esernyő
Üzlet

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2023-ban? Elmondták nekünk a biztosítóvezérek

Palkó István
A Portfolio hagyományainak megfelelően a nyolc legnagyobb hazai biztosító első számú vezetőjét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2023-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak a biztosítóvezérek:

1. Hogy értékeli 2022-t saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2023-ra?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2023 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

A válaszok beérkezése után érkezett a biztosítók különadó-terhelésének újabb megemeléséről szóló hír, így arra már nem tudtak reflektálni a biztosítóvezérek:

Alexander Protsenko elnök-vezérigazgató, Allianz Hungária Biztosító

1. 2022 egy kihívásokkal teli év volt a biztosítási piac számára. Rengeteg cikk foglalkozott már részleteiben a jelen helyzet negatív velejáróival és következményeivel, (úgy mint az infláció, háború, emelkedő kamatkörnyezet, szárazság), ezért én most szeretnék rávilágítani egy pozitívabb szemszögre is. Idén a biztosítási piac körülbelül 40 milliárd forintot fizetett ki aszálykárokra a magyar gazdáknak, míg a biztosítók által befizetett extraprofit adó mértéke meghaladta a teljes szektor biztosítástechnikai eredményének felét. Úgy gondolom azonban, hogy más nézőpontból megközelítve úgy kell tekinteni minderre, mint egyfajta, a közösség javára vállalt hozzájárulásra ezekben a nehéz időkben. Mindezek a tényezők jelentős hatással vannak a biztosítási piacra és ránk is, de a jó hír, hogy az Allianz továbbra is egy nagy és stabil vállalat, és szerencsére időben, már a tavalyi év végén elkezdtük a felkészülést.

2. Nem látszik még tisztán, hogy az említett gazdasági trendek miként alakulnak a jövőben, mert ezek a folyamatok gyakran nem azonnal éreztetik hatásukat. A kérdés, hogy milyen gyorsan tud a piac alkalmazkodni mindezekhez. Az infláció várhatóan velünk marad 2023-ban, ami egy nagyon jelentős nehezítő tényező több szempontból is. Biztosítási oldalról nézve, az építőipar és a gépjármű piac területén tapaszalt óriási áremelkedés, megemelkedett alapanyag-, munkaerő árak, és javítási költségek, mind a kárkifizetések emelkedéséhez vezetnek. Másrészt, a nehéz gazdasági helyzet és az infláció ügyfeleinkre és a magyar lakosságra is hat, akik egyre árérzékenyebbek, és csökken a megtakarítható pénzük. Meg kell győznünk őket, hogy a biztosítás éppen azért van, hogy nehéz helyzet esetén biztonságot és védelmet nyújtson. Az idei óriás aszály pedig megmutatta, hogy a klímaváltozás elleni harc a jövőben is az egyik legfontosabb kihívás a teljes szektor és az Allianz számára.

3. Továbbra is úgy gondolom, hogy az innováció és az ügyfélélmény a növekedés motorjai. Az a célunk, hogy egyszerű, érthető és könnyen használható termékeket és szolgálatásokat nyújtsunk ügyfeleinknek. Az idei évben elindítottunk egy új egészségbiztosítási terméket, a gépjármű biztosítások területén új, elektromos járművekre szabott fedezeteket vezettünk be, és egy moduláris vállalati biztosítás bevezetése is tervben van. Emellett az utasbiztosításoknál blokklánc-megoldást kezdtünk alkalmazni, amely lehetőséget biztosít az ügyfeleknek, hogy járatkésés vagy járattörlés esetén azonnali kártérítéshez juthassanak. Jövőre, ezekre a frissen bevezetett innovációkra koncentrálunk, miközben folyamatosan figyeljük a piaci trendek alakulását, és részletes visszajelzéseket gyűjtünk ügyfeleinktől annak érdekében, hogy az újonnan megjelenő igényekre reagálni tudjunk, és a visszajelzéseken keresztül még tovább tudjuk növelni az ügyfélélményt.

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali Biztosító

1. Tavaly a gazdasági fellendülés reményében vártuk az óév végét, de ezeket a reményeket az orosz-ukrán háborús konfliktus már az év elején szertefoszlatta. Az ebből fakadó gazdasági turbulenciát ráadásul az időjárás is megfejelte, hazánkat történelmi léptékű aszály sújtotta, ami a mezőgazdasági módozatokat művelő társaságoknál, így a mi kárhányadunkon szintén nyomot hagyott. A fenti hatások, amelyekhez még a különadó is hozzájárult, azt eredményezték, hogy az idei harmadik negyedévet, tíz év óta először, veszteséggel zárta a piac: a harmadik negyedévben mindössze 0,3%-os, az idei évben kumuláltan 10,2%-os díjbevétel-növekedést ért el a szektor, ez az inflációval összemérve reálértéken csökkentést jelent. A Generali Biztosítónál a nem-életbiztosítási szegmensben a piac felett növekedtünk, míg az életbiztosítások körében picivel elmaradtunk a piaci fejlődéstől.

2. Elemzői számítások szerint 2023-at stagnáló gazdasági környezet jellemzi majd, ami további lenyomatot hagy majd mind lakossági, mind vállalati célcsoportunk vásárlóerején. Ebben a helyzetben úgy vélem, kiemelt feladatunk, hogy a nehezebb időszakon átsegítsük az ügyfeleinket – ahogy erre a Covid-válság közepette is törekedtünk –, hogy ne a biztosítási típusú védelem legyen az, amiről le kell mondaniuk. Annál is inkább, mert biztosítottság terén változatlanul elmaradásban vagyunk az EU-átlaghoz képest, mind az élet, mind a nem-élet üzletágban. A számos feladat, kihívás közül a fenntarthatóságot szeretném külön kiemelni. Nemcsak úgy, mint egy olyan témát, amivel, például az ESG-szempontoknak való megfelelés okán, konkrét feladatunk van. Úgy vélem, a fenntarthatóság iránti látható, tettekben mérhető elköteleződés mára megkérdőjelezhetetlenül olyan tényezővé vált, amely egy márka megítélésénél is egyre többet nyom a latban: a világunk nap mint nap igazolja, hogy egyszerűen nincs más út.

3. A biztosítási védelem tekintetében az egyik kulcsszó a valós védelem, ami a magas inflációs környezetben könnyen elvész. Az alulbiztosítottság témaköre így jövőre is az egyik kiemelt fókuszterületünk marad. Az egészségbiztosítási ágazatot egyértelműen egy olyan területnek látom, ahol van tere a fejlődésnek: egy tavalyi kutatásunk szerint ugyanis a magyarok leginkább az egészségbiztosítás által fedezett eseményektől tartanak a legjobban az életükben, miközben ezen a területen az egyik legalacsonyabb a biztosítással való lefedettség. 2023-ban a Generali hároméves stratégiájának megfelelő építkezéssel is szeretnénk tovább haladni, aminek az egyik központi törekvése a digitalizáció. Ez elengedhetetlen nemcsak az ügyfélélmény növelése szempontjából, de a működési hatékonyságunk növelése érdekében is. Önkiszolgáló tranzakciók, papírmentesség, a modern fizetési megoldások további népszerűsítése: mind a három területen szeretnénk tovább folytatni a megkezdett munkát.

Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon Biztosító

1. A kárrendezés tekintetében küzdenünk kell az egész gazdaságot érintő nehézségekkel: az inflációs környezet, az energiaárak emelkedése, az alapanyaghiány, az alkatrészgyártás lassulása, a szállítási költségek emelkedése nehezíti a dolgunkat, de üzleti értelemben ezek kezelhető körülmények. A kockázati élet és a baleseti károk tekintetében érzékeljük az egészségügyi ellátórendszer újraindulását, ami fokozatosan hozza be a covid alatti elmaradásokat. Mindezek hatása az átlagkárban és a kárráfordításban is észrevehető. Idén az értékesítésben is sok kihívással szembesültünk, a gazdasági bizonytalanság, a befektetések ingadozása, az infláció vagy a KATA hirtelen kivezetése mind hatással voltak erre a területre, akár ügyfél, akár közvetítői oldalon. Hálózatunk és alternatív csatornáink is szépen hozták a terveket, a Prémium üzletágunk szintén kiemelkedően teljesített.

2. Az elmúlt néhány évben a legnagyobb kihívást a szabályozói megfelelés jelentette, és ez várhatóan 2023-ban is így lesz. Aktív szabályozói jelenlétre számítunk, és az új ESG kötelezettségeknek is meg kell felelnünk. Az infláció hatása a biztosítási piacokon is egyre erősebben érezteti a hatását: nemcsak a kár-, hanem a működési és az értékesítési költségeket is növeli, jelentősen rontva a jövedelmezőséget. A gazdasági környezet természetesen jelentősen befolyásolja a biztosítási ügyfelek számára a biztonságukra, megtakarításaikra fordítható jövedelmüket is. Ha a piac nem bővül vagy csak kis mértékben nő, akkor kiemelt feladat lesz a meglévő ügyfelek megtartása. Folyamatos kapcsolatot kell tartanunk az ügyfelekkel, hogy pontosabban lássuk, mire van szükségük, a szerződéskötés óta eltelt időben milyen változások történtek az életükben, a körülményeikben, az elvárásaikban és ezekhez rugalmasan kell alkalmazkodnunk. Nekünk, biztosítóknak komoly szerepünk van a pénzügyi tudatosság növelésében: segítenünk kell az ügyfeleket abban, hogy felismerjék a hosszú távú céljaikat és ennek érdekében növeljék rendszeres megtakarításaikat.

3. A pandémia rádöbbentette az embereket arra, hogy bármikor történhet olyan esemény, ami alapjaiban változtatja meg az életünket. Ennek következtében megnőtt az ügyfelek öngondoskodási igénye, ezt a kockázati életbiztosítások növekvő népszerűségében látjuk. Hasonlóan egyre nagyobb igény mutatkozik az egészségbiztosításokra is. Elsősorban a szolgáltatásfinanszírozó, csoportos egészségbiztosítások területén látunk növekedési lehetőséget, hiszen a szolgáltatói oldal is látványos innovációkon ment keresztül. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az elmúlt időszak árfolyamváltozásai, a hozamkörnyezet hatást gyakorolt az életbiztosítási megtakarításokra is. Egyre többen gondolkoznak devizaalapú befektetésben pénzügyi jövőjük biztosításához. Társaságunk 2023. év elejére tervezi Kupola nevű minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás bevezetését, amellyel az Aegon is belép a lakásbiztosítási piac egy speciális szegmensébe, tovább növelve az ügyfelek választási lehetőségét, hogy az igényeiknek minél megfelelőbb biztosítási védelmet kaphassanak.

Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama Biztosító

1. Idén olyan környezetben működtünk, melyben egyszerre kellett saját helyzetünket stabilizálniuk, miközben ügyfeleink oldalán is helytálltunk és természetesen saját kollégáinkról sem feledkezhettünk meg. Tavaly november-decemberben már láttuk, hogy valami jön, ezért már előre elkezdtünk dolgozni a megoldásokon, amelyek szóba jöhetnek, ha a trendek folytatódnak. Így aztán a problémák felét már meg is oldottuk, mire valóban bekövetkeztek, mely hozzásegített ahhoz, hogy idei működésünk is sikeres lehessen. A nem-élet területen például kiemelkedő fejlődést értünk el, és a piaci tendenciákkal ellentétben a Groupama növelni tudta életbiztosítási díjbevételeit is 2022-ben. Ugyancsak fontos eredménynek tartom, hogy a Groupama ebben az időszakban is eredményesen működik.

2. Az elmúlt időszak arra tanított meg minket, hogy nem lehet mindenre felkészülni, váratlan dolgok bármikor bekövetkezhetnek. Egy éve ilyenkor még mindenki a covid utáni fellendülésre készült, aztán jött a háború, extra infláció vagy a soha nem látott aszálykárok.  Ezért mi azt tartjuk fontosnak, hogy a fundamentumaink legyenek rendben, melyek segítségével nehezített környezetben is stabilan, sőt eredményesen tudunk tovább működni. Természetesen fontos, hogy kiváló termékeink, szolgáltatásaink legyenek, rendben legyen a pénzügyi hátterünk, a tőkeellátottságunk, kiváló szakembergárdával dolgozhassunk. Mindez azonban nem elég, ezért is tűztük ki célul fair stratégiánk megvalósítását. Minden termékünkben, szolgáltatásunkban ezt a filozófiát próbáljuk érvényesíteni. Valljuk, ez kölcsönösen előnyös, azaz win-win szituáció mindenkinek: ha mi fair alapokon működünk, és ezt értékelik az ügyfeleink, az pozitívan hat a cég eredményeire és a munkavállalók helyzetére is.

3. Bizonytalan környezetben nő a biztonság, a kiszámíthatóság iránti vágy. Meghatározó lesz jövőre is a megtakarításokkal kapcsolatos bizonytalanság, ezért az a várakozásunk, hogy továbbra is a biztonságos és nem utolsósorban magas hozamot kínáló befektetési lehetőségeket keresik majd az ügyfelek. Miután érzékeltük, hogy ügyfeleink számára egyre fontosabb megtakarításaiknál az infláció hatásának tompítása és a biztonság, úgy éreztük, hogy akkor vagyunk fairek, ha segítünk ebben ügyfeleinknek, ezért már a nyáron piacra léptünk egy garantált hozamot nyújtó megtakarítási életbiztosítással. A konstrukció rendkívül népszerű, és most is elérhető minimum 10%-os bruttó éves hozamgaranciával. A termékfejlesztés mellett természetesen továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk az online kiszolgálás fejlesztésére is, hiszen ez a jövő évben is jelentősen befolyásolja a növekedési lehetőségeket.

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító

1. Egy évvel ezelőtt attól tartottam, hogy a Covid után elinduló fogyasztás felpörgése nem tesz majd túl jót a biztosítási szektornak, és komoly kihívás lesz a díjbevétel növelése. Ez valóban így lett, de más tényezők miatt: természeti és gazdasági nehézségek is sújtották idén a biztosítási szektort, amely ismét válságállónak bizonyult. Minden nehézség ellenére a Posta Biztosító - a korábbi válságokhoz hasonlóan - 2022-ben is jól teljesített, amit a postai és biztosítási munkatársainknak és hűséges ügyfeleinknek köszönünk elsősorban. A Postába vetett töretlen ügyfélbizalom nagy szerepet játszott a 2022-es eredményeinkben.

2. Bár a szektoriális díjbevétel minden bizonnyal meghaladja az 1500 milliárd forintot 2022-ben, s így nominálisan új csúcsot dönt, reálértéken nem tud majd növekedni a piac. Ennél is nagyobb kihívásnak érzem, hogy a háztartások vagyoni metszetében már idén is visszaesett az életbiztosítási és pénztári tartalékok aránya, amivel az eddig sem túl fényes biztosítási penetrációnk tovább romlott európai szinten. Amellett, hogy a szektort újabb különadó is terheli, drámaian megugrott a kárinfláció és komoly költségoldali nyomást is érzünk, amelyek kedvezőtlenül érintik a szektor tőkearányos megtérülését is. A Posta Biztosító számára a mindenkit érintő kihívások mellett létfontosságú lesz 2023-ban az, hogy mennyire sikerül a gyakorlatban is megvalósítani azokat az átalakítási terveket, amelyeket a Magyar Posta új irányítása és a felügyeletét ellátó Gazdaságfejlesztési Minisztérium célul tűzött maga elé – ebben a munkában biztos partnerként számíthatnak a Posta Biztosítóra.

A válaszok beérkezése után érkezett az alábbi két hír a Posta Biztosítóval kapcsolatban:

3. A termékfókuszok a következő időszakra vonatkozóan sem változnak majd. Hiába magas a penetráció, eddig nem tudtunk érdemi lépést tenni a lakásbiztosítási területen az alulbiztosítottság megszüntetése kapcsán. Az emberek mindennapi életében egyre komolyabb fókuszt kap az egészségügyi ellátások kérdésköre, a hazai családok egészségügyi költéseinek több, mint 40 százaléka már a magánegészségügyi szolgáltatókat finanszírozza. Egyértelmű, hogy itt van helye és értelme a biztosítók kockázatmenedzsment és ellátásszervező munkájának is. Az öngondoskodás területén is jól jön a támogatás: a nyugdíjbiztosítási szerződések száma ugyan folyamatos nő, de az ügyfélkör felépülése messze nem elégséges azon kihívások kivédésére, amelyekkel az elöregedő társadalom miatt hamarosan szembe kell néznünk. A hozamkörnyezet természetesen kihívás, de kisebb kihívást jelent nekünk, mint a nyugat-európai szakembereknek és a mostani magasabb hozamok által a hosszú távú, öngondoskodási célú megtakarítások növelhetik versenyképességüket.

Almássy Gabriella elnök-vezérigazgató, Union Biztosító

1. Az UNION és a piac számára is sok kihívást jelentett 2022, legyen szó a szomszédunkban dúló háborúról, az inflációról, az energiaárak növekedéséről, az árfolyam hatásról, vagy a viharkárokról, stb. Szintén az idei év eseménye, hogy a tavasz folyamán anyavállalatunk, a VIG – megállapodást kötve a magyar állammal – sikeresen lezárta az AEGON Biztosító akvizícióját, így a VIG, testvér vállalatunkkal, az AEGON-nal együtt tekintve piacvezetővé vált Magyarországon. Az UNION stabil bázisról, kiegyensúlyozott működésről indulva vágott neki az idei évnek, így a mai tudásunk szerint a turbulenciák ellenére teljesíteni is tudjuk a 2022. évi céljainkat. Fontos továbbá kiemelni, hogy az UNION piacvezető és piacformáló az egészségbiztosítási szegmensben és betöltött piaci pozíciójához méltó módon idén is azon dolgozott, hogy minél jobb, minél széleskörűbb szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek Budapesten és vidéken egyaránt. Idén is örömmel mondhatom el, hogy büszke vagyok az UNION csapatára.

2. A várakozások szerint a biztosítási piac nagy valószínűséggel nem fog tudni olyan ütemben nőni, mint a korábbi években. Jövőre is bővülni fog a piac, például a kárinfláció emelkedése, illetve a károk mögötti fedezetek növekedése miatt. Az átlagdíjak is emelkedni fognak, de az utóbbi évek növekedési üteméhez képest lassul majd a bővülés. Ha pedig a piac csak kismértékben nő, akkor kiemelt ügy lesz a meglévő ügyfelek megtartása, a hosszú távú szerződések megőrzése. A konkrét szerződésekhez kapcsolódó tanácsadás mellett fontos társadalmi feladata lesz a biztosítóknak az edukáció, a hosszú távú gondolkodás, az öngondoskodás fontosságának hangsúlyozása. Az UNION 2023-ban nagy hangsúlyt fektet erre.

3. Az egészségbiztosítás természetesen továbbra is a zászlóshajónk! Azonkívül az UNION tovább dolgozik a digitalizáción, a folyamatok automatizálásán, aktívak vagyunk a MABISZ digitalizációs szekciójában is, ez elengedhetetlen a még nagyobb ügyfélélmény, a jövőnk szempontjából.

Holló Bence elnök-vezérigazgató, NN Biztosító

1. Az idei év az alkalmazkodás éve volt, amit az NN Biztosítónál sikerrel teljesítettünk. Több tényező miatt is kiemelkedően nehéz év volt ez. Nagy terhet jelentett például a hozamkörnyezet átalakulása és az ehhez való alkalmazkodás. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a magas kamatok által generált új ügyféligényeket is ki tudjuk elégíteni, miközben eleget tettünk a szolvencia 2-es tőkekövetelményeknek is. A szektorban érvénybe lépett különadó miatt hozzá kellett nyúlnunk a termékkínálathoz és néhány termék értékesítését fel kellett függesztenünk. A KATA adónem változásai szintén jelentős nehézséget okoztak a biztosításközvetítői hálózatunkban, több értékesítő partner hagyta el szakmát ennek következményeként. Az ügyfelek oldaláról nézve pedig jelenlegi gazdasági helyzetben egyértelműen megnőtt az euróalapú, valamint a tőkegarantált termékek iránti érdeklődés. Ezen a téren fontos termékfejlesztésekkel tudtunk előállni az NN Biztosítónál, hogy így segíthessük ügyfeleinket pénzügyi jövőjük biztosításában.

2. A legnagyobb kihívás a biztosítók számára, hogy a gazdasági nehézségek közepette is reagálni tudjunk a piaci változásokra, kezelni tudjuk a megnövekedett költségeket, és megfelelő értékajánlattal támogathassuk ügyfeleinket. Egyszerűbbé és átláthatóbbá, összességében még vonzóbbá kell tennünk az öngondoskodási lehetőségeket, ehhez pedig alapvető feladatunk az ügyfélélmény és az ügyfélelégedettség további erősítése. Ebben kulcsszerepet szánunk a digitalizációnak, ideértve a direkt ügyfélkiszolgálást segítő és az értékesítő partnereinknek nyújtott új megoldásokat. Mindezzel a személyes és az online ügyfélkiszolgálást is új szintre szeretnénk emelni.

3. Elsősorban azoknál a termékeknél várható növekedés, amelyek ebben a hozamkörnyezetben jól szerepelnek. Ezek jellemzően a hozam- és tőkegarantált termékek, de további erősödést várunk az euroalapú termékeknél is. A bizonytalan időkben megtakarításaik védelmében ezekkel a termékekkel az értékállóságra törekszik az ügyfelek jelentős része. Az NN Biztosítónál ezért helyeztünk különösen nagy hangsúlyt a 100% tőkegaranciát nyújtó megoldásunkra, amelyben a hosszú távú megtakarítást keresők és az euró hosszú távú stabilitására alapozó ügyfelek találhatják meg számításukat.

Dinsdale Julianna vezérigazgató, Uniqa Biztosító

1. Az idei nagyon nehéz év volt a szektor számára. A díjbevételek várhatóan jól alakulnak, kétszámjegyű növekedésre számítok az év végére, de a külső tényezők – az infláció, a kárinfláció, a forint gyengülése, az extraprofit adó - együttesen óriási nyomást gyakorolnak a szektor nyereségességére. A mi díjbevételünk tekintetében is kétszámjegyű emelkedés látszik, és különösen büszke vagyok arra, hogy a számunkra stratégiai jelentőségű nem-élet üzletágban hatalmas növekedést értünk el. Ugyanakkor az UNIQA nyereségességére is hatással vannak a külső körülmények: kompozit biztosítóként a portfóliónk 65%-át a nem-élet üzletág teszi ki, biztosítástechnikai eredmények tekintetében pedig ez a termékág sokkal nehezebb helyzetbe került a kárinfláció miatt, és ezt nagyon megéreztük mi is.

2. Véleményem szerint továbbra is a makroökonómiai környezet jelenti majd a legnagyobb kihívást a szektor számára. Az infláció és a kárinfláció jövőre is magas lesz, ami a költségekre és a kárkifizetésekre is nagy nyomást helyez majd. Ezen felül a gazdaság lassulása miatt a lakosságnak és a cégeknek is kevesebb pénze marad majd a megélhetéshez nem közvetlenül szükséges biztosításokra. Még fontosabbá válik az ügyfelek edukációja, az öngondoskodás még inkább előtérbe kerül és ehhez minden lehetséges támogatást meg kell adnunk. Hangsúlyosabbá válik az is, hogy a lehető legjobb értékajánlatot adjuk, mivel ilyen időkben az árérzékenység erősödik és az emberek sokkal alaposabban meggondolják, hogy mire adnak ki pénzt. A munkaerő bevonzása és megtartása szintén kihívást jelent majd, hiszen a fizetések értékének csökkenése és a forint gyengülése miatt a külföldi munkalehetőségek egyre vonzóbbá válhatnak egyes kulcs munkakörök esetében.

3. A szektor némi lemaradásban van digitalizáció terén, pedig ez az ügyfelek és a biztosítók szempontjából is kiemelt jelentőségű. A digitális értékesítési és kárfelvételi folyamatok növelik az ügyfélélményt és a működést is hatékonyabbá teszik. Társaságunk hamarosan megújítja és szélesebb körben elérhetővé teszi az online kiszolgálást és háttérfolyamatainkban is nagyobb hangsúlyt fektetünk az új technológiák alkalmazására. Úgy gondolom, a jövőben még inkább felértékelődik az adatelemzés, a technológiai fejlődéssel pedig a Big Data, az AI és az ezekre épülő megoldások jóval szélesebb körben épülnek be a működésbe. A fogyasztói szokások átalakulásával az ügyfelek ugyanazt az élményt várják minden szolgáltatás esetén, nem tesznek különbséget egy bank, biztosító vagy épp a Netflix között. Ez komoly kihívást jelent a szektorban, mert komplex termékeket kell egyszerű, közérthető formában elérhetővé tenni. Éppen ezért az UNIQA 2023-ban jelentős hangsúlyt fektet az ügyfélélmény további növelésére.

A válaszok sorrendjét a biztosítótársaságok 2021-es teljes díjbevétele alapján állítottuk fel.

Címlapkép: Getty Images

Challenger 2
Leopard
Tunézia választás
Kormányablak
Teherán azeri nagykövetség
Kína nyúl
Díjmentes online előadás
Mire érdemes figyelni, és milyen eszközöket érdemes használni?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2023. március 21.
Agrárium 2023
2023. március 8.
Biztosítás 2023
2023. március 30.
Építőipar 2023
2023. április 25.
Sustainable Tech 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nagy márton