Keresett kifejezés: 50 | Találatok száma: 100000 Új keresés

2014. július 25. 14:26 | Portfolio

Magyarok soha nem látott tömegei tolonganak a BAR-listán

Elképesztő magasságba emelkedett az év közepére a pénzügyi bajba sodródott, és ezért a Központi Hitelinformációs Rendszerbe került hiteladósok mulasztásainak a száma. Június végéig már 1,855 millió darab élő szerződéssel követtek el mulasztást az adósok. Bár erre vonatkozóan nem áll rendelkezésre statisztika, ez becsléseink szerint több mint 800 ezer, döntően kis összegű tartozással megcsúszott adóst jelenthet. A sokak által BAR-listaként ismert rendszer 2,7-szer annyi mulasztást mutat, mint a válság elején, és 9%-kal többet, mint fél évvel ezelőtt. Mindez az anyagi nehézségek között élők helyzetének romlására utal, de valószínű az is, hogy az adósmentő csomagok folyamatos lebegtetése sem erősítette a lakosság fizetési fegyelmét.

2014. július 25. 11:29 | MTI

Önkormányzati támogatás a kigyulladt palotának

A VI. kerületi önkormányzat 250 millió forintos keretet biztosít, egyúttal egyedi kormányzati segítséget is kér a múlt kedden kigyulladt Andrássy úti palota helyreállításához - közölte a terézvárosi önkormányzat az MTI-vel. Az Andrássy úton több mint egy hete érvényes forgalomkorlátozást csütörtökön feloldották.

2014. július 25. 11:19 | Portfolio

Megmutatjuk, hogyan nyaraljon olcsón

Ha valaki már unja a Balatont, de a tengerparti semmittevés helyett az aktív pihenést részesíti előnyben, ráadásul szeretné olcsón megúszni a kiruccanást, annak remek alternatívát nyújthat egy környező főváros felkeresése. A régiós országok központjai mind hangulatos belvárossal és számtalan programlehetőséggel várják az odalátogatókat, felmerül azonban a kérdés, hogyan érdemes utazni. Vonat, busz, autó, repülő - megvizsgáltuk, hogy az egyes utazási módok közül idő és költség szempontjából melyik a legjobb választás.

2014. július 25. 08:11 | Portfolio

Mi lesz az MKB Biztosítóval?

Miután az MKB Bank kisebbségi tulajdonosa az MKB Általános Biztosító Zrt.-nek és az MKB Életbiztosító Zrt.-nek, így rövid távon nincs hatása a két biztosítóra annak, hogy a magyar állam megvásárolja a bankot - mondta Salamon Károly, a biztosítók igazgatósági elnöke csütörtökön az MTI-nek.

2014. július 25. 06:05 | Palkó István

Egy csapásra teljesül Orbán álma - Mibe fog fájni nekünk az MKB?

Talán hihetetlen, de igaz: az MKB megvásárlásával gyakorlatilag teljesül Orbán Viktor régi célja, hogy a magyar bankszektor legalább 50%-a magyar irányítás alá kerüljön. De vajon mit akar a kormány a bankkal, és mennyibe fog kerülni az adófizetőknek az irdatlan nagy veszteségeket felhalmozott bank működtetése? Esetleg jó üzletet csinált a magyar állam? 10 kérdés és 10 válasz formájában járjuk körbe az MKB megvásárlását.

2014. július 24. 22:29 | Portfolio

Megvannak a felvételi ponthatárok!

Csütörtök este nyilvánosságra hozták a 2014-es felvételi ponthatárokat. A legnépszerűbb gazdasági szakokra 460 volt pont a minimum ponthatár, hiszen ezek azon 16 népszerű szak közé tartoztak, ahol központilag határozta meg az állam a minimum szintet. A Corvinus Egyetem azonban három szak esetében is az államilag meghatározott határ felett állapította meg a bekerülési limitet.

2014. július 24. 17:30 | Portfolio

Kitartóan erősebb szinten maradt a forint

Hullámzó kereskedést hozott a mai izgalmas nap a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, de az EU Oroszország ellen körvonalazódó szankciói összességében nem ijesztették meg a piacokat, így ez is segíthetett a forintnak erősebb szinteken maradni.

2014. július 24. 16:23 | Portfolio

Bődületes összeget kaptak a startupok

Amerikában csúcsra pörgött a kockázati tőke iparág, a második negyedév során 13,9 milliárd dollárt ért el a befektetések nagysága, amire 2001 eleje óta nem volt példa. A piac robbanását jól jellemzi, hogy egy éve fele ekkora összeget költöttek el a befektetők startupokra. Gyakorlatilag minden hónapra jutott egy-egy nagyobb, több százmillió dolláros tőkebevonás. A legnagyobb aktivitás Kaliforniában látható, ha szektorokat akarunk kiemelni, akkor a mobil és a telekom az egyik legnépszerűbb - derül ki a CB Insights elemzéséből.

2014. július 24. 15:46 | Portfolio

Kevésbé optimista az amerikai feldolgozóipar

A várakozásokat alulmúlta a Markit által közölt előzetes júniusi feldolgozóipari beszerzési menedzser index az Egyesült Államokban. A BMI 56,3 pontot mutat a várt 57,6-es értékkel szemben. Májusban az index 57,5 ponton járt.

2014. július 24. 15:34 | Portfolio

Itt az első három magyar fecske!

Egy élelmiszeripari, egy egészségügyi és egy alacsony szén-dioxid kibocsátású energiatermelési projektet választott ki ma az Európai Bizottság abból a 166 magyar kis- és középvállalkozásból, amelyek az Európai Unió Horizont 2020 keretprogram kkv-kat támogató eszközére nyújtottak be pályázatot - derül ki a Bizottság közleményéből. Ez volt az első eredményhirdetés ebből az összesen 3 milliárd eurós pályázati keretből, így a kiválasztott magyar projektek egyenként 50 ezer eurót kapnak az innovációs stratégiájukhoz kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmány finanszírozására. A nyertes kkv-k emellett egy maximum három napos üzletvezetési tréningen is részt vehetnek.

2014. július 24. 15:03 | MTI

Az egészségügy megússza a zárolásokat

A kormány döntése alapján a költségvetési zárolás nem érinti az egészségügyet, az egészségügyi szolgáltatók a zárolás alól kikerültek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

2014. július 24. 14:00 | Portfolio

A befektetők is megbüntetik a General Motorst

Közzétette második negyedéves számait a General Motors, ami elsősorban azért érdekelte a befektetőket, mert kíváncsiak voltak arra, hogy az elmúlt hónapok visszahívási sorozata hogyan érintette a vállalat működését. A választ megkapták, a GM nettó eredménye döntően a visszahívási költségek miatt nyolcvan százalékkal zuhant, így nem meglepő, hogy a cég árfolyama a közzététel óta esik.

2014. július 24. 09:30 | Portfolio

Kedvező fordulatot látunk az eurózónában

Az elmúlt időszak gyenge konjunktúrafolyamatait követően júliusban kisebb fordulat következett be. Európa legjelentősebb gazdaságaiban többségében vártnál jobb szektorális aktivitást mért a Markit Economics, ami biztató jelnek tekinthető az év második felére nézve.

2014. július 24. 08:51 | Portfolio

Fordulat készül a forintnál

Az egyre feszültebb EU-orosz viszony és bizonyos technikai elemzési indikátorok egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy az utóbbi napokban látott fokozatos forinterősödésnek vége lehet.

2014. július 24. 08:30 | Portfolio

Jót úton van Kína, hogy sikerüljön a cél

Júliusban az erősödés jeleit mutatja Kína feldolgozóipara az HSBC felmérése szerint. A szektor beszerzésimenedzser-indexe 52,0 pontra emelkedett a múlt havi 50,7 pontos szintjéről, ami arra utaló jel, hogy az ország jó úton halad a növekedési céljának teljesítése felé.

2014. július 23. 20:09 | Portfolio

MVM: Jól áll a földgáztárolók téli felkészülése

A tavalyinál jobban áll a földgáztárolók téli felkészülése, a magyarországi tárolókban az egy évvel korábbihoz képest mintegy 8 százalékkal több, összesen 2650 millió köbmétert meghaladó földgáz áll rendelkezésre.

2014. július 23. 20:03 | MTI

Lemondott a bolgár kormányfő

Korábbi bejelentéséhez híven lemondott szerdán Plamen Oresarszki bolgár kormányfő, megnyitva az utat egy ügyvezető kormány felállítása és az előre hozott választások lebonyolítása előtt.

Holdblog

Amikor Soros és Trump együtt szív

Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő