FONTOS Régóta nem történt ilyen a benzin árával

Gazdaság

A zárszámadást is tárgyalja a parlament

Az előző két héthez hasonlóan ezúttal is háromnapos ülést tart az Országgyűlés hétfőtől. A képviselők az első ülésnapon egyebek mellett szavazhatnak a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról, míg kedden a tavalyi zárszámadás e hétről elnapolt vitája folytatódhat, szerdán pedig a Bethlen Gábor Alap és az Országos Fogyatékosügyi Program beszámolói kerülnek napirendre.

Letaszítottak minket a trónról a kamatvágási "versenyben"

Hosszú hetekig Magyarország kapcsán árazta a következő 9 hónapra a legnagyobb jegybanki kamatcsökkentést a piac a feltörekvő országok közül, azonban az e heti fejlemények alapján változott a helyzet: a második helyre szorultunk. Ennek ellenére az továbbra is előfordulhat, hogy jövő tavasz-nyár körül az aktuális (előretekintő) magyar jegybanki alapkamat mélyebben jár majd, mint az akkori éves (visszatekintő) infláció.

Egy hónap múlva eldől, hogy büntet vagy dicsér Brüsszel

Október közepe a határidő a tagállamok számára jövő évi költségvetési terveik benyújtására Brüsszelben. A Bizottság november 7-én nem csak a deficiteljárás szempontjából elemzi majd az egyes tagországokban a helyzetet, de sarokba is állíthatja azokat a kormányokat, amelyek nem végezték el a házi feladatukat - számol be a BruxInfo a Magyarországot is érintő legújabb brüsszeli ügyekről. Az egyelőre nem ismert, hogy a Bizottság döntésének azonnali következményei lennének például a kohéziós források újabb felfüggesztésével.

Csomag csomag hátán - Ki issza meg ennek a levét?

A kormány - a folyamatosan romló gazdasági környezet mellett - elkötelezett a költségvetési hiány három százalék alatt tartása és az államadósság csökkentése iránt. Ezt kívánja bizonyítani a Matolcsy György által pénteken ismertetett 2012-es és 2013-as újabb költségvetési kiigazító programokkal is. A már-már követhetetlen csomagokkal a kormány ezermilliárdokat mozgat meg. A jövő évi kiigazítás teljes értéke is már közel jár az 1000 milliárd forinthoz.

Egyre szűkül az álláspiac Európában

Második hónapja csökkenést mutat az online álláshirdetések alapján összeállított foglalkoztatottsági index. A Monster európai indexe szeptemberben 2 százalékkal csökkent az előző évihez képest, és a felmérésben szereplők közül a szinte egyetlen növekvő, német álláspiac is a szűkülés felé tart.

Legfeljebb 500 hektáros lehet a családi gazdaságok birtokmérete

Elsősorban az egy kézben lévő földbirtokok tervezett korlátozása és a bérelhető területeknél előírt dolgozói létszám kapcsán készülnek kormánypárti képviselők módosító indítványokat benyújtani a készülő földtörvényhez - írja információira hivatkozva a Magyar Nemzet.

Súlyosabb a görög recesszió a korábban gondoltnál

Az Elstat, a görög statisztikai hivatal az utóbbi két év GDP statisztikáit rontotta, ami azt is jelenti, hogy a korábban gondoltnál nagyobb volt a gazdasági visszaesés az országban. A GDP arányos adósság statisztikákat egyelőre nem módosították, azonban tudva a vártnál súlyosabb recessziót, a második görög mentőcsomagban felvázolt makropálya akár jelentősebben is módosulhat, ami komoly fejtörést okozhat a hitelezőkkel folytatott tárgyalások során - írja a Dow Jones Newswire.

Több esetben is jogellenes volt a bírók nyugdíjazása

Öt nyugalmazott Veszprém megyei bíró visszahelyezési pere kezdődött meg pénteken a Győri Munkaügyi Bíróságon, hármójuk esetében nem jogerősen kimondták a bírói jogviszony megszüntetésének jogellenességét. Két másik bíró ügyének a tárgyalását elhalasztotta a bíróság.

Minden, amit Matolcsy bejelentéséről érdemes tudni

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Giró-Szász András kormányszóvivő péntek reggeli tájékoztatójukon ismertették a kormány legújabb kiigazító csomagját: a kormány mind a 2012-es, mind pedig a 2013-as évre pótlólagos intézkedéseket vállalt. Idén 133 milliárd forintos, jövőre további 397 milliárdos egyenlegjavítást hajt végre a kormány. Erre részben a rosszabb növekedés miatt van szükség (idén recesszió jön, jövőre pedig csak 1%-os növekedés). 2013-ban 7 intézkedéssorozat keretében 10 intézkedést hajt végre a kormány.

Fontosabb részletek

  • 0,1%-os növekedésrõl 1,2%-os recesszióra rontotta az idei évi GDP-elõrejelzését
  • 1,6%-ról 1%-ra csökkentette 2013-as GDP-növekedési elõrejelzését és
  • 2,7%-ra emelte az idei (+0,2%-pont) és jövõ évi (+0,5%-pont) államháztartási hiánycélt a kormány
  • 1-rõl 3 ezrelékre emelik a készpénzfelvétel pénzügyi tranzakciós illetékét
  • Eltörlik a nyugdíjjárulék plafonját
  • Bevezetik a segélyplafont
  • A pénztárgépek online NAV-os kapcsolatra állnak át
  • Áfa-emelésrõl és bankadó emelésrõl viszont nincs szó
  • Összességében a csomag kisebb a szükségesnél és jelentõs végrehajtási kockázatok övezik
  • Elemzõk kedvezõen értékelték a csomagot, mert a kormány lemondott a jegybank megadóztatásáról és ortodox intézkedésekrõl döntött
  • Az EU és az IMF is reagált a reggeli bejelentésekre, a tárgyalások folytatásának idõpontja továbbra sem ismert

Vámosi-Nagy: a nyugdíjplafont is meg kell szüntetni

A nyugdíjjárulék-plafon eltörlése elfogadható lépés - mondta az InfoRádiónak Vámosi-Nagy Szabolcs. Az adószakértő szerint támogatható hogy a pénztárgépeket online összekötik a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, de nehéz megítélni, reális-e a remélt bevétel.

Reagált az IMF is Matolcsy bejelentésére

A Nemzetközi Valutaalap elemezni fogja a magyar kormány pénteken bejelentett költségvetési intézkedéseit - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek az IMF magyarországi illetékese.

Kiveséztük a kormány jelentését - Több érdekességet találtunk

Megjelent a Magyarországgal szembeni túlzott hiány eljárással kapcsolatos ún. végrehajtási jelentés, amelyben szerepelnek azok az intézkedések, amelyeket péntek reggel Matolcsy György bejelentett, illetve kiderül, hogy a kormány idén 1,2%-os GDP-visszaeséssel számol. A jelentésben szerepel továbbá, hogy a makrogazdasági pálya nem tartalmazza a közeljövőben megkötendő EU-IMF-megállapodás pozitív makrogazdasági hatásait, a hiteltárgyalások sikeres lezárulásának kamatkiadásokra gyakorolt kedvező hatásával viszont igen. A minisztérium az anyagban levezeti, hogy a jövő évi 2,7%-ra emelt költségvetési hiány hogyan teljesül, ebben viszont megint érdekességekre bukkanunk. A mostani jelentésből az is kiolvasható, hogy a kormány nemcsak a 2012-es és 2013-as hiánycélt emelte meg, hanem a 2014-es célt is: a konvergencia programban szereplő 1,9%-os hiány helyett 2,2%-ot céloz meg.

Közel 4 éves mélyponton az amerikai munkanélküliségi ráta

A piaci konszenzusokban szereplő 120 ezer fő körüli bővüléssel szemben 114 ezer fővel nőtt a nem-mezőgazdasági új munkahelyek száma szeptemberben az Egyesült Államokban - közölte a munkaügyi tárca. A munkanélküliségi ráta a 8,1%-os augusztusi szintről 7,8%-ra csökkent, miközben a piac stagnálásra számított. Utoljára 2009 januárjában volt ilyen alacsony a munkanélkülkiségi ráta az Egyesült Államokban. Közben azonban az aktivitási ráta minimálisan, 63,5%-ról 63,6%-ra nőtt.

A Bizottság örül, hogy a kormány nem adóztatja meg az MNB-t

Az Európai Bizottság üdvözli, hogy a magyar kormány nem akarja megadóztatni a Magyar Nemzeti Bankot - jelentette ki a Bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján Olivier Bailly szóvivő. Arról is beszélt, hogy a kormány legújabb programját vizsgálni fogják és a november 7-én megjelenő őszi prognózisban hozzák nyilvánosságra értékelésüket.

Ez egy ortodox csomag - Elemzők Matolcsy bejelentéséről

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter péntek reggel ismertette a kormány legújabb kiigazító csomagjának részleteit. Elemzők szerint ezek közül a legfontosabb lépés a rosszabb makropálya elfogadása és a jegybank megadóztatásának eltörlése. Egyesek szerint a most bejelentett lépések arra utalnak, hogy a kormány visszatért az ortodox gazdaságpolitikához.

A nyugdíjas infláció lehet a rendkívüli nyugdíjemelés alapja

A kormány előzetes becsléseinél magasabb lesz 2012-ben az infláció, ezért a nyugdíjasoknak rendkívüli nyugdíjemelés fog járni. Ezt már az NGM is megerősítette, egyelőre viszont nem lehet tudni, hogy pontosan mekkora emelést kaphatnak a jogosultak. A Világgazdaság az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszaira hivatkozva azt írja, hogy az emelésnél figyelembe fogják venni a nyugdíjas fogyasztói kosarat, ami azt utóbbi években rendre magasabb volt, mint a normál infláció.

Másfél éves mélyponton a devizatartalékok

Másfél éves mélypontra süllyedt a nemzetközi tartalékok szintje szeptember végére. A csökkenésben a főszerepet újra az állam hiteltörlesztései adják.

A Mercedes nélkül recesszióban lenne az ipar

Az előző hónaphoz képest 2,6 százalékkal bővült az ipari termelés augusztusban szezonálisan kiigazított adatok szerint - derült ki a KSH friss jelentéséből. Éves alapon - naptárhatással kiigazítva - 1,4 százalékos volt a növekedés.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.