Megjelent az úttörő EU-pályázat a magyar kkv-knak
Uniós források

Megjelent az úttörő EU-pályázat a magyar kkv-knak

MTI
|
Portfolio
Megjelent ma reggel a korábban már beharangozott, úttörő uniós pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztésére, amelynek lényege, hogy a fejlesztés eredményességétől függ majd a feltételesen visszatérítendő támogatás aránya, azaz így kapnak ösztönzést a cégek a minél nagyobb hatékonyságra és odafigyelére a projekt megvalósítása során.
Rákossy Balázs is előadást tart a Budapest Economic Forumon.

Kétmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg ma reggel a hivatalos pályázati oldalon a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása című új pályázati felhívás, amely egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességének javítását - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A pályázatról és annak működéséről az alábbi cikkben már részletesen írtunk a felhívási tervezet alapján:

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében Magyarországon elsőként elinduló finanszírozási formát (feltételesen visszatérítendő támogatás) alkalmazó felhívás az Európai Unióban is egyedülállónak számít, ez idáig mindösszesen Portugáliában érhető el hasonló elven működő pályázat - hangsúlyozta az államtitkár.

A felhívás indokoltságát egyébként az 1064/2019. (II. 25.) számú Kormányhatározat adja, amely előírta a 2021–2027 programozási időszakra való felkészülés keretében új forráselosztási eszközök kidolgozását és előírta egy új típusú - feltételesen visszatérítendő támogatás - alkalmazását.

A Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása című kiírás keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások 5 és 40 millió forint közötti támogatást igényelhetnek új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek kialakításához, valamint ezekhez kapcsolódó információs technológia-fejlesztésekhez - ismertette Rákossy Balázs. Elmondta: a konstrukció keretében a pályázó teljesítménye a támogató által előre meghatározott eredményességi céloknak a projektmegvalósítást követő fenntartási időszakban való visszamérése révén kerül összevetésre a beadáskori állapottal.

Ezen eredményességmérési szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás visszafizetése alól.

Az államtitkár kiemelte, hogy a várakozások szerint az eredményességhez kötött visszatérítési arány miatt a kedvezményezettek kiemelt figyelmet fognak fordítani a - várhatóan jövőbeli gazdálkodásukra is jelentős hatással bíró - projektek hatékony végrehajtására. A feltételesen visszatérítendő támogatási forma alkalmazásával olyan fejlesztések támogathatóak, amelyek eredményeképpen a kedvezményezettek a saját múltbeli pozíciójukhoz képest mérhető fejlődést érnek el - jegyezte meg.

Amennyiben a pályázati konstrukció tapasztalatai visszaigazolják majd a várakozásainkat, és sikereket ér el ez az új támogatási forma, akkor a jövőben hasonló pályázati kiírások magasabb keretösszeggel való megjelenésére is lehet számítani - tette hozzá az államtitkár. A program keretében a tervek szerint több mint ötven vállalkozás technológiai modernizációja valósulhat meg, a támogatási kérelmeket 2019. november 21-én 9.00 órától lehet benyújtani - ismertette az államtitkár.

Rákossy Balázs a minap tartott sajtótájékoztatót az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárával, amelyen bejelentették egy 20,4 milliárd forintos keretösszegű energiahatékonysági és megújuló energiás uniós pályázat részleteit. Akkor megkérdeztük Rákossy Balázst arról is, hogy a GINOP aktuális fejleményei (gyenge forint, visszahulló források kiosztása) mellett mikor és milyen további pályázatok várhatók még és ő azt mondta, hogy januárig kitisztul majd a kép, addigra végeznek a tárcánál a szükséges számításokkal és egyeztetésekkel.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
eu-csúcs, uniós csúcs, uniós csúcstalálkozó, európai tanács, európai unió tanácsa