
Miután szombaton a brit alsóház úgy döntött, hogy előbb kell végrehajtani a Brexit parlamenti ratifikációs folyamatát és utána mondanak majd véleményt magáról a múlt héten kiharcolt módosított megállapodásról, Boris Johnson kénytelen volt 3 hónapos Brexit-halasztást kérni az EU-tól. Ezután az alábbi potenciális menetrend mutatkozik:
- Az EU vezetői egyelőre kivárnak, hogy hogyan forrja ki magát a helyzet brit oldalon és közben az Európai Parlamentben már készülnek a friss kilépési megállapodás ratifikációjára. Az viszont biztos, hogy bár Johnson nem írta alá a 2020. január 31-ig szóló Brexit-halasztási kezdeményezést, az EU vezetői igenis érvényesnek fogadják el a levelet.
- Boris Johnson brit kormányfő stratégiájának lényege az, hogy ma, azaz hétfőn már a brit alsóház elé viszi a kilépési megállapodást, kedden pedig már a kilépési törvényről szavaztatná meg a képviselőket.
- Erősen kérdéses, hogy ez a stratégiája ezzel a menetrenddel zajlik majd, hiszen ma már másodszorra kellene a brit képviselőknek ugyanarról az indítványról ugyanazon parlamenti ülésszak során szavaznia, amit John Bercow alsóházi elnök elutasíthat (szombaton egyszer már beterjesztette Johnson a kilépési megállapodást, de végül nem jutott el a jóváhagyásig a folyamata, mivel egy módosító indítvány ment át előbb és ezért kellett megcserélni a ratifikációt és a megállapodás véleményezését.)
- Ha tehát nem jön be Johnson stratégiája és hétfőn nem tudnak a képviselők szavazni a kilépési megállapodásról (a kormány számításai szerint meg van a többség a képviselők között a megállapodás támogatására), akkor a keddi szavazás lesz a kulcsfontosságú, amikor Johnson már magát a kilépési törvényt viszi szavazásra.
- Holnap is esélyes, hogy kisiklik majd a folyamat, mert ellenzéki képviselők várhatóan „szétbombázzák” majd módosító indítványokkal a törvénytervezetet. Például mégis a vámunióban javasolnák hagyni az egész országot, ami viszont jócskán eltérne attól a megállapodástól, mint amit Johnson letárgyalt a EU-val és éppen ez a cél, hogy kisiklassák a jóváhagyást. Így tehát az a cél, hogy ne legyen meg október 31-ig a parlamenti ratifikáció (ez jelenleg a Johnson-kormány elsőszámú célja, hogy ne kelljen ténylegesen elhalasztani a Brexitet) és így ne tudjon kilépni az ország addig az EU-ból. A terv további része, hogy miután az EU majd megadja a 3 hónapos (?) halasztást, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatják Johnsont és előrehozott választások felé viszik el a folyamatot.
- Egy másik lehetséges út, hogy a Johnson által szorgalmazott parlamenti ratifikációt (magát a kilépési törvényt) azzal egészítik ki a képviselők (legalábbis megpróbálják ezt a módosítót átnyomni), hogy a kilépési megállapodást népszavazással kell megerősíteni. Efelé a hétvégi sok százezres újabb londoni tüntetés is vinné a folyamatot és az ellenzék egyre bátrabban követeli ezt az utat.
- Mára volt várható, de bizonytalan időre elhalasztotta a Skót Legfelsőbb Bíróság annak megítélését, hogy Johnson a hétvégi lépésével (kérte írásban az EU vezetőitől a halasztást, de nem írta alá a levelet, illetve egy másik levélben azt magyarázta el, hogy mennyire káros lenne a halasztás jóváhagyása) mennyiben tartotta be a Benn-törvény szellemét. Ha ugyanis a bíróság azt állapítaná meg, hogy törvényt sértette Johnson, akkor ezzel további lépésekre is kényszeríthetnék a kormányfőt, ami a Brexit folyamatát is befolyásolhatná.
A következő két napban tehát akár választ kaphatunk arra, hogy van-e esély október 31-ig „lezavarni” a parlament két házában a ratifikációs folyamatot, vagy esetleg teljesen gellert kap ez a folyamat és így az ország a Brexit tényleges halasztására kényszerül, aminek időintervallumát az EU határozza majd meg (1 hónaptól legalább 6 hónapig terjednek a pletykák) attól függően, hogy brit oldalon előrehozott választások, vagy népszavazás felé mennek a folyamatok. Előrehozott választásokat elvileg még karácsony előtt is lehetne tartani, a népszavazás viszont legalább 7-8 hónapos időtávon tartható csak meg leghamarabb.
Címlapkép forrása: Peter Summers/Getty Images

Fegyvert küld Ukrajnának Donald Trump, támadás érte Moszkvát - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Elhappolják Moszkvától a legnépszerűbb harckocsi piacát, ráadásul nem is akármelyik hatalom
A háború miatt máshová kell a kapacitás.
Kiderült, milyen fegyvereket akar odaadni Trump Ukrajnának
Kijev nem lehet túlságosan boldog.
Elmondták a profik, hogy melyik az 5 legjobb részvény, amit most venni kell
Ígéretes lehetőségeket mutatunk.
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Az osztalék portfólióm - 2025. június
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó dolog nem történt júniusban.VáltozásokAT&T (T) eladás: kb. a részvényeim 10%-

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Megjöttek a részletek – Megmozgathatja a lakáspiacot a kormány új kedvezménye?
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen