Gazdaság

Várt felett a szolgáltatói ISM index

A várt csökkenéssel ellentétben emelkedett novemberben a szolgáltatói ISM index. Értéke 54,7 pont novemberre az októberi 54,2 pont után, miközben a várakozás 53,7 pont volt. Az ipari cikkek rendelésállománya pedig a várt stagnálás helyett kissé nőtt októberben.

Újra Magyarország volt a téma Brüsszelben

Az IMF-hez hasonlóan az Európai Bizottság alelnöke is egyértelmű üzenetet vár a hiteltárgyalások folytatásához Budapesttől arra vonatkozóan, hogy ha lesz megállapodás, azt végre is hajtják majd. Matolcsy György viszont arra számít, hogy jövő év elején folytatódnak a hiteltárgyalások az EU-val és az IMF-fel - számol be a keddi eseményről a BruxInfo.

Novemberben is négy ember akarta az MNB-kamatvágást

Ahogy azt Simor András MNB-elnök sajtótájékoztatója alapján nagy valószínűséggel tudni lehetett és a mai jegyzőkönyv is megerősítette: a november végi magyar jegybanki kamatcsökkentés is a négy külsős monetáris tanácstag akarata mellett következett be, míg a három belsős tag a kamatláb szinten tartását támogatta. A döntés értelmében 25 bázisponttal 6%-ra mérséklődött az alapkamat. Sorozatban tehát a negyedik egymást követő ülésen született ilyen megosztottság melletti döntés.

Csalódást okozott az amerikai foglalkoztatottsági adat

Novemberben a várt 125 ezer helyett 118 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - jelentette az ADP. A novemberi adatot nagyban befolyásolhatta az USA keleti partjain tomboló, Sandy nevű hurrikán, amely miatt több helyen átmenetelig szünetelt a termelés.

Tovább vágott a lengyel jegybank

A várakozásoknak megfelelően újabb 25 bázisponttal vitte lejjebb az irányadó ráta szintjét a lengyel jegybank, így az 4,25%-ra csökkent.

Alkotmányellenes a rehabilitációs ellátás szüneteltetése

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes az a törvényi rendelkezés, amely bármely, akár minimális jövedelemmel járó keresőtevékenység végzése esetén is kizárja a rehabilitációs ellátás folyósítását. Az Ab szerdán tette közzé előző nap hozott határozatát, amelyben megsemmisítette a rehabilitációs ellátás szünetelésére vonatkozó szabályt. A megváltozott munkaképességűekről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa kezdeményezte.

Kicsi az esélye a megegyezésnek, a kormány dönthet a minimálbérről

Nagyon kicsi az esély arra, hogy megállapodás születik a jövő évi bérekről a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek között, mivel az érdekképviseletek álláspontjai nem közeledtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára és Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a szerdai egyeztetés után.

Gyógyszerkassza: ma eldől, meghátrál-e a kormány

Ma kerül a kormány elé az a javaslat, amely 50 milliárd forinttal megemelné a 2013-as gyógyszerkasszát - értesült a Népszabadság. Ezzel lényegében a kormány belátná, hogy a Széll Kálmán Tervben vállalt megtakarítási célok nem teljesíthetők.

Transparency International: az országok kétharmada erősen korrupt

A Transparency International Korrupció Érzékelési Indexén rangsorolt 176 ország kétharmada erős korrupciós fertőzöttséget mutat. Dánia, Finnország és Új-Zéland vezeti a rangsort, Magyarország az európai mezőny alsó harmadában végzett, az összesített rangsorban pedig a 46. helyen.

Fizetős lesz a felsőoktatás jövőre

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata alapján jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetnének részt ilyen képzési formában. A tervezet szerint - amelyről várhatóan szerdán tárgyal a kormány - 46 330-an részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat - tudósít az MTI. A HÖOK reméli, az anyag csak előterjesztés szintjén marad. Az Index a birtokába jutott dokumentum alapján azt írja, hogy a jövőre egyetemre felvett diákok több mint 80 százaléka így részben vagy egészen maga lesz kénytelen megfizetni tanulása költségeit.

Egyre több a svájci milliárdos

A svájci milliárdosok összvagyona alig nőtt, viszont többen vannak, mint egy évvel korábban. Az új milliárdosok között szerepel a L'Oreal egyik korábbi vezetője is. Továbbra is Svájcban a legjobb a lakosság vagyoni helyzete a világon.

Sorozatos csúcsdöntést okozott a piacokon a görög bejelentés

A vártnál kedvezőbb feltételekkel bejelentett görög államkötvény visszavásárlási terv általános vásárlási kedvet váltott ki az eurózóna perifériájához sorolt állampapírpiacokon, amely oda vezetett, hogy kétéves mélypontra bukott az olasz 10 éves államkötvény hozama és a spanyol társa is sokat süllyedt. Mindez másfél hónapos csúcsra hajtotta az eurót a dollárral szemben. A remények szerint viszonylag sikeres görög kötvény-visszavásárlás növeli az esélyét annak, hogy a dél-európai állam különösebb problémák nélkül megkapja a következő, életmentő nemzetközi hitelrészletet, ez pedig a részvénypiacokon is fokozza a kockázati étvágyat. A német DAX-index ezzel párhuzamosan továbbra is másfél éves csúcsa körül mozog.

Pesszimisták lettek a profik - Mi vár a forintra?

Az elmúlt hónap során jól szerepelt a forint, folytatta az erősödést az euróval szemben, a hazai alapkezelők azonban a hosszabb távú kilátásokat illetően igencsak elbizonytalanodtak: a megkérdezettek többsége az előttünk álló egy év során 5% feletti leértékelődést (vagyis 295 feletti árfolyamot) prognosztizál. A kötvények kapcsán viszont optimistábbak lettek a profik, ez pedig az eszközosztály saját benchmarkhoz képesti súlyozásában is megmutatkozik: a nettó alulsúlyozás a korábbi 30%-ról 9%-ra csökkent.

A közmunkások töredéke került vissza a munkaerőpiacra

A közfoglalkoztatottak bérének teljesítményarányos differenciálását javasolta Karvalics Ottó (KDNP) a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága ellenőrző albizottsága ülésén kedden Budapesten. Az albizottság ülésén kiderült, a közfoglalkoztatottak mindössze 7,4%-a került vissza eddig a munkaerőpiacra.

Változni fog az új kisadó

Lesznek még változások az új kisadó rendszerében, azért, hogy könnyebb legyen átlépni a társasági adóból a kisvállalati adóba, illetve összevonhatóak legyenek bizonyos kedvezmények - mondta el Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár a Joint Venture Szövetség Adóváltozások 2013 rendezvényén, amellett, hogy bemutatta, miért lesz olyan az adórendszer jövőre, amilyen.

Kamatot vágott az ausztrál jegybank

A várakozásoknak megfelelően további 25 bázisponttal csökkentette az irányadó ráta szintjét az ausztrál jegybank. Az irányadó ráta legutóbb 2009-ben volt ilyen alacsony. Glenn Stevans, jegybankelnök a gazdaság élénkülésében bízik.

750 üres státust szüntetnének meg a BRFK-nál

Mintegy 750 üres státus megszüntetését tervezik a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál (BRFK), ami azzal járhat, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a kerületi kapitányságokra is kevesebb ember juthat, írja a hvg.hu.

Schauble: nem lesz itt bankmentés, amíg nincs bankunió

Wolfgang Schauble hétfőn megismételte, mindaddig nem lehet szó banki feltőkésítésről az ESM kereteiből, amíg az EU által tervezett bankunió fel nem áll, és működni nem kezd, írja az EUObserver. Az ESM létrejötte azt a reményt fűtötte korábban, hogy a bajba jutott bankok gyors tőkeinjekcióhoz juthatnak rajta keresztül.

A Németországba bevándorlók kétharmada jut munkához

Németországban javul a bevándorlók munkaerő-piaci integrációja - mutatta ki egy hétfőn megjelent OECD-jelentés, amely szerint a bevándorlók ugyan nehezebben jutnak álláshoz, mint a Németországban született munkavállalók, de csaknem kétharmaduk dolgozik.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész Amerikát megrengető döntés született: az összes vádpontban bűnösnek mondták ki Donald Trumpot
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.