Szép lassan beindul a rossz minőségű vállalati hitelek, különösen a projekthitelek és a hozzájuk tartozó ingatlanok eddig alig létező piaca Magyarországon. Az MKB már meghirdette portfóliója egy részét, de úgy hírlik, a CIB, a Raiffeisen és az Erste is szívesen megválna összesen több százmilliárd forintnyi projekthitelétől. Úgy tudni, egyre több külföldi befektető érdeklődik náluk, de a piac katalizátora és egyúttal a követelésvásárlók legnagyobb versenytársa az MNB által alapított eszközkezelő, a MARK Zrt. lehet, amely az év második felében indíthatja meg vásárlási tevékenységét. Négy szakértőt kérdeztünk meg, mi várható ezen a gyakorlatilag most induló piacon.
Az elmúlt fél-egy évben elképesztő mértékben emelkedtek a kínai tőzsdék, ami részben a kormány gazdaságélénkítő programjának, a korábbi, kemény landolással kapcsolatos kockázatok miatt kialakult alacsony értékeltségnek, részben pedig a részvénypiacot közvetlenül érintő intézkedéseknek volt köszönhető: a külföldi befektetők előtt egyre inkább megnyitották a tőkepiacokat. Két hete azonban megtört a rali és nagy léptékben esni kezdtek a kínai tőzsdék, a csúcshoz képest mért 20 százalékos eséssel hivatalosan is beköszöntött a medve piac.
A PayPal 890 millió dollár készpénzért felvásárolja a Xoomot, egy online nemzetközi átutalással foglalkozó céget - számolt be a The Wall Street Journal. A Xoomért részvényenként 25 dollárt fizetnek, ami 21%-os prémiumnak felel meg.
Az amerikai részvénypiac jelenleg az egyik legdrágább a világon - figyelmeztetett ismét a Nobel-díjas közgazdász, Robert Shiller. A mostani környezet megfelelő alkalom a befektetők számára a szakember szerint, hogy diverzifikálják portfólióikat - írja a CNBC.
Az Ace Limited szerdán bejelentette, hogy felvásárolják a Chubb biztosítótársaságot. Az Ace részvényekben és készpénzben összesen 28,3 milliárd dollárt ad a Chubbért - számolt be a Marketwatch.com.
Rohamtempóban halad az MKB Bank átalakítása, mégpedig úgy, hogy akár önmagában, a Budapest Bank beolvasztása nélkül is megálljon a lábán - mondja interjúnkban Hetényi Márk vezérigazgató-helyettes. Megkezdődött a bank bedőlt projekthiteleinek értékesítési folyamata is: sorra érkeznek az ajánlatok, az első tranzakciókra már ebben a hónapban sor kerülhet. Az elmúlt fél évtized csaknem négyszázmilliárdos bukója után az idei évet (a bankadó figyelembe vétele nélkül) már nullszaldó körül szeretné zárni a bank, jövőre pedig már a bankadóval együtt is enyhén pozitív számokkal kalkulálnak. Hetényi a bank balatonfüredi ingatlanegyüttesének titkaiba is beavatott minket, és kiderült, nem feltétlenül ragaszkodnak patinás székházukhoz.
A vártaknak megfelelően Görögország nem utalta át az IMF hitel esedékes törlesztőrészletét, amivel az ország csődbe ment, a tárgyalások azonban tovább folytatódnak. Ami a vállalati híreket illeti, az HSBC a szabályozások miatt hatalmas költségekkel nézhet szembe, a Nike elnöke pedig nemsokára távozik.
A hamarosan életbe lépő Euro 6 szabvány a Peugeot is néhány modellje megváltoztatására késztette. Ezek közé tartozik a KKV-k körében is népszerű Partner, valamint a rekordra törő kisautó, a 208 is. A személy- és haszonjármű változatban is elérhető Partner nagyobb ugyan nem lett, de a környezetét kevésbé terheli ezután, a formájáért kedvelt 208-as pedig új színt visz a kategóriájába.
Sosem látott félévet zárt 2015-ben az amerikai felvásárlási piac. Az alacsony finanszírozási költségek és a növekedési lehetőségek utáni hajtóvadászat az amerikai M&A aktivitást 60%-kal 987,7 milliárd dollárra emelte, ami a legerősebb féléves teljesítmény 1980 óta - írja a Financial Times.
A hétvégi események után frissítettük a hazai alapkezelők körében végzett felmérésünket, melyből kiderül, kevés kivételtől eltekintve a szakembereket is meglepte, hogy nem született megállapodás a görögök és a hitelezőik között. Többen kiemelték, az európai részvények jelenleg is olcsók, a bátrabbak így elkezdhetnek már vásárolni. A görög kilátások továbbra is ködösek, van, aki szerint jön vissza a drachma.
Még a nyári főszezonban is előfordul, hogy egy-egy desztinációba olcsóbb eljutni repülővel, mint saját, vagy itthon bérelt autóval, főleg ha a kinézett célpont szigeten, vagy több ezer kilométerre található Magyarországtól. Az autókölcsönzés viszont nem kockázatmentes vállalkozás - sem a bérbevevő, sem a bérbeadó részére -, de megfelelő felkészüléssel jelentősen mérsékelni lehet ezeket. A nyaralási szezon előtt a Portfolio az Avis segítségével állította össze a legfontosabb tudnivalókat.
Nem fogja bezárni a Potash Corp. a K+S gyárait, amennyiben sikerül a felvásárlás - ígéri a társaság. A kanadai vállalat múlt héten 8 milliárd eurós ajánlatot tett a német szektortársára, de a bennfentesek szerint nem elégedett a K+S az árral és attól is tartanak, hogy majd kapacitásokat akar csökkenteni a Potash.
A hétvégén eldőlt, hogy a görögök nem fizetik ki a következő részletet a hitelezőik felé, ami az ország csődjét jelenti, viszont ha bárki azt gondolja, hogy itt most vége a görög drámának, az csalódni fog. Bár a profi befektetők által legvalószínűbbnek tartott (remélt?) forgatókönyv (van megállapodás, nincs csőd, nincs kilépés) árazódott most ki, a paletta még mindig széles, a görögök akár még az EU és az eurózóna tagjai is maradhatnak, ez a technikai feltételeken kívül azon is múlik, hogy mennyire tökös az EU (EKB, IMF), illetve példát akarnak-e statuálni.
A forgatókönyvek sokszínűsége miatt nem könnyű értékelni a hétvégi események tőkepiaci hatásait, mi egyelőre a mérsékelten negatív jelzőt használnánk, de mivel a görögök kilépése még mindig benne van a pakliban, jöhetnek itt még durva mozgások a tőzsdéken.
Fontosabb megállapításaink
A görögök nem fizettek, ez csőd, a lélegeztető gép azonban továbbra is működik, ezért a kimenetelek széles skálán mozognak, de épp a legvalószínűbbnek tartott szcenárió esett ki
Európa ma sokkal erősebb, mint a 2011-2012-es európai szuverén adósságválság idején, ráadásul több olyan mechanizmus is elindult (EKB kötvényvásárlás, ESM), amelyek tompítanák egy esetleges sokkhatást
A tőkepiacokon már elkezdték beárazni a rosszabb forgatókönyveket, ez is tompítja egy esetleges tőkepiaci turbulencia intenzitását
Összességében az euró további gyengülésével, a hosszú európai kötvényhozamok emelkedésével és elsősorban az európai, azon belül is a görög részvényárfolyamok esésével járhat a görög dráma folytatódása
Több évnyi laza monetáris politika után friss kockázattal néznek szembe a világ bankjai: az emelkedő kamatok azzal fenyegetnek, hogy tőkepuffereik nem lesznek elégségesek a veszteségek elnyelésére - írja vasárnap közzétett éves jelentésében a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS).
Pénteken padlót fogott a kínai tőzsde, amire a Morgan Stanley rögtön figyelmeztető levelet küldött ügyfeleinek: szerintük még most sem érdemes megvenni a részvényeket. A főbb kockázatok a befektetési bank szerint a megnövekedett kínálat, a gyenge profitnövekedés, a magas értékeltség és a jelentős mértékű tőkeáttétel - írja a CNBC.
A korábbi években slágernek számított a nyugati cégeknél, hogy az olcsó ázsiai munkaerőt kihasználva a Távol-Keletre szervezték gyártásukat. Többek között az Adidas és a Puma termékeinek jelentős részét is ázsiai bérgyártók készítik. Az utóbbi időszakban azonban egyre drágább a munkaerő, ami fejtörést okoz a cégeknek. Mivel ezek a cégek döntően dollárban fizetnek az alapanyagokért, a dollár utóbbi időszaki erősödése illetve az euró gyengülése még a munkaerőköltségek emelkedésénél is nagyobb problémát jelent. Bár a helyzet kezelésére megvannak a cégek eszközei, az ezekkel elérhető eredmények korlátozott hatással lehetnek.
Szárnyaltak az elmúlt pár évben az amerikai légitársaságok részvényei, ami nem is csoda, ha megnézzük, mennyivel jobb most a készpénztermelés és a profitabilitás. Az emelkedés még folytatódhat, bár a korábbi évekhez képest kisebb ralira számíthatunk csak - vélik a Morgan Stanley elemzői. Azért vannak jó lehetőségek az amerikai légitársaságok között, akár 50%-os felértékelődési potenciállal, ilyen például a Delta Air Lines, vagy a United Continental. A diszkont légitársaságok közül az Alaska Air, az ultra low-cost cégek közül pedig a Spirit részvényei most a legvonzóbbak az elemzők szerint.
Már rövid távon is valószínű, hogy felminősítik Magyarországot, hiszen az egyik hitelminősítő már pozitív kilátást tart érvényben - mondta a Portfolionak adott interjúban Magdalena Polan, a Goldman Sachs régiós elemzője. A szakember szerint sokat javultak Közép-Európa kilátásai, viszont egyelőre nem akarnak csatlakozni a régiós országok az eurózónához, szerinte a következő öt évben a lengyelek és a csehek mellett nálunk sem lesz realitása ennek. Polan Magyarország kapcsán azt emelte ki, hogy jelentősen csökkent a lemaradásunk Lengyelországhoz képest, mivel fájdalmas reformokon vagyunk túl.
Nagyon erős számokat tett közzé a Nike, az eladások elképesztően alakultak a felsőkategóriás termékeknél. A vásárlók imádják a Kobe, Lebron, Jordan kosárlabdacipőket, de az utóbbi időben nagyon jól fogytak a felsőkategóriás sportcipők és a ruházati termékek is. A cég nem csak azzal okozott meglepetést, hogy a várakozásoknál magasabb lett az árbevétel és a profit, de a megrendelésállomány is a várt felett alakult, és a menedzsment pedig megemelte 2016-os várakozásait.