Két levelet küldött az EU-nak Johnson
Johnsont törvény kötelezte a jelenleg október 31-én esedékes Brexit halasztásának kezdeményezésére, miután a brit parlament szombatig nem fogadta el a Brexit feltételrendszeréről e héten kötött megállapodást, és nem járult hozzá a megállapodás nélküli kilépéshez sem.
Johnson az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak címzett első levelet, amely a halasztást kezdeményezi, nem írta alá. A halasztás kezdeményezését az Európai Tanácsnak egyhangú döntéssel kell elbírálnia.
A szombat éjjel nyilvánosságra hozott első levélben az áll, hogy a brit parlament elfogadott egy törvényt, amelynek előírásai kötelezik Őfelsége kormányát az október 31-i kilépési határidő meghosszabbításának kezdeményezésére. Johnson levele szerint a brit kormány javasolja, hogy a hosszabbítás lejárati időpontja 2020. január 31-én, brit idő szerint 23 óra - közép-európai időszámítás szerint aznap éjfél - legyen.
A levélben szerepel ugyanakkor az is, hogy ha a felek ennél hamarabb ratifikálni tudják a Brexit-megállapodást, a brit kormány a halasztási időszak korábbi befejezését fogja javasolni. Ezen a levélen nem szerepel Boris Johnson aláírása, de még neve sem, csak annyi, hogy a levelet "Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának miniszterelnöke" küldte.
Johnson az első levélhez mellékelt egy jóval terjedelmesebb másodikat is, amelyet aláírt, és amelyben közli: személyes meggyőződése és kormányának álláspontja szerint a Brexit további halasztása károsan hatna az Egyesült Királyság és EU-partnerei érdekeire, valamint a kétoldalú viszonyrendszerre.
Ebben a levélben Johnson kifejezi sajnálkozását amiatt, hogy a többi uniós vezetőnek még több időt és energiát kell áldoznia egy olyan ügyre, amelyről ő azt remélte, hogy a héten - a Brexit feltételeit rögzítő megállapodás megkötésével - megoldódott. A brit miniszterelnök elismeri, hogy ebben a helyzetben szükség lehet egy újabb EU-csúcs összehívására.
Johnson közli a második levélben, hogy kormánya folytatja erőfeszítéseit a Brexit-megállapodás ratifikálása érdekében, és a jövő hét elején beterjeszti az ehhez szükséges törvénytervezetet. Boris Johnson hangsúlyozza: bízik abban, hogy október 31-ig a ratifikációs folyamat végére lehet jutni.
Hogy jutottunk idáig?
A brit miniszterelnöknek azért kellett megírnia a halasztást kezdeményező levelet, mert a londoni alsóház szombati rendkívüli ülésnapján elfogadta azt a módosító indítványt, amelynek célja a Brexit-megállapodás formális jóváhagyásának halasztása mindaddig, amíg a megállapodás törvényerőre emeléséhez szükséges összes jogi instrumentumot a brit parlament törvénybe nem iktatja.
Ezután lekerült a napirendről a szombatra tervezett szavazás a Brexit-egyezmény jóváhagyását indítványozó kormányzati beterjesztésről, érvénybe lépett viszont az a törvény, amelynek alapján Boris Johnson miniszterelnöknek még szombaton kezdeményeznie kellett a kilépés halasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig, ahogy az Johnson levelében szerepel is.
A szombati fejleményekről terjedelmes hírfolyamunk:
A módosító indítvány elfogadása és a halasztás kezdeményezését előíró törvény érvénybe lépése után Johnson az alsóházban közölte, hogy a Brexit halasztásáról nem hajlandó tevőlegesen tárgyalni az EU-val, és a törvény őt erre nem is kötelezi.
Hozzátette: változatlan a kormány azon célkitűzése, hogy a Brexit nem halasztható az október 31-i határnapon túl, és ő személyesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a Brexit-folyamatot addig a napig véghezvigye.
A szombaton megszavazott módosító indítványt Sir Oliver Letwin, az egyik legtekintélyesebb alsóházi képviselő, a Konzervatív Párt frakciójának volt tagja terjesztette be több prominens képviselőtársa, köztük Philip Hammond volt pénzügyminiszter támogatásával.
Sir Oliver indítványa a Brexit-megállapodás jóváhagyását kezdeményező kormányzati beterjesztés szövegét úgy írta át, hogy a Ház megfontolta a kérést, de nem adja jóváhagyását a megállapodásra, hacsak és amíg a kilépési feltételrendszer törvényerőre emelkedéséhez szükséges összes jogszabályt és jogi instrumentumot, köztük a Brexit-megállapodás teljes jogi szövegét a parlament törvénybe nem iktatja.
E módosítás támogatóinak nem titkolt célja annak megakadályozása, hogy a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának tagjai - akik közül sokan a megállapodás nélküli "kemény" Brexit hívei - taktikai voksolással megszavazzák ugyan a megállapodás formális jóváhagyását - ami csak az első lépés lenne az egyezmény ratifikálása felé -, de a megállapodás tényleges törvénybe iktatását esetleg egészen a jelenleg érvényes október 31-i Brexit-határnapig megakadályozzák.
A Letwin-indítvány szervesen kapcsolódik ahhoz a törvényhez, amelyet Hilary Benn-nek, az ellenzéki Munkáspárt prominens képviselőjének kezdeményezésére, a Konzervatív Párt számos - a frakcióból azóta kizárt - képviselője, köztük Letwin támogatásával az alsóház a múlt hónapban fogadott el. Ez a jogszabály írta elő a Brexit halasztásának kezdeményezését Johnsonnak arra az esetre, ha szombatig nincs elfogadott Brexit-megállapodás.
Címlapkép forrása: Andrew Parsons - Pool/Getty Images

Kihirdette a kormány, befagyasztotta a rendszerhasználati díjakat 2026-ra
Megjelent a közlönyben.
Trump embere bejelentkezett az amerikai jegybank élére, és persze a gyorsabb kamatcsökkentés mellett érvelt
Ha az amerikai elnök felkérné, elfogadná.
Ilyen még nem volt Amerika történetében: a Legfelsőbb Bíróság dönt Trump merész akciójáról
Megvan a tárgyalás időpontja.
Összerúgta a port Európa két hatalma: immáron egymás nélkül képzelik el a jövőt a kulcsfontosságú projektben
Úgy néz ki, befellegzett az amerikai F-35-ös európai kihívójának.
Több mint 8 milliárd forintért kelt el a híres drágakő, mégis csalódást okozott az aukció
A Christie’s genfi árverésén került kalapács alá a Mellon Blue.
Újabb részletek derültek ki a háború első napjaiból: nukleáris rakéták maradványait vetették be Oroszország ellen
Súlyos veszteségeket okoztak.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

