Keresett kifejezés: okai | Találatok száma: 11316 Új keresés

2010. július 13. 08:00 | Gereben Ágnes

Olaj- és gazdasági konfliktusok Kazahsztánban

Egy apró termetű, kövér, félvak fiatalasszony feltételes szabadlábra helyezése kellett ahhoz, hogy a világ figyelmét felkeltse, mi folyik a 2,7 millió négyzetkilométer kiterjedésű Kazahsztánban. A hét végén megjelent orosz gazdasági lapokban látható fényképen két fiatal rendőr kétfelől támogatja Veronika Jefimovát a Sosszejnaja utcai 6. számú moszkvai börtön kapujához.

2010. július 09. 17:16 | Portfolio

Lagymatag, álmos kereskedés a hét utolsó napján

A tegnapi jelentős nagy forgalmú 4.6%-os emelkedés után a BUX ma már alacsonyabb fordulaton pörgött, és a korrekció jegyében zajlott a kereskedés, így az index 16.3 milliárd forintos forgalommal 0.3 %-os mínuszban zárta a napot.

2010. július 08. 14:42 | Portfolio

Trichet üdvözölte a stressz tesztek eredményeinek közzétételét

Az irányadó ráta szintje megfelelő, a növekedési és inflációs kilátásokat övező bizonytalanság pedig még mindig nagy - mondta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a kamatdöntés bejelentését követő sajtótájékoztatón. Annak ellenére, hogy a jegybankárok szerint a következő hónapokban az inflációs nyomás erősödése várható, a kamatemelés lehetősége előreláthatólag még sokáig nem kerül szóba. Trichet üdvözölte a stressz tesztek eredményeinek közzétételét, hsizen ennek köszönhetően erősödhet a bizalom.

2010. július 08. 08:29 | Portfolio

3%-os szárnyalás az amerikai tőzsdén

A kereskedés végéhez közeledve igazán erőre kaptak a piacok, a Dow index mintegy 100 pontot emelkedett az utolsó órában és ezzel a pszichológiailag igen fontos 10,000 pontos szint felett tudott zárni. A szárnyalást elsősorban a pénzügyi papírok támogatták, miután a szektor egyik szereplője kedvező prognózisokat tett közzé. Az amerikai piacok szárnyalása erőt adott az ázsiai piacoknak is, a Nikkei 225 2.8%-ot erősödött.

2010. július 06. 09:38 | Portfolio

Kapaszkodunk felfele - A MOL továbbra is igen erős

Emelkedéssel indult a nap az európai börzéken, a BUX index ennek megfelelően 1.7%-kal került feljebb. A hazai piac forgalma eddig 1 milliárd forintos, ami nem nevezhető túl acélosnak.

2010. július 05. 17:11 | Portfolio

Jelentős büdzséhiánnyal kezdett az Orbán-kormány (3.)

Idén júniusban négy éve a legnagyobb, 297.4 milliárd forintos államháztartási hiány alakult ki, ezzel kezdte meg működését a második Orbán-kormány - tette közzé a júniusi államháztartási gyorsjelentést a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ez azt jelenti, hogy Matolcsy György tárcavezető mai jelzésével összhangban az éves államháztartási hiánycél közel 119%-a teljesült. A júniusi elfutó államháztartási egyenlegért a most közölt adatok alapján a központi költségvetés a felelős, azon belül is a bevételek elmaradása a fő ok.

2010. július 05. 08:42 | Gereben Ágnes

Jön az orosz Google és Microsoft?

A világ legnagyobb internet hálózata, a google két feltalálójának és milliárdos tulajdonosának egyike, az Oroszországból 1979-ben, alig hat évesen elszármazott Szergej Brin nemrég így jellemezte szülőhazáját:"hófödte Nigéria, amelyet cowboyok irányítanak".

"A felelőtlenségből és kalandvágyból hazájukban maradt" oroszok közül is sokan így látják. Ez az oka annak, hogy a részben vallási gyökerű, részben a két évszázados birodalmi múltból fakadó felsőbbrendűség tudata mellett a hatalmas ország polgáraiban, sőt elitjében is működik a nyugati világgal szembeni kisebbrendűség érzése. A szovjet korszakot szinte kezdettől - még a hidegháború félelmetes erejű szembenállása közepette is -- végigkísérte az Amerikai Egyesült Államok iránt egyszerre irigységből és meghaladni vágyásból szövődő, ellentmondásos felfogása. Nyikita Hruscsov pártfőtitkárként 1959-ben azzal fenyegette (szerinte bizonyára inkább kecsegtette) Eisenhower amerikai elnököt, hogy az ő unokái már a kommunizmus feltétlen hívei lesznek. Mint tudjuk, nem egészen így történt. Sőt, egyáltalán nem, amit mi sem érzékeltet jobban, mint hogy "Nyikita cár" unokái már nagyjából húsz éve amerikai állampolgárok. Pedig a Hruscsov-korszakban hivatalos politika lett "az utolérni és meghaladni Amerikát" jelszó.

2010. július 01. 09:15 | Portfolio

Pocsék évek várnak ránk - figyelmeztet a guru

Bill Gross legfrissebb írásában arra figyelmeztet, hogy még mindig nem fogták fel a befektetők, hogy a világ megváltozott, és a Lehman előtti aranykorszak sokáig nem is fog visszatérni. Sokan az amerikai gazdaság feltámadásában hisznek, vagy éppen a vezető fejlődő országokban, azonban a problémák forrása most a globális kereslet elégtelenségéből adódik. A fejlődő országok lakossága pedig egyelőre nem tudta kiváltani a kieső amerikai keresletet, és amíg ez nem történik meg alacsony gazdasági növekedésre kell felkészülni. A világ legnagyobb kötvényalap kezelőjének vezetője szerint depresszió közeli helyzetet áraznak a kötvénypiacok, a részvényesek pedig ne is reménykedjenek 3 százalék feletti hozamokban.

2010. július 01. 08:10 | Portfolio

Felfüggesztette a BÉT a Linamart (2.)

Felfüggesztette a BÉT a Linamar részvények kereskedését a mai napra. A kibocsátó tegnap adta be kérelmét, ugyanis ma várhatóan piacbefolyásoló hatással bíró hír érkezik.

Bár konkrét infomáció eddig nem látott napvilágot, nem kizárt, hogy az összehangoltan eljáró, több mint 28%-os részesedéssel rendelkező alapkezelők és a Linamar anyacége végre megállapodott az intézményi pakk sorsáról.

2010. június 30. 11:10 | Portfolio

Egyre csak drágul az energia - jön az inflációs sokk?

Májusban újra jelentős mértékben emelkedtek az ipar belföldi értékesítési árai Magyarországon. A 3,4 százalékos havi drágulás mögött az energiaigényes ágazatokban megfigyelhető erősödő árnyomás áll.

2010. június 30. 09:20 | Portfolio

Pénzügyi válság és buborékok - hogyan küzdjünk ellene?

A globális válság alapvető tanulsága, hogy a pénzügyi egyensúlytalanságok kialakulása olyan túlfűtöttséget jelezhet a gazdaságban, amely nem minden esetben jár együtt az infláció megemelkedésével. Ez a tény oda vezetett, hogy a jövedelemingadozások stabilizálására törekvő jegybankok inflációs és növekedési előrejelzéseken alapuló döntési mechanizmusa utólag elégtelennek bizonyult. Éppen ezért ma élénk gondolkodás folyik arról, hogy milyen új eszközöket kell a jegybankoknak kifejleszteni ahhoz, hogy az eszközárbuborékok, illetve a pénzügyi egyensúlytalanságok kezelése hatékonyabb legyen. Erről a gondolkodásról számol be a jegybank szakértője Csermely Ágnes egy friss írásban, az alábbiakban ezt összegezzük.

2010. június 29. 22:00 | Portfolio

Nagyot bukott az amerikai piac

Nagyot csattant az ostor az amerikai részvénypiacon, a főbb indexek 2% feletti zuhanást szenvedtek el. Elestek a május végi lokális mélypontok, így tavaly november óta nem látott szinteken tartózkodunk. A hazai tőzsde tegnap kisebb eséssel átvészelte a napot, holnap azonban jöhet a fekete leves.

2010. június 28. 17:08 | Portfolio

AAA Auto: 75% felett a nagytulajdonos

Eddig csak óvatosan csipegette az AAA Auto részvényeket a nagytulajdonos, ma azonban egy jókora pakkot, 1,100,000 darabot vásárolt, ezzel Denny 75% fölé ment a cégben.

2010. június 27. 15:51 | Portfolio

Újabb visszahívások a Toyotánál

További visszahívásokat jelentett be a Toyota, a cég most 17,000 darab 2010-es Lexust hív vissza, miután a töréstesztek során üzemanyag szivárgást észleltek. A japán autógyártó az idei évben már számos visszahívást jelentett be, főként az Egyesült Államokban, ami értékesítéseire is nyomást gyakorolt.

2010. június 25. 12:20 | Portfolio

Újra mélyrepülésben a BP

14 éves mélypontra zuhant ma a BP árfolyama, miután olyan elemzői vélemények láttak napvilágot, miszerint a cég új finanszírozási források felkutatására, például tőkeemelésre kényszerülhet, hogy fedezni tudja az olajkatasztrófa költségeit.

2010. június 24. 05:10 | Portfolio

Soros szerint összeomolhat az Unió a németek miatt

Soros György szerint a túl szigorú német gazdaságpolitika az eurozóna bukásához, az ebből származó franciákkal szembeni konfliktus pedig akár az Európai Unió széteséséhez vezethet, ami a történelemben korábban Európára jellemző, országok közti viszályok kialakulását okozhatja. A milliárdos hedge fund menedzser ezért figyelmeztet: a német politika változatlansága tragédiába torkollhat.

2010. június 22. 15:23 | Volner János

Hogyan alkossunk árplafont az energiapiacon? - Vélemény

Az Országgyűlés plenáris ülésén tárgyalta a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvényt, valamint a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvényt. A kormány által előterjesztett javaslat szerint a fizetendő legmagasabb díjak mértékét a miniszter tételesen, országosan egységesen rendeletben állapítja meg, ezáltal létrejön egy hatósági árplafon, melytől felfelé nem, lefelé azonban el lehet térni. A Jobbik több ponton is kiegészítené a javaslatot, amely szerinte féloldalas. Az alábbiakban ennek tartalmáról és okairól ír Volner János, a Jobbik parlamenti képviselője.

2010. június 22. 09:55 | Portfolio

A kínai hírek nem tartották túl sokáig lázban a piacot

A jüannal kapcsolatos hírek nem tartották túl sokáig lázban a piacot, a hangulat pedig vesztett a múlt heti nagy pozitív mivoltából - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury sales vezetője.

2010. június 21. 12:27 | Portfolio

Rövidesen változhat az MNB eszköztára - Miért és milyen irányba?

"A jegybanknak a közeljövőben döntést kell hoznia arról, hogy meddig és milyen formában kívánja fenntartani a válság során bevezetett és még jelenleg is működtetett rendkívüli eszközeit" - olvasható abban a múlt héten nyilvánosságra hozott miniszteri tájékoztatóban, amelyet a Magyar Nemzeti Bank küldött az államháztartásért felelős Matolcsy Györgynek. A tájékoztató "Monetáris eszköztár és devizatartalék-kezelés" című fejezete hangsúlyozza, hogy "bár a pénzügyi piacok likviditási zavarai mára jórészt megszűntek, a ma még törékeny bizalom megőrzése fokozatosságot és az óvatosságot indokol a rendkívüli eszközök kivezetése során."

2010. június 16. 22:02 | Portfolio

Hoppon maradtak a BP részvényesek

Délután újabb kedvezőtlen hírek érkeztek az amerikai ingatlanpiacról, aminek nyílván nem örültek a befektetők, mint ahogy annak sem, hogy az olajkatasztrófa miatt egyelőre felfüggesztette az osztalékfizetést a BP. Piaczáráskor nulla százalék körüli szinten tartózkodtak az amerikai tőzsdeindexek.