mozgás- és sportprogramokat, ami alapján a fizikai aktivitás előmozdítása mára meghatározó eleme lett a szervezeti egészségfejlesztésnek. Ugyanakkor az arány lényegesen magasabb, mint amit a munkavállalók észlelnek (63,7%). A különbség arra utalhat, hogy bár a sportprogramok szervezése valóban prioritás a vállalatoknál, a munkavállalók nem minden esetben férnek hozzá ezekhez, vagy tudnak róluk. Ez amiatt is probléma, mert

a munkavállalók fontosnak tartják a munkáltatói sporttámogatásokat, ami 6,2-es értéket kapott a 7-es skálán, viszont az ezekkel való elégedettség csupán 4,8-at. Tehát jócskán akad tér a fejlődésre!

A válaszok alapján a munkahelyi egészség és jóllét területén a munkáltatók szerint a legnagyobb segítséget három fő tényező jelenthetné. Több pénzügyi forrás biztosítása, az időkeretek és infrastruktúra bővítése, valamint a vezetői elköteleződés és stratégiai támogatás erősítése. Érdekes módon a gátló tényezők esetében ugyanez a három fő problémakör rajzolódik ki, vagyis a pénzügyi források hiánya, az időhiány, és a vezetői elköteleződés gyengesége.

A vállalati méret szerinti eltérések is szembeötlőek. A mikro- és kisvállalatok legfőbb akadályként a forráshiányt és külső támogatások hiányát és a rugalmas időgazdálkodást említették. A középvállalatok esetében az anyagi akadályok mellett erősebben jelent meg az elköteleződés és szervezési kapacitás hiánya. Sok helyen megvan a szándék és a kezdeményezés, de nincs hozzá megfelelő humán erőforrás, vagy a vezetők érdeklődése nem elég erős. A nagyvállalatoknál ugyan az anyagi korlátok kevésbé hangsúlyosak, de a válaszokból kiderül, hogy a munkaidő-szervezés problémái (túlórák, magas munkaterhelés) és a belső kommunikáció hiányosságai jelentik a legnagyobb kihívást. Hiába van program, ha a dolgozók túl leterheltek, hogy éljenek vele.

Mire adnak lehetőséget a cégek?

A munkáltatók válaszai alapján a leggyakoribb sportolási támogatási forma a SZÉP-kártya, amit a munkaadók 71,9%-a biztosít és ezt a munkavállalók is megerősítették. Vagyis a SZÉP-kártya, mint ösztönző széles körben hozzáférhető és érzékelhető a munkavállalók számára is.

A második leggyakoribb munkáltatói gyakorlat a sportnapok és sportesemények szervezése, amelyet a HR-vezetők 65,6%-a említett. A munkavállalók visszajelzései alapján ennél alacsonyabb az észlelés mértéke, 51,5%-uk számolt be ilyen lehetőségről.

A harmadik helyen szerepelnek az olyan sporteseményeken való vállalati indulások, mint az UltraBalaton vagy más szabadidősport-rendezvények, amit a munkáltatók 59,4%-a kínál. Ezeket a munkavállalók 45,8%-a érzékeli, vagyis kb. 14 százalékpontos az eltérés. Ezek az események általában nagyobb szervezettséget és anyagi ráfordítást igényelnek, de cserébe nagyon magas érzelmi értékkel bírnak a dolgozók számára.

A rendszeresen szervezett sportprogramokat, mint például irodai torna vagy jóga, a munkáltatók 50%-a említette, a munkavállalói oldalon azonban csak 25,2% jelezte, hogy kínálnak számukra ilyen programokat.

A rendszeres mozgás lehetősége különösen azok számára fontos, akik ülőmunkát végeznek, és akiknek a munkaidő alatti aktivitás segíthet a fizikai egészség fenntartásában. A cégek számára ez hosszú távon is megtérülhet kevesebb egészségügyi probléma és nagyobb munkavállalói elégedettség és elköteleződés formájában.

A kerékpáros közlekedés támogatása szintén 50%-os arányban jelent meg a munkáltatói válaszokban, de a munkavállalói oldalról ismét csak 23,9%-uk érzékelte. A munkáltatók 40,6%-a jelölte meg, hogy kombinált sportbérlet, például AYCM (All You Can Move) kártya formájában támogatják a dolgozók sportolását. A munkavállalói visszajelzésekben ez a támogatási forma csupán 31,1%-os. Ezeken kívül megjelent még a terembérlés, országos programokhoz való csatlakozás lehetősége (34,4%), fitneszbérlet-vásárlás (18,8%), saját edzőtermi lehetőség (21,9%) és az online/gamifikált megoldások (9,4%).

Összességében kijelenthető, hogy bár

a vállalatok többsége már felismerte a fizikai aktivitás fontosságát, és az inaktivitásból eredő problémák súlyát, a mozgásprogramok megvalósításának mennyisége, minősége vagy épp a kommunikációja még sok esetben elmarad a szándék mögött.

A valódi változás ott kezdődhet, ahol a mozgás nem egy különálló program az egyéneknek, hanem a munka- és szervezeti kultúra szerves része. A kérdés tehát nem az, hogy szükség van-e mozgásra a munkaidőben, hanem az, hogy mennyire vagyunk hajlandóak egyénként, vállalatként, társadalomként komolyan venni a következményeit annak, ha ez elmarad.

Felhasznált források:

Szabó Ágnes – Kajos Attila: A munkahelyi mozgásprogramok szervezeti és egyéni oldala – előnyök, értékteremtő tényezők, motivációk (Vezetéstudomány, 2023. 4. szám)

Characteristics of office workers who benefit most from interventions for preventing neck and low back pain: a moderation analysis (Pain Reports, 2022 May 23;7(3):e1014.)

Physical activity: vital to global health (World Heart Federation, 2021/05/WHF-Factsheet)

Leaders: Ignore Employee Wellbeing At Your Own Risk (Gallup)

The workforce well-being imperative – Paving the way for human sustainability in workplace culture (Deloitte Insights, 13 March 2023)

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images