Ezek most a legbrutálisabb fejlesztések Budapesten
A teljes lista ezen a linken érhető el, mi most csak legnagyobbakat gyűjtöttük össze a folyamatban lévő fejlesztések közül. Alapvetően három csoportba lehet ezeket sorolni az alapján, hogy fővárosi, állami, vagy közös projektnek számítanak.
Fővárosi projektek
Összesen 133 folyamatban lévő projekt szerepel a fővárosi hatáskörbe tartozó fejlesztések között, ezek közül 11 olyan van, aminek az értéke meghaladja a 10 milliárd forintot. Ezek összértéke mintegy 510 milliárd forintot tesz ki és a legnagyobb arányban uniós finanszírozásból fognak megvalósulni. A legtöbb valamilyen szennyvíz, csatorna, vagy hulladékkezelési projekt, de vannak köztér felújítási és kerékpáros útfejlesztési tervek is. Sok projekt érinti a BKK-t (elektronikus jegyrendszer, járműállomány felújítása, útfelújítás, 3-as metró) és a Főtávot is (épületenergetikai felújítások, új fogyasztók hálózatra kapcsolása).
Állami projektek
48 olyan folyamatban lévő projekt szerepel a listán, ami az állam feladatai közé tartozik, ezeknek a finanszírozása is állami kötelezettséget igényel. A listában szereplő tételek közül 27 bőven meghaladja a 10 milliárd forintot, a legnagyobb 10 projekt összértéke 1680 milliárd forint. A legnagyobbak között sportkomplexumok (Puskás stadion, Testnevelési Egyetem fejlesztése, korcsolyázó központ) kórházfejlesztés és az elővárosi vasútvonalak fejlesztése van.
Közös projektek
Végül 14 olyan tétel is fent van a listán, ami közösen fővárosi és állami hatáskörben épül, a legnagyobb 330 milliárd forintos összértékű projekt a Déli pályaudvar térségén keresztül a Nyugati pályaudvarhoz vezető "vasúti összekötő alagút" megépítése 2024-ig, illetve a 2022-re tervezett Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vasúti kapcsolatának kialakítása 157 milliárd forintból. A harmadik legnagyobb projekt 113 milliárdból valósulna meg a tervek szerint, ez pedig a Népliget sportolásra hasznosított infrastruktúrájának két ütemben történő fejlesztése. A Fradiváros I. üteméhez az Atlétikai Stadion, és sportközpont tartozna, második ütemhez az Akadémia épülete és további sportpályák. A 14 közös projekt közül azok, amelyeknél az értéket is feltüntették, több mint 780 milliárd forintba kerülnek.Budapest ONE
Kiadó terület: 15586m2 | Átadás: 2019 |
Bérleti díj: 16.5 - 17 EUR |
Elzárja a pénzcsapot az EU, ha nem kezelik a migrációs követeléseket
Az uniós fejlesztési támogatások feltétele a tömegek megállítása.
Már a gyárkapunál látszik, hogy valami óriási baj van a világ második legnagyobb gazdaságában
Egyre árulkodóbbak a számok a válságról.
Munkába áll egy "AI-bankár" az egyik hazai nagybanknál
Az AI-asszisztens a legbonyolultabb kérdésekben is tud segíteni.
Mégis, mit művelnek a gázolajjal? - 17 éve nem láttunk ilyet a magyar benzinkutakon
Furcsa dinamika bontakozott ki.
Új rendelet: nyilvántartás készül az elektromos töltők azonosítására
A szolgáltatók sem ússzák meg.
Évi 4 százalék kockázatmentes hozam megy a kukába a Trump-kockázat miatt
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze a zöldhasú. Névrokonán, a hongkongi dolláron át mutatjuk be, hogyan dobnak...
Th
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.