Keresett kifejezés: olaj | Találatok száma: 42210 Új keresés

Saját devizát adtak el a nagy feltörekvő piaci jegybankok tegnap

Az elmúlt hetekben igen kedvező nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulat határozott feltörekvő piaci devizaerősödést okozott, amely a válság időszakában rontja a fokozottan exportszektorra épülő gazdaságok kilábalásai esélyeit. Néhány hónapja még inkább védték saját devizáikat a feltörekvő jegybankok, a fenti ok miatt azonban tegnap a brazil és az orosz jegybank már saját fizetőeszközeik elleni (gyengítő szándékú) intervenciót hajtottak végre.

Nehogy megijedj: nem lesz újabb összeomlás

Az elmúlt hetek részvénypiaci száguldásának ellenére a Nomura stratégája továbbra is optimista az árfolyamok elkövetkező időszaki mozgását illetően. A befektetők már nem a gazdaság rémisztő állapotára vagy a zuhanó vállalati eredményekre figyelnek, egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a banki tőkeemelési várakozások, az állampapírpiaci hozamszintek alakulása és az inflációs félelmek. A Nomura álláspontja szerint a befektetőknek nem kell megijedni az amerikai állampapírpiaci hozamok emelkedésétől, az még egy darabig a részvények malmára hajtja a vizet.

"Kicsit elhervadunk ma"

A romló nemzetközi hangulat hatására alapvetően nullás, vagy enyhén mínuszos nap várható ma a hazai tőzsdén - véli Pusztai Péter, a Best Invest üzletkötője. A blue chipek közül az OTP-re nehezedhet a legnagyobb nyomás, miután tegnap Amerikában rendesen odaléptek a bankszektor nyakára.

Csak óvatosan: akár még kamatemelés is következhet

A hazai növekedési kilátások áprilisban tovább romlottak, a kormány tervezett intézkedései és a vártnál rosszabb munkaerő-piaci adatok hatására 2009-ben a GDP 4,9-7,5%-os (alapesetben 6,5%-os) visszaesésére lehet számítani - áll az MKB Bank friss előrejelzésében. 2010-ben kedvező esetben 1,5%-kal nőhet, rossz esetben további 1,7%-kal eshet vissza a gazdaság. Az MKB szakértői alapesetben azzal számolnak, hogy a világgazdaság 2009 végére eléri mélypontját, és az ezt követően beinduló növekedés magával húzza a magyar gazdaságot is, ez arra lehet elég, hogy a GDP enyhe, 0,3%-os csökkenése következzen be 2010-ben.

Négyhavi csúcsról jött vissza Amerika

Négy hónapos csúcsról fordultak vissza tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 1.8, az S&P 2.1, a Nasdaq pedig 0.4%-os csökkenéssel zárta a kereskedést. A múlt hét stresszteszt-eredményeit követő eufória kifulladni látszik, a befektetők pedig az elmúlt időszak részvénypiaci szárnyalását követően úgy döntöttek, realizálnak egy kis profitot. Erre meg is volt a lehetőség, hiszen a világ egyik leginkább figyelt benchmarkja, az S&P 500 a mélypontról több, mint 40%-ot emelkedett. Jelentősebb makrohír és gyorsjelentés sem látott napvilágot tegnap, viszont három bank is bejelentette, részvénykibocsátás igénybevételével fizeti majd vissza a bankmentő csomag keretében kapott forrásait.

A hangulat azóta sem mutat javulást, a Dow futures 30 pontos mínuszban tartózkodik és Ázsia is csökkenést mutat ma reggel.

Új hét, komorabb hangulat: Amerika korrigált

Négy hónapos csúcsukról szálltak alá hétfőn az amerikai részvényárfolyamok, s a főbb indexek közül a Dow Jones 1.8, az S&P 2.1, a Nasdaq pedig 0.4%-ot veszített értékéből. A múlt hét stresszteszt-eredményeit követő eufória kifulladni látszik, így a befektetők úgy döntöttek, ma inkább realizálják az elmúlt időszak részvénypiaci ralija révén elért nyereségüket. Jelentősebb makrohír és gyorsjelentés ma nem látott napvilágot, viszont három bank is bejelentette, részvénykibocsátás igénybevételével fizeti majd vissza a bankmentő csomag keretében kapott forrásait.

Miért éppen a távhő áfája csökken?

Bár a hazai adófizetők és a villamos energia felhasználók már eddig is közvetlenül és közvetve mintegy 90-95 milliárd forinttal dotálták évente a távhőszolgáltatás rendszerét, a kedvezményes ÁFA kulcs bevezetésével újabb 10 milliárdos támogatásra számíthatnak a magyar lakásállomány 16%-ában, a távhővel fűtött lakásban élők. Az újabb kedvezmény indoklása, hogy csökkenjen a távhő versenyhátránya a többi fűtési módozattal szemben. De vajon hogyan fogja a távhőszolgáltatás hatékonyságát javítani, ha adócsökkentés révén függetlenül a felhasználók szociális helyzetétől 7%-kal olcsóbbá teszik, mint az alternatív fűtési módokat? Ez az intézkedés nem ösztönöz a hatékonyság javítására, sokkal inkább a jelenlegi alacsony hatékonyságú távhőrendszer fenntartását szolgálja, és mint ilyen sem közgazdasági, sem energiapolitikai érvekkel nem támasztható alá - írja Felsmann Balázs, a Force Motrice Zrt. tanácsadó partnere, akinek elemzését az alábbiakban változtatás nélkül tesszük közzé.

Hátraarc a régióban is

Az amerikai futuresek esésével párhuzamosan a régiós is lefelé vette az irányt, az indexek többsége 1% körüli csökkenést mutat. A korrekció már nagyon érett a részvénypiacokon, hiszen az elmúlt két hónapban gyakorlatilag folyamatos emelkedés volt tapasztalható. Ma délután nem érkeznek újabb makroadatoks és vállalati gyorsjelentések sem, így a nap hátralévő részében is a profitrealizálás lehet jellemző. A BUX 0.8%-os mínusza egyáltalán nem mondható veszélyesnek, a benchmarkot, ahogy az indexek többségét a 200 napos mozgóátlag fogta meg, melynek leküzdése viszont vélhetően nem lesz egyszerű feladat. A forgalom ma is magas a hazai parketten, összesen 11.2 milliárd forintos.

Kisebb botlás a nyugat-európai tőzsdéken

Az amerikai határidős indexek csökkenésével párhuzamosan Európa is lefelé vette azt irányt a hét első kereskedési napján, a vezető részvényindexek közül csupán az angol FTSE mutat enyhe, 0.6%-os emelkedést. A többiek közül a német DAX és a francia CAC-40 1.3%-os mínuszban tartózkodik. A profitrealizálók elsősorban a bankszektorra repültek rá, de a nyersanyag és energiaszektor szereplői is nyomás alá kerültek.

USA: fényes győzelmet arattak a bikák

A bankszektor 75 milliárd dolláros pótlólagos tőkeigénye mellett a több, mint félmillió munkahely megszűnéséről számot adó áprilisi munkaerőpiaci jelentés sem tudta eltántorítani a befektetőket a vásárlástól, akik töretlenül hiszik, hogy az amerikai gazdaság túlvan a mélyponton és a stabilizálódás útjára lépett. Mindezek hatására a vezető részvényindexek jelentősebb emelkedéssel zárták heti utolsó kereskedési napjukat, a Dow 2, a Nasdaq 1.3, a szélesebb piacot lefedő S&P 500 pedig 2.4%-ot erősödött. Az utóbbi ezzel 920 pont fölé került, így több mint 40%-kal van a tavaly novemberi mélypontok felett. A pálmát ezúttal is a bankszektor vitte, a stressz tesztek eredményeiből ugyanis a befektetők arra következtetnek, hogy az ágazat már túlvan a nehezén.

A hangulat azóta kissé megromlott, a Dow futures 50 pontos mínuszban tartózkodik, Ázsia pedig felemás elmozdulást mutat ma reggel.

Ma pihenünk, holnaptól izgulhatunk

Az előttünk álló héten makrogazdasági adatközlés szempontjából a mai nap lényegében eseménytelen lesz, míg holnaptól egyre több lényeges jelentés lát napvilágot. Magyar szempontból a holnapi inflációs, illetve a pénteki GDP-adat lesz a leginkább lényeges, míg az Egyesült Államokban szerdán a kiskereskedelmi forgalmi, csütörtökön és pénteken az amerikai és európai inflációs, illetve az amerikai GDP-és ipari kibocsátási statisztikák lesznek a leginkább fontosak.

Még Buffett cége sem úszta meg...

1.53 milliárd dolláros nettó veszteségről számolhatott be Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway első negyedéves gyorsjelentésében, miután jelentős összegű leírásokat volt kénytelen elkönyvelni a befektetéseken és a derivatív termékeken.

Böszmeség: megint drágulhat a benzin

Egy hét alatt forintban mérve tegnap délutánig 11%-kal emelkedett a benzin tőzsdei ára, miközben a gázolaj piacán 6.6%-os drágulás volt megfigyelhető. A Portfolio.hu szerint ez a jövő héten üzemanyagár-emelést hozhat.

Ha lesz emelés, az nagyrészt a mögöttünk álló hét folyamán újra emelkedésnek induló olajtermék-áraknak, melyet a forint erősödése sem tudott eliminálni.

A bankszektor vitte a prímet Amerikában

A bankszektor 75 milliárd dolláros pótlólagos tőkeigénye mellett a több, mint félmillió munkahely megszűnéséről számot adó áprilisi munkaerőpiaci jelentés sem tudta eltántorítani a befektetőket a vásárlástól, akik töretlenül hiszik, hogy az amerikai gazdaság túlvan a mélyponton és a stabilizálódás útjára lépett. Mindezek hatására a vezető részvényindexek jelentősebb emelkedéssel zárták heti utolsó kereskedési napjukat, a Dow 2, a Nasdaq 1.3, a szélesebb piacot lefedő S&P 500 pedig 2.4%-ot erősödött. Az utóbbi ezzel 920 pont fölé került, így több mint 40%-kal van a tavaly novemberi mélypontok felett. A pálmát ezúttal is a bankszektor vitte, a stressz tesztek eredményeiből ugyanis a befektetők arra következtetnek, hogy az ágazat már túlvan a nehezén.

Rendületlenül kúszik felfelé az olajár, pedig...

Zsinórban harmadik napja emelkedik az olajár, a júniusi határidős WTI 2.8%-os pluszban, 58.72 dolláron tartózkodik a NYMEX-en. Ezzel heti viszonylatban már több, mint 9%-os az erősödés mértéke. Az újabb lendületet a várt feletti amerikai foglalkoztatottsági adatok adták meg, feledtetve a keresletoldali aggodalmakat.

Leisztinger szénerőművet tervez a Mátrába

Pénteken falugyűlést tartanak Mátraterenyén, ahol az Első Nógrádi Erőmű Zrt. nevű cég népszerűsíteni kívánja nagy tervét: egy új szénerőmű építését a faluban. Az EU ugyan a széndioxid-kibocsátással járó erőművek helyett más megoldásokat javasol, de a beruházáson sokat segíthet, hogy befolyásos emberekhez kapcsolható cégek működnek közre benne. Leisztinger Tamás tulajdonosként, Gergényi Péter és Pintér Sándor csak áttételesen köthető az erőműhöz - írja az index.

Borzasztó gyenge OMV: rossz hír a MOL-nak is?

Minden szinten jelentősen alulmúlta az előzetes elemzői várakozásokat az OMV ma közzétett első negyedéves gyorsjelentése, a piac által leginkább figyelt tisztított üzemi és nettó profit 37%-kal maradt el a konszenzustól. A várt alatti számok vélhetően a MOL árfolyamára is negatívan hatnak ma, hiszen a gyenge eredmény oka elsősorban a gyorsan romló iparági környezet volt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly...