
A Világgazdaság mai beszámolója szerint Tarlós arra figyelmeztetett az Országos Vállalkozói Mentorprogram közép-magyarországi nyitórendezvényén, hogy Budapesten az egy főre jutó GDP az uniós átlag 138%-át teszi ki, ezért a 2021-2027-es uniós költségvetésben a kohéziós források belső arányainak változása a fővárost hátrányosan érinti, a legfejlettebb régiók ugyanis az eddigieknél is kevesebb támogatást hívhatnak majd le. A főpolgármester szerint ezért a város a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványon keresztül (BVK) aktív szereplője akar maradni a fejlesztéseknek. Tarlós példaként említette, hogy a BVK a mikrohitelezés és az innovatív vállalkozásfejlesztés mellett évente 100 budapesti mikrovállalkozás mentorálását segíti, valamint kiemelten fókuszál a 40 év alatti vállalkozókra és a nőkre.
A tavaly életbe lépett közigazgatási határozat, amely szerint Budapest önálló uniós régióvá (NUTS II) vált, képes előmozdítani Pest megye elmaradottabb térségeinek a felemelkedését is – hangsúlyozta az eseményen Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Ezzel arra utalt Parragh, amire mi is rendszeresen felhívtuk a figyelmet az elmúlt években: Budapest relatív túlfejlettségére és gazdasági húzóerejére, ami egyúttal statisztikailag elfedi azt, hogy Pest megye számos része, peremterületei uniós szinten egyértelműen alulfejlettek (ld alábbi ábra). Budapest gazdasági ereje, fejlettsége (2017-ben az Eurostat szerint 141%) tehát „felhúzta” az egész régió átlagos fejlettségi szintjét 104%-ra, miközben csak Pest megye fejlettsége 54%-os és emiatt kapott például a 2014-2020-as uniós ciklusban is mindössze 290 milliárd forintnyi uniós fejlesztési támogatást Pest megye (VEKOP), amelyhez ráadásul a magyar költségvetésnek más programok 15%-os arányával szemben 50%-os társfinanszírozást kellett hozzátenni.
Az ebben a ciklusban visszaeső uniós támogatások miatt a kormány azzal is lépett, hogy elindította a Pest megye célzott fejlesztését szolgáló alapot, amelybe 80 milliárd forintot tett és eddig a Magyar Államkincstáron keresztül már számos pályázat meg is jelent például bölcsődefejlesztésre, óvodafejlesztésre, helyi piacok, illetve vállalkozások fejlesztésére.
A 2014-2020-as ciklusban korlátozott volumenben elérhető uniós források miatt egyébként Budapest relatív túlfejlettsége az elmúlt években csökkent az EU-átlaghoz képest (ezzel együtt még gazdaságilag természetesen fejlődött), most pedig Tarlós arra figyelmeztetett, hogy a 2021-2027-es ciklusban még kevesebb EU-pénzre számíthat az önálló régióvá váló főváros. Ez természetesen igaz, mert az Európai Bizottság következő uniós költségvetésre vonatkozó tavalyi javaslata valóban nem az EU-átlagnál fejlettebb (100% feletti), hanem az átlag körül billegő, azt közelítő, vagy attól messze elmaradó régiókra koncentrál leginkább. Ezzel összefüggésben módosítani is javasolja a források elosztását, hogy az uniós fejlettségi átlag 75%-a alatti, illetve a 75-100%-a közötti régiók (most még 75-90%-os ez a tartomány) kapják a felzárkóztatási források több mint kétharmadát és utóbbi tartománybővítéssel deklaráltan az a célja a Bizottságnak, hogy az uniós átlag környékén járó, de utóbbi években hanyatló nagyobb városi régiók (rozsdaövezetek, ipari körzetek) is több forrást kaphassanak a hanyatlás megállításához.
Így tehát az átlagnál jóval fejlettebb Budapest tényleg arányaiban még kevesebb felzárkóztatási forrásra számíthatott volna akkor is, ha Pest megyétől közigazgatásilag nem válik szét, de ennek meglépésével valóban minimálisra csökkenhetnek a 2021-2027-es ciklusban konkrétan Budapestnek elérhető források. Ezek a pénzek pedig feltehetően inkább közlekedési, környezetvédelmi, energiahatékonysági projektekre érkezhetnek, nem pedig direkt vállalkozástámogatásra.

Amennyiben a relatív túlfejlett Budapestből és a relatív alulfejlett Pest megyéből álló közép-magyarországi régió 104%-os fejlettségét szeretnénk elhelyezni, az alábbi ábra hasznos, ugyanis rámutat arra, hogy még ezzel a nagy belső megosztottsággal együtt is messze a legfejlettebb régiónk a közép-magyarorrszági és a második legfejlettebb nyugat-dunántúli is az utóbbi években az EU-átlag 72-74%-a körül lényegében stagnált.

Budapest gazdasági erejét egyébként az alábbi számok és összefüggések is jól mutatják Tarlós István és Parragh László szavai alapján
- a magyar GDP 36%-át Budapest termeli,
- a foglalkoztatottak száma elérte a 840 ezret, így az összes foglalkoztatott egyharmada Budapesten dolgozik
- Budapesten van a regisztrált gazdasági szervezetek 23%-a
- a főváros gazdasága elsősorban a szolgáltató szektorra és a turizmusra épül, hiszen a főváros GDP-jének kétharmada ebből a két ágazatból érkezik.
Címlapkép forrása: MTI/Kovács Attila

Rendkívüli közgyűlést hív össze a német óriásvállalat: fontos üzletágától szabadulna meg
A részvényesek véleményére várnak.
Megszólaltak a szirénák Kijevben, orosz bombaeső hullott a fővárosra – Háborús híreink vasárnap
Három halálos áldozatról szólnak a hírek.
„A békéről nem elég beszélni” – Kemény üzenetet küldött az USA Kijevnek és Moszkvának
Megszólalt az amerikai NATO-nagykövet.
Ítéletet mondott a magyar bankszakma: 12 ábra arról, milyen jövő várhat ránk
Bemutatjuk a Hitelezés 2025 konferencia közönségszavazásának az eredményeit.
Pokoli hőség söpört végig a Közel-Keleten: hajszálon múlt a történelmi csúcs
Nagyon közel volt a rekorddöntés.
Macron ázsiai körútja: Franciaország újra szuperhatalomként pozícionálná magát
Szövetségeseket keres a francia elnök.
Make Europe Stock Great Again
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem...
The post Make Europe Stock Great
Hogyan legyél anyagilag sikeres a húszas éveidben?
Folytatva a szombati sorozatot, most egy tízéves cikket teszek ki. Mostanra már minden végzős diák túl lehet a vizsgáin és jó eséllyel kézhez kapta a diplomáját (illetve az arról szóló iga
Munkaszüneti napok, áthelyezett munkanapok 2026 - így tervezzen!
Megjelent a Magyar Közlönyben a 2026-ban esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mely hétvégén kell majd dolgozni, és mely h
Lassan bezöldül a világ egyik legnagyobb tava
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava, a Viktória-tó. Ez a hatalmas víztömeg nemcsak Afrika, de a világ eg
10 éves az Összkép Magazin
Rengeteg cikk, sok alapos elemzés, és jó pár szép és erős gondolat a 10 év eredménye. Talán valami többet is létrehoztunk: egy szellemi és lelki megközelítést, ami segít jobban megérteni
Donald Trump vámháborúja: napi érdekek avagy letisztult stratégia?
A napi híreket, bejelentéseket, majd visszavonásokat követve nehéz értékelni, hogy milyen stratégia húzódik meg az amerikai elnök vámokkal kapcsolatos bejelentései mögött. Trump főközgazd
Devizahiteles ügyintézés: mit tehetsz most a banknál?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Devizahiteles ügyintézés: mit tehetsz most a banknál? Megosztó, de aktuális téma A devizaalapú hitelezés hosszú ideje érzékeny és sokakat érintő
Három ábra arról, hogy a kínai ipar lehagyja Európát
Sokáig nehezen nyelte le az átlagos európai kormány, még nehezebben hitte el az utca embere, hogy Kína már nem másol, hanem leversenyzi Európát. Nemcsak többet...
The post Három ábra arról, h


- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
- Megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló lista, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat
- Extraprofitadók: megjöttek a kormány legújabb tervei
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Száj és körömfájás: már látni a fényt az alagút végén
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
Fűnyírás mindenáron? Kényszeres kertrendezés helyett megéri kicsit lustának lenni
A gyepek és méhlegelők körül mindig forró a hangulat, de a tét sokkal nagyobb a lakók igazánál.
Megérkeztek a számok: meglepő helyen kötöttek ki az állampapírkamatok
Körvonalazódik, mihez kezdtek a magyarok a felszabaduló megtakarításaikkal.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.