FONTOS Úgy néz ki, Iránnak máris elég volt: készek tárgyalni a békéről

Üzlet

Új történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

Ázsiában vegyesen teljesítettek az irányadó részvényindexek kedden, az európai tőzsdéken sem volt egyértelmű az irány a hét második napján. A hazai részvényindex a nap első felének esését ledolgozta, majd a keddi piaczárás felé közeledve nagyot emelkedett a BUX, a magyar tőzsde végül új történelmi csúcson zárt be, míg a blue chipek közül a Mol és a Richter teljesített ma a legjobban.

Ma jó Twitter-részvényesnek lenni

Ma jó Twitter-részvényesnek lenni

A vártnál erősebb negyedéves számokat közölt a Twitter mai gyorsjelentésében, aminek örülnek a befektetők az árfolyam 6 százalékos pluszban tartózkodik a nyitás előtti kereskedésben. Úgy látszik, meghozta gyümölcsét a felhasználói profilok tisztogatását előtérbe helyező stratégia, ami a hirdetői pénzeket is megdobta.

Rekordot döntött az uniós kibocsátási kvóta ára

Több ponton is változott, illetve változni fog a következő időszakban az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszere (ETS). Az egyik módosítás már most is a kibocsátási egységek árának emelkedését hozta, illetve átalakul majd a térítésmentesen kiosztott kvóták rendszere is, komoly kihívást jelentve az ETS-ben való részvételre kötelezett vállalkozások számára.

Túlélési stratégiák az európai autóiparban

Bőven a historikus átlag alatti értékeltségen forognak, de még így is könnyen veszteséget okoznak a befektetőknek az európai autógyártó cégek. Nemcsak a gazdasági ciklus vége felé hanyatló kereslet vagy a kereskedelmi háború, hanem számos szektorspecifikus probléma is kihívás elé állítja az autóipart az elektromos hajtásra való átállástól az autómegosztó szolgáltatások terjedéséig. A túléléésért való küzdelemben az európai gyártók különböző eszközökhöz nyúlnak, a BMW és a Daimler összebútorozott, a VW önállóan vezetné be a tőzsdére egyes üzletágait, a nagy francia gyártók a Fiatot környékezik, mindezzel a szektor általános alulteljesítése mellett jó egyedi lehetőségeket is kínálva.

Mol-célárat emelt az Erste

3600 forintról 3720 forintra emelte a Mol-részvényre vonatkozó célárfolyamot az Erste Befektetési Zrt.; az ajánlás továbbra is felhalmozás.

Rengeteg kihívással néznek szembe a magyar cégek - Néhány lépéssel sokkal sikeresebbek lehetnének

Miközben egyre nő a hazai vállalkozások beruházási kedve, a szintlépés gyakran nem sikerül. Ennek egyik oka, hogy sok vállalati szereplő a válság után elhalasztotta nagyobb beruházásait, szinte csak az amortizáció pótlására törekedett. Azonban a fejlesztések akkortól válnak igazán a gazdaság motorjává, ha már nem csak az elmaradt beruházási igényt "foltozzák" be, hanem képesek a vállalatot új növekedési pályára emelni. Az alábbiakban összeszedtük, hogy ennek megvalósulása érdekében mire érdemes hangsúlyt fektetniük a magyar cégvezetőknek.

Leszerepelt a Samsung új csúcsmobilja, de még nincs minden veszve

Visszahívta a Samsung az összes tesztelésre kiadott Galaxy Fold készülékét, miután a múlt héten törött kijelzőkről számoltak be többen is. A dél-koreai mobilgyártó vizsgálja az eseteket és egyelőre elhalasztotta a telefon erre a hétre tervezett piacra dobását. Elemzők szerint rövid távon rombolhatja a Samsung márkanév reputációját az eset, de még nincs veszve minden, még így is az elsők között van az innovációban.

Váratlan amerikai lépésre ugrott az olaj ára

Váratlan amerikai lépésre ugrott az olaj ára

Az Egyesült Államok május elsejéig ad mentességet az iráni szankciók alól, ezt követően a perzsa államtól olajat vásároló országok maguk is szankciókkal szembesülhetnek - jelentette be hétfőn az USA.

Musk: őrültség bármi mást venni, mint Teslát!

Elon Musk tegnap elemzők előtt arról beszélt, hogy már jövőre képesek lesznek a Teslák emberi beavatkozás nélkül biztonságosan önvezető módban közlekedni. Bármilyen körülmények között.

Már az egyik sikerszektort is fenyegetik az elszálló budapesti bérleti díjak

A budapesti lakás és iroda bérleti díjak dinamikusan növekednek, ami a munkaerőhiánnyal együtt már a város versenyképességét rontja. A munkavállalóknak és a cégeknek sem annyira vonzó már a mostani helyzet, a vidéki nagyvárosokban pedig egyelőre nincs meg az az infrastruktúra, amiért a viszonylag mobil SSC cégek odamennének Budapest helyett. Ez a feltörekvő városok vagy városrészek kihívása: fel tudják-e fejleszteni infrastruktúrájukat annyira, hogy az csábító legyen a globális brandek számára?

Rossz hírt kaptak az autósok, féléves csúcson az olaj ára

Rossz hírt kaptak az autósok, féléves csúcson az olaj ára

Közel féléves csúcsára emelkedett az olaj árfolyama a hétfői kereskedésben, miután az Egyesült Államok közölte, hogy megszünteti a szankciómentességet azokkal az országokkal szemben, akik eddig Irántól importáltak olajat.

Ezek az országok teszik a legtöbbet a katasztrófa elkerüléséért - Magyarország Románia mögött

Ezek az országok teszik a legtöbbet a katasztrófa elkerüléséért - Magyarország Románia mögött

Skandináv és nyugat-európai országok állnak legjobban energiarendszereik fenntarthatóvá alakításában, vagyis abban a folyamatban, amelynek fő célja a klímakatasztrófa megelőzése, elsősorban a globális felmelegedés felelősének tartott szén-dioxid-kibocsátás visszaszorításával. A World Economic Forum több szempont alapján összeállított listáján Magyarország a 41. helyet foglalja el a vizsgált 115 ország között, közvetlenül Románia mögött, ugyanakkor a több szempontból mintának tekintett Ausztria a 6. a rangsorban.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.