árfolyam

Elszálltak az árfolyamok, itt a tőzsdei buborék?

Elszálltak az árfolyamok, itt a tőzsdei buborék?

Bár az amerikai részvénypiaci emelkedés főként a mesterséges intelligenciára összpontosító, magasan árazott technológiai részvényekre koncentrálódik, és az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el, elemzők szerint még nincs buborék - írta meg a Cnbc.

Megrángatták a forintot, ideges a piac - Megszólaltak az elemzők

Megrángatták a forintot, ideges a piac - Megszólaltak az elemzők

Felkavarta az állóvizet az MNB a forint piacán, miután átmenetileg gyorsított a kamatvágási tempón, miközben egyre inkább úgy néz ki, hogy a költségvetési hiány kellemetlenül alakul. Elemzők szerint nem világos, hogy az MNB miért lépett a gázra, ha végül nagyobbat kell fékezni: vagyis a nyárra valójában ugyanoda érkezhet meg a kamat, mint az átmeneti gyorsítás nélkül. A forintpiac idegessé vált, az árfolyamingadozás megnőtt, a hazai deviza pedig közel egyéves mélyponton is járt. Elemzőket kérdeztünk arról, hogy milyen tényezők befolyásolhatják az árfolyam alakulását, akik arról is beszéltek, hogy 400 felett alakul-e majd az árfolyam a várakozásuk szerint.

Kivégezték a Hugo Boss részvényeit

Kivégezték a Hugo Boss részvényeit

Szakad a Hugo Boss részvényeinek árfolyama, miután a cég bejelentette, hogy a gyengülő fogyasztói kereslet miatt nem fogja tudni teljesíteni értékesítési céljait, annak ellenére, hogy 2023-ban rekordforgalmat ért el - közölte a Cnbc.

Betesznek a sztrájkok a Lufthansának, de van itt egy jó hír is

Betesznek a sztrájkok a Lufthansának, de van itt egy jó hír is

A Lufthansa arra figyelmeztetett, hogy az első negyedévben növekedni fognak a működési veszteségei és visszafogott kilátásokat vázolt fel 2024-re, mivel költséges munkaügyi vitákkal küzd, amelyek ellensúlyozzák az utazási piac fellendülésének poizitív hatásait. Jó hír viszont, hogy a Covid-járvány óta először újra fizetne osztalékot a cég.

Jim Cramer: ezek a részvényekkel kereshetünk sokat az AI-őrületen

Jim Cramer: ezek a részvényekkel kereshetünk sokat az AI-őrületen

Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője szerint a mesterséges intelligencia kulcsfontosságú szerepet játszik majd a következő évek piaci fellendülésében, mivel ez a technológia átformálja az ipart, és nélkülözhetetlen lesz a nemzetbiztonság szempontjából is - közölte a Cnbc. .

Hajmeresztő mozgások a bitcoinnál - Mi történik itt?

Hajmeresztő mozgások a bitcoinnál - Mi történik itt?

Éppen, hogy elérte új történelmi csúcsát a bitcoin, órákkal később több mint 14 százalékot zuhant a jegyzés, azóta viszont megint komolyabb emelkedésbe kapcsolt a világ legértékesebb kriptoeszközének árfolyama. A bitcoin eddig is ismert volt a heves árfolyammozgásokról és a magas volatilitásról, most azonban a magas származékos piaci aktivitás még inkább ráerősített erre.

Történelmi csúcson az arany!

Történelmi csúcson az arany!

Az arany unciánkénti határidős jegyzése hétfőn minden idők legmagasabb szintjén, 2126 dolláron zárt.

Friss elemzés érkezett a 4iG-ről

Friss elemzés érkezett a 4iG-ről

Friss gyorselemzést tett közzé az Edison a 4iG-ről a társaság múlt héten publikált gyorsjelentését és a menedzsment tájékoztatóját követően, amelyben kiemeli, hogy rekorderedményeket ért el a cég, és jól halad a transzformáció.

Céláremelés érkezett a Richterre

Céláremelés érkezett a Richterre

11675 forintra emelte a Richter részvényeire vonatkozó célárát a Berenberg elemzője a korábbi 10310 forintról, vételi ajánlás mellett, ami a pénteki záróárhoz képest 21 százalékos felértékelődési potenciált jelent – szúrta ki a vg.hu.

Újra nyakunkon a 400-as euró?

Újra nyakunkon a 400-as euró?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében forintárfolyam volt a téma, ugyanis a hazai fizetőeszköz az elmúlt napokban gyengült és ennek vannak is jól azonosítható okai. Vendégünk volt Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője és Kaszab Balázs is, a Portfolio részvénypiaci elemzője, aki arról beszélt, hogy mit mond a forint jövőjével kapcsolatban a technikai elemzés. A műsor második részében arról volt szó, hogy miként válhat Magyarország komoly szereplővé a takarmányozási célú rovarfehérje előállításban és egyáltalán mekkora piacról beszélhetünk. Vendégünk volt Percze Rajmond, az Agroloop társalapító-ügyvezetője.

Megszólalt a 4iG a gyorsjelentés után - Itt van minden, amit tudni kell a számokról

Megszólalt a 4iG a gyorsjelentés után - Itt van minden, amit tudni kell a számokról

Megtartotta szokásos gyorsjelentést követő tájékoztatóját ma reggel a 4iG, amelyen a társaság vezérigazgatója, Fekete Péter részletezte, hogy hogyan teljesítettek az egyes szegmensek és leányvállalatok, mitől ugrott meg több mint a duplájára a bevétel és az EBITDA, és beszélt arról is, hogy mi az a vételár-allokációs hatás, ami IFRS szerinti veszteséget okozott a tavalyi évben az adózott eredmény szintjén, és anélkül mekkora profitot könyvelt el a cégcsoport.

Száguld az AMD

Száguld az AMD

Történelmi csúcsra emelkedett az AMD árfolyama.

Jól megy a gyógyszergyártó biznisz, remekel a Richter slágerterméke

Jól megy a gyógyszergyártó biznisz, remekel a Richter slágerterméke

A devizaárfolyam-változások ezúttal nem kedveztek a Richternek, a forint erősödése negatívan hatott a negyedik negyedév, és a teljes 2023-as év számaira - derül ki a társaság ma reggel publikált gyorsjelentéséből. Ennek ellenére a legfontosabb eredménymutató, a gyógyszeregyártás tiszított üzemi eredménye kétszámjegyű ütemben, a menedzsment várakozásait meghaladó mértékben emelkedett, ami elsősorban a Vraylar töretlen sikereinek köszönhető. Rekordbevétellel zárta a tavalyi évet a Richter, és újabb akvizíciókkal támogatta meg a növekedést a társaság. Mindeközben a részvények továbbra is olcsók mind historikus alapon, mind a nagy európai gyógyszergyártókhoz képest.

Holnap jelent a Richter - Mire számítsunk?

Holnap jelent a Richter - Mire számítsunk?

Csütörtökön teszi közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését a Richter, ehhez kapcsolódóan elkészítette konszenzusát a Portfolio, mutatjuk, hogy mi várható a gyógyszergyártónál a főbb sorokon.

Elemzők: újra jön a 400 forintos euró, és nem áll meg itt a gyengülés

Elemzők: újra jön a 400 forintos euró, és nem áll meg itt a gyengülés

Az Egyensúly Intézet szerint az infláció vártnál gyorsabb csökkenése lehetővé teszi a jegybank számára, hogy gyorsítson a kamatcsökkentések ütemén. Ennek következménye azonban az, hogy a forint leértékelődése folytatódik, de az esés visszafogottabb lehet, mint korábban volt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.