Az Apple bemutatta az új iPhone termékcsaládot, amely négy terméket tartalmaz, két alapmodellt és két Pro modellt. Egyes bemutatott termékek már szeptember folyamán, az iPhone 14 Plus azonban csak októbertől lesz elérhető a vásárlók számára – írja a Wall Street Journal.
Történelmet írhatunk, ha ezt el nem rontjuk. A szándék, hogy a sok-sok ellentét helyett a közös érdekekre koncentráljunk, win-win helyzetet eredményezhet az állami és a magánegészségügy szektor között a betegek érdekében - mondta felvezető előadásában Fábián Lajos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Egészségügyi Tagozatának elnöke, a VOSZ társelnöke. A VOSZ tagozatának szekcióelnökei az ezt követő panelbeszélgetésben a teljes magyar egészségügyet feszítő problémákat járták körül, kifejtették gondolataikat a lehetséges fejlesztési irányokról és felajánlották partnerségüket a döntéshozók számára.
Tizenegy év után új fejezet kezdődik a foglaljorvost.hu - pácienseket és orvosokat összekötő - egészségügyi portál életében - derült ki a hatodik Private Health Forumon. Straub Fanni, a társaság alapítója ugyanis előadásában bejelentette, hogy az OTP Csoport tulajdonosként megjelent a cég életében.
Bill Watson, a Value4Capital ügyvezető partnerének, valamint Ilian Grigorov, a bulgáriai City Clinic alapítójának előadásaival vette kezdetét a hatodik Private Health Forum. Az újra egész napos, helyszíni szakmai programot jelentős érdeklődés övezi, bemutatjuk a szakmai esemény hangulatát néhány képen keresztül.
A ma született gyermekek várhatóan átlagosan 6,8-szor több hőhullámot, 2,6-szor több aszályt és 2,8-szor több árvizet fognak átélni életük során, mint a nagyszüleik - hívta fel a figyelmet Szabó Amanda Imola, meteorológus, éghajlatkutató a klímaváltozás gyermeki egészségre és a gyermekvállalási kedvre gyakorolt hatásait elemző cikkében, amelyet a Másfélfok.hu-n tettek közzé szerdán.
Ársapka az orosz gázra és a nem fosszilis alapú áramra, kötelező áramfogyasztás csökkenés havi alapon és napon belül a csúcsidőszakokban, extraprofit elvonása az olaj-, illetve gázcégektől, továbbá likviditási segítség a bajba jutott energiaszolgáltatóknak – ezeket javasolja az Európai Bizottság az elszálló energiaárak letörése és a kialakult helyzet kezelésére Ursula von der Leyen szerda déli rendkívüli sajtótájékoztatója alapján.
Csehország le akarja venni az orosz gázárakra kivetendő ársapka kérdését az európai energiaügyi miniszterek pénteki rendkívüli tanácskozásának napirendjéről - mondta szerdán Jozef Síkela ipari miniszter, aki politikai eszköznek és nem megoldásnak nevezte azt.
A horvát kormány az energia- és élelmiszerárak drágulása miatt átfogó intézkedéscsomagot dolgozott ki, amellyel segíteni kívánja a háztartásokat és a vállalkozókat - mondta Nina Obuljen Korzinek kulturális miniszter szerdán a horvát közszolgálati rádiónak adott interjújában, jelezve, hogy korlátozni fogják egyes élelmiszerek árát a családok védelme érdekében.
Az év első félévében felpörgött ugyan a lakáshitelek iránti keresletet, ám ez elsősorban az MNB Zöld Otthon Programjának volt köszönhető. A második félévbe tekintve azonban csökkenő kereslet és továbbra is emelkedő pályán mozgó kamatok várhatóak – egyebek mellett erről beszélt Palkó István, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzője a Portfolio Checklist hétfői adásában.
Felkészültek a magánegészségügyi szolgáltatók arra, hogy jövőre nem tudnak majd pénzt keresni, hiszen akkora minden bizonnyal begyűrűzik az energiaárak emelkedése, a bérköltségek növekedése és a forintárfolyam hatásai is - többek között ez is elhangzott a Portfolio Private Health Forum 2022 szakmai rendezvényének első kerekasztalbeszélgetésében, ahol a legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók tulajdonosai és vezetői beszélgettek. Többek között arról is, miként alkalmazkodnak az alapjaiban változó makrogazdasági környezethez.
A magyar egészségügy érdemi szerkezeti átalakításra, szakmai és szabályozási fejlesztésre szorul - fogalmazott Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Private Health Forum rendezvényen tartott előadásában. A kamara első embere a köz és magán egészségügyi rendszer optimális viszonyának kialakításáról, annak feltételeiről beszélt részletesen. Ennek keretében többek között leszögezte: tisztességes közellátás nélkül nem lehet a köz- és a magán viszonyát rendezni.
A digitalizáció és a mesterséges intelligencia fejlődésévél egyre közelebb kerül az emberiség ahhoz a ponthoz, amikor a gépek fölött elveszti a kontrollt, és egy teljesen újfajta ember–gép reláció jön létre. A szingularitásnak nevezett holtponti állapot utáni időkre a társadalom egyáltalán nincs felkészülve, nincs egyetértés abban sem, hogy ez hosszú távon előnyös vagy inkább hátrányos az emberi civilizáció számára. A diskurzus jóformán el sem kezdődött, a szélesebb körű párbeszéd még várat magára. A művészi kifejezés azonban alkalmas lehet arra, hogy a jelenségre szélesebb körben is felhívja a figyelmet. Ezért a budapesti Ludwig Múzeum „Nem vagyok robot. A szingularitás határán” címmel rendez nemzetközi kiállítást, amely rávilágít az emberiségre elkerülhetetlenül váró folyamatokra. Igyekszik a közbeszéd részévé tenni a szingularitás jelenségét. A szeptember 16-án nyíló kiállítás kapcsán a Portfolio Készman Józsefet, a tárlat kurátorát kérdezte a lehetséges egzisztenciális és társadalmi hatásokról és a művészi kifejezésben rejlő lehetőségekről.
A magánszektor térnyerése folyamatos volt már a koronavírus-járvány előtt is, ugyanakkor még mindig sok tere van a fejlődésre, így tovább fog növekedni. Számos tényező miatt a szektorban elkerülhetetlenek az áremelések, ugyanakkor a profitabilitás rövid távon csökkenhet - ismertette Haraszti Péter, TritonLife alapítója, vezérigazgatója a Portfolio Private Health Forum 2022 szakmai rendezvényen.
Holoda Attila energiapiaci szakértő szerint az ipar megszenvedi az energiaválságot, az energiaár-emelkedés miatt sok ipari szereplő fog csődbe menni, vagy legalábbis beszüntetik a működésüket.
Az olyan társadalmi mérföldkövek elérésére irányuló nyomás, mint a házasság, a gyermekvállalás és a házvásárlás, a kutatások szerint a fiatalabbakat jobban érinti, mint a korábbi generációkat – számol be a hírről a Bloomberg.
Az előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene júliusban 1,1%-kal meghaladta az előző havi szintet, ezzel harmadik egymást követő hónapban mutat növekedést. Úgy tűnik, a szektor egyelőre ellenáll az orosz-ukrán háború miatti piacvesztésnek, illetve energiaárak drasztikus emelkedésének egyaránt.
Jelentősen csökken az üzemanyagok ára mától a holtankoljak.hu információi szerint, a benzin esetében 30 forintos csökkenést, míg a gázolajnál 35 forintos esést láthatunk. Durván fél éve láttunk utoljára ilyen mértékű csökkenést a hazai üzemanyagárakban.
Az energiapiaci válság és az általános volatilitás felgyorsította az egyébként is várható folyamatokat, a jelenlegi helyzetben pedig különösen erős igény mutatkozott az Alteo erősségére, a szabályozási szolgáltatásra – főképp ezt a jelenséget jelölte meg az első féléves kiváló számok mögötti okként Kovács Domonkos az Alteo vállalatfelvásárlási és tőkepiaci tevékenységekért felelős vezérigazgató helyettese. A vezető úgy véli, hogy ugyan a korábban reméltnél úgy néz kis sajnos jóval lassabban, de idővel a szélsőséges energiaárak is normalizálódnak és a fosszilis energiahordozók aránya is csökkenthető, ám mindkét folyamathoz idő kell. Ráadásul több bizonytalansági tényező van, amely módosíthatja a várakozásokat, ám ezek várhatóan nem rontják a cég esélyeit.
A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!