Globál

Koronavírus: a szlovén miniszterelnök szerint ez a tavasz olyan lesz, mint a tavalyi

Koronavírus: a szlovén miniszterelnök szerint ez a tavasz olyan lesz, mint a tavalyi

Bizonyos, hogy Szlovéniában már elkezdődött a világjárvány harmadik hulláma, miközben az ország még mindig a második hullám magas fertőzöttségi adataival küzd - írta szombaton Twitter-bejegyzésében Mateja Logar járványügyi szakember, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakcsoportjának vezetője.

Kemény tárgyalások voltak az USA és Kína között

Kemény és közvetlen megbeszéléseket követően véget ért pénteken az alaszkai Anchorage-ben az amerikai és a kínai diplomácia vezetőinek kétnapos találkozója, amely az első volt Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta.

Nézzük, melyik most a világ 10 legerősebb hadserege!

Nézzük, melyik most a világ 10 legerősebb hadserege!

Az Egyesült Államok még mindig a világ legerősebb hadserege, mögötte Oroszország, majd Kína került fel a dobogóra. A top10-be nemrég bekerült Pakisztán és Brazília, viszont kikerült Törökország és Németország. Nézzük a GFP 2021-es összesítését arról, hogy melyik most a világ 10 legerősebb hadserege, illetve vetettünk egy pillantást arra is, hogy az elemzők hogy ítélik meg Magyarország helyzetét.

Tömegesen menekülnek az emberek Párizsból

Tömegesen menekülnek az emberek Párizsból

Tömeges hagyták el az emberek Párizst pénteken a koronavírus-járvány megfékezésére éjfélkor életbe lépő harmadik lezárás előtt: az állami vasúttársaság (SNCF) honlapján a kevésbé fertőzött régiókba induló vonatokra minden jegy elkelt, a fővárosból kivezető autóutakon pedig a déli órákra rekordméretű dugók alakultak ki.

A Transformers jeleneteiből összevágott propagandavideó miatt ideges a Pentagon

A Transformers jeleneteiből összevágott propagandavideó miatt ideges a Pentagon

Kína nemrég közzétett egy propaganda-videót arról, hogy bombázókkal támadják az Egyesült Államokhoz tartozó Guamon található Andersen légibázist. A múlt héten kiderült, hogy a Pentagon komoly fenyegetésként értelmezi a Transformers és A Szikla című filmekből összevágott jeleneteket, olyannyira, hogy a régió amerikai haderejének főparancsnoka újfajta rakétavédelmi rendszerek telepítését szorgalmazta Guamra. Vannak elemzők, akik szerint Kína új ballisztikus rakétát is fejlesztett, mellyel kifejezetten a szigetet veszik célba, mások szerint pedig az egész csak felfújt műbalhé, amit a Pentagon csak a pénzszerzésért csinál.

Hatalmas befolyásra tesz szert a vakcináival Oroszország és Kína, a nyugat széttárja a karjait

Hatalmas befolyásra tesz szert a vakcináival Oroszország és Kína, a nyugat széttárja a karjait

A koronavírus-járvány az utóbbi hónapokban jelentős hatást gyakorolt az országok közötti diplomáciai kapcsolatokra. Mivel a nyugati országok többsége első körben saját lakosságának beoltására koncentrál, jelentős igény alakult ki a vakcinák iránt a fejlődő országok részéről. Erre válaszul több keleti ország, köztük Kína, Oroszország és India is nagymértékű vakcinaexportba kezdett. Egyesek attól tartanak azonban, hogy ez nem pusztán önzetlen segítségnyújtás, hanem sokkal inkább szolgál az adott országok globális pozíciójának erősítésére és befolyásuk növelésére.

Elhúzódó sértegetésbe és durva vádaskodásba csapott át a Biden-kormány első csúcstalálkozója Kínával

Elhúzódó sértegetésbe és durva vádaskodásba csapott át a Biden-kormány első csúcstalálkozója Kínával

Elkezdődött az első kínai-amerikai csúcstalálkozó Joe Biden elnökké választása óta Alaszka legnagyobb városában. A nyitóbeszédek során komolyan egymásnak esett a két fél: Amerika azzal vádolta meg Kínát, hogy veszélyeztetik a világ stabilitását, Kína pedig azzal vágott vissza, hogy az Egyesült Államok önös érdekből beleavatkozik más országok belügyeibe. Eddig nem tűnik úgy, hogy bármiről is sikerül majd megállapodni a kereskedelmi és politikai ellentétük rendezéséről a két legnagyobb gazdaságot képviselő külügyminisztereknek.

Tovább lazítanak a vakcinázás egyik mintaországában

Tovább lazítanak a vakcinázás egyik mintaországában

Újabb, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat oldanak fel Izraelben péntektől, néhány nappal a jövő keddi választások előtt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Dacoltak a válsággal Győrben - Rég nem volt ilyen nyereséges az Audi

Dacoltak a válsággal Győrben - Rég nem volt ilyen nyereséges az Audi

Azt, hogy közel 1,7 millió motort és több mint 155 ezer autót állítottak elő a győri Audi-gyárban tavaly, már eddig is tudtuk. Az Audi Hungaria menedzsmentje a csütörtökön megtartott éves sajtótájékoztatón viszont azt is elárulta, mekkora árbevételt és adózott eredményt értek el, így kiderült, a válság dacára rég volt annyira nyereséges a magyar operáció, mint 2020-ban. Az eseményen Alfons Dintner, a vállalat igazgatóságának elnöke kiemelte, a chiphiány továbbra is kihívások elé állítja a globális járműipart, de Győrben mindent megtesznek azért, hogy behozzák a lemaradást.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.