Keresett kifejezés: olaj | Találatok száma: 42210 Új keresés

Duzzad az erőtől a BUX

A kedvező nemzetközi hangulat közepette Európát felülteljesítve emelkedik a régió, a sor elején pedig a magyar tőzsde halad 4.2%-os plusszával. A blue chipek mindegyike jelentősebb felértékelődést mutat, a legnagyobb, 6% feletti erősödést azonban a MOL könyvelhette el. A forgalomra sem lehet panasz, eddig összesen 10.1 milliárd forint értékben cseréltek gazdát részvények a hazai parketten. A továbbiakban a délután megjelenő amerikai makroadatok lehetnek fontosak, no meg majd a stressz tesztek eredményei, melyek a legfrissebb információk szerint csütörtökre várhatók.

Európa is megy a hangulattal

Az amerikai határidőkkel párhuzamosan Európa is felfelé vette az irányt a hét első kereskedési napján, a főbb részvényindexek közül a német DAX 1.5, a francia CAC-40 pedig 0.8%-os pluszban tartózkodik. Londonban viszont ma szünnap van. A forgatókönyv a szokásos, a pénzügyi és az autószektor vezeti az emelkedést, az utóbbit elsősorban a Fiat felől érkező akvizíciós hírek fűtik.

Optimista nyitás, majd egy kis hezitálás

Az ázsiai tőzsdék jelentősebb emelkedése révén mi is feljebb kerülhetünk a nap elején, utána azonban erős óvatoskodásba csaphatunk át, a befektetők ugynanis vélhetően kivárnak a délutáni amerikai makroadatok, valamint a stressz tesztek eredményei előtt - véli Pusztai Péter, a Best Invest üzletkötője.

Halovány erősödés a tengerentúlon

Mérsékelt emelkedéssel zárták pénteki kereskedési napjukat a vezető amerikai részvényindexek, a Dow és az S&P 500 egyaránt 0.5, a Nasdaq pedig 0.1%-kal került feljebb. A pozitív hangulatban nagy szerepet játszottak a kedvező makrogazdasági adatok, azonban a kereskedést kivárás jellemezte, a befektetők ugyanis a banki stressz tesztek héten napvilágot látó eredményeire összpontosítanak.

A nemzetközi befektetői hangulat jelenleg enyhén pozitív, a tengerentúli futuresek kivétel nélkül pluszban tartózkodnak és Ázsia is emelkedést mutat ma reggel.

Még bírják a strapát a befektetők, na de meddig?

A mexikói új influenza keltette rémület a világban úgy látszik nem hatott a befektetők kockázatvállalási hajlandóságára tragikus mértékben, a feltörekvő piaci részvényalapoknál ugyanis megint erős, 1.1 milliárd dolláros tőkebeáramlást láthattunk. Az üröm az örömben, hogy egyedül az ázsiai régió tudta fenntartani a kedvező pozícióit a fundamentumoknak köszönhetően, miközben a többi régió inkább stagnálást mutatott, ami figyelmeztető jel lehet a jövőre nézve. Főleg annak ismeretében, hogy a szerdán zárult hét nap adataiban még nem jelenhetett meg a kedvezőtlen amerikai GDP adat, valamint a Chrysler csődje.

USA: nem sikerült pluszban zárni

Lefelé vették az irányt az amerikai indexek a Chrysler csődjének hírére, a nap elején tapasztalt pozitív hangulatot elrontotta az amerikai autógyártó bejelentése. Több vállalati gyorsjelentés is napvilágot látott ma, valamint makroadatok is mozgatták a piacokat. A Chrysler bejelentése nem érte teljesen váratlanul a befektetőket, de elegendő volt ahhoz, hogy lefelé korrigáljanak az irányadó indexek.

Nem fárad a bika az amerikai tőzsdéken

Úgy tűnik tovább folytatódhat a mai kereskedés nyitását követően az amerikai tőzsde diadalmenete, ugyanis a határidős részvényindexek közül a Dow 108, az S&P 500 11.4, a Nasdaq 18.75 pontos emelkedést mutat.

Megfeleződött az Exxon profitja

58%-kal esett az első negyedévben az Exxon Mobil profitja az előző év azonos időszakához viszonyítva, amely az olajár csökkenésének tudható be. A társaság egy részvényre jutó nyeresége 0.92 dollárra rúgott, amely valamelyest alulmúlja a 0.98 dolláros elemzői konszenzust.

Nem kell a magyar autó, mégis javul a külkermérleg

Februárban még az előzetes adatoknál is nagyobb többlet keletkezett a külkereskedelmi mréelgben. A Központi Statisztikai Hivatal második közlése szerint a szufficut 310 millió euró volt.

MOL: a viták ne kérdőjelezzék meg az eddigi lépéseket

A Mol alapvető érdeke a jelen helyzetben is az, hogy a felmerülő viták ne kérdőjelezzék meg az eddigi lépések helyességét, és ne nehezítsék meg az eddigi konszenzus fennmaradását - közölte a társaság tegnap az MTI-vel.

USA: végig kitartott a lelkesedés

A kiábrándítóan rossz GDP adatok ellenére az amerikai részvénypiacokon optimista hangulat uralkodik, a vezető tőzsdeindexek több, mint 2 százalékot erősödtek a mai kereskedés során. Az emelkedés részben annak köszönhető, hogy a legfrissebb felmérések szerint az amerikai lakosság igen jó véleménnyel van Obama intézkedéseiről, részben pedig annak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerint ha nem is sokat, de valamelyest javult az amerikai gazdaság helyzete a legutóbbi kamatmeghatározó ülés óta.

Durván megtépték a BUX-ot: +4%

A sertésinfluenza és a banki stressz tesztek körüli bizonytalanság mellett a ma délutáni, vártnál jóval rosszabb amerikai GDP adat sem tudta megtörni a részvénypiacokon uralkodó optimizmust, a befektetők ugyanis szilárdan hiszik, hogy a világgazdaság a legnehezebb időszakon már túljutott. Mindezek hatására a tőzsdék folytatni tudták az emelkedést, a régió Európát magasan felülteljesítve 2-4%-os erősödést produkált. A legjobban teljesítő részvényindex ma a BUX volt, a hazai benchmark a MOL és az OTP szárnyalásának köszönhetően 4.2%-os pluszban zárt. A forgalom átlag feletti volt a budapesti parketten, összesen 21.5 milliárd forintot tett ki.

Durván emelkedtek az amerikai olajkészletek

A vártnál nagyobb mértékben, 4.1 millió hordóval növekedtek az amerikai nyersolajkészletek az elmúlt hét folyamán, a benzinkészletek ugyanakkor a prognosztizált emelkedéssel ellentétben 4.7 millió hordóval csökkentek. A finomított termékek esetén 1.8 millió hordó volt a készletnövekedés - tette közzé percekkel ezelőtt az Energia Információs Ügynökség a legfrissebb adatokat.

Nem reagál az olajár, legalábbis eddig

A kedvezőtlen amerikai GDP adat ellenére továbbra is pluszban tartózkodik a WTI árfolyama. A júniusi határidő 2.5%-kal került feljebb ma 50.5 dolláros szintekre. Hamarosan jönnek a tengerentúli készletadatok, melyek még felpezsdíthetik a piacot.

Szépen húzzák a régiót, kérdés meddig?

Nyugat-Európát felülteljesítve emelkedik a régió, a hegymenet elsődleges katalizátotra a nemzetközi befektetői hangulat javulása. A kereskedést ugyanakkor kivárás jellemzi, a befektetők a délután megjelenő első negyedéves amerikai GDP adatra összpontosítanak, mely a várakozásoktól való jelentősebb eltérés esetén komoly piacmozgató hatással bírhat. A BUX 1.6%-os pluszban tartózkodik, míg a régiós társak közül az osztrák ATX 1.7, az orosz RTS 1.9, a lengyel WIG 20 pedig 3.8%-kal került feljebb.

Mélybe húzza a válság az ipar belföldi értékesítési árait

Tavaly november és december után idén márciusban ismét negatív tartományba süllyedt az ipar belföldi értékesítéseinek árindexe, a havi alapú 0.7%-os árcsökkenés pedig az éves szintű mutatót is 4.6%-ra húzta le. Az ipar belföldi értékesítésében jelentős súlyt képviselő élelmiszeriparban mindössze 2.1%-os, 2006 nyara óta a legvisszafogottabb árnövekedés volt megfigyelhető. A forint márciusi gyengülése miatt az exportértékesítési árak emelkedtek, és részben emiatt a belföldi és exportárváltozás eredőjeként adódó ipari termelői árakat havi szinte 0.7%-kal, éves alapon pedig 9.1%-kal "tornászta fel".

Óvatos optimizmus Európában

Az amerikai határidős indexek emelkedésével párhuzamosan Európa is felfelé vette az irányt, a főbb részvényindexek közül a német DAX 0.8, a francia CAC-40 0.6, az angol FTSE 100 pedig 0.2%-os pluszban tartózkodik. A nemzetközi klíma javulása mellett a vállalati szektorból érkező gyorsjelentések is az emelkedést támogatják, ugyanis több fontos cég, köztük a Siemens, a Sanofi-Aventis és a Royal Dutch Shell is az elemzői várakozásokat felülmúló számokat tett közzé.

Féltjük a MOL-t az oroszoktól (Szonda Ipsos)

Az emberek 70 százaléka tisztában van azzal, hogy egy orosz cég tulajdonrészt szerzett a MOL-ban, s többségük úgy gondolja, hogy az adásvétel mögött valójában az orosz állam áll. Ugyanakkor az ország gazdasági függetlensége szempontjából fontosnak tartják, hogy a stratégiai ágazatok többségi magyar irányításban maradjanak. A nemzeti olajtársaságot a magyar gazdaság fejlődése szempontjából meghatározó cégnek minősíti a lakosság, s úgy vélik, hogy az orosz tulajdon nem tudná fokozni sikeres tevékenységét, viszont növelné az ország gazdasági és politikai függőségét Oroszországtól - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet a Szonda Ipsos készített 1000 fő megkérdezésével, az ország felnőtt népességét reprezentáló mintán, a múlt hét végén.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly...